Murdered by H. E. S. - Larry Stylinson Befejezett -

A pince és a vér

Louis William Tomlinson -

Tehetetlenül engedtem magam mellé a karjaimat, amikor hallottam, hogy lent becsapódik a bejárati ajtó. Idegesen a hajamba túrtam, miközben körbe néztem a helységben, hogy hogyan is mehetnénk innen ki, de nem találtam hirtelen semmi hasznosat. Ez rohadtul nem lehet igaz..
Harry mi a francot képzel? Bezár a fürdőbe, mert neki el kell itthonról mennie. Ráadásul sajnos nagyon is jól tudom, hogy nagy eséllyel hova ment. Most nem volt semmi programom Hannah-val, mert ugye összevesztünk, így úgy mond útban lettem volna neki. Hol a francban ölheti meg azokat a szerencsétleneket? Nem hittem volna, hogy ennyire messzire megy ebben, hogy még engem is képes bezárni ide, csak hogy ne zavarjam meg. Hol lépte át ennyire a határt? Melyik volt az a pont, amikor mind én, mind pedig ő ennyire elvesztette az irányítást?
A percek fájdalmasan lassan teltek, még én csupán ajkaimat rágva ültem a kád szélén, és bámultam ki az ablakon. Innen nem láttam el a bejárathoz, nem tudhattam, hogy Harry mikor ér haza. A telefonom a nappaliban lévő asztalon pihent, még csak nem is tudtam senkinek sem szólni. Egyre feszültebb és feszültebb lettem, és ha jól tippeltem, akkor már körülbelül másfél órája lehettem a fürdőben, amikor meghallottam a bejárati ajtót kinyílni. 

A léptek nem felfele indultak, hanem mintha mélyebbre mentek volna. A rohadt életbe, a pince..
Még a lélegzetemet is visszatartottam, hátha meghallok akkor valamit. Á, kizárt. A pince túl mélyen van ahhoz a ház alatt, hogy szinte bármi is kihallattszódjon, ami nem elég hangos. A tenyerem izzadt, a szívem pedig már a torkomban dobogott. Nem akartam arra gondolni, hogy Harry esetleg ott.. nem. Nem tehet ilyet, ugye? Ennyire még ő sem lehet elvetemült!
Még húsz perc telt el. Egyre jobban és jobban ki akartam már a fürdőből valahogy jutni, amikor pedig meghallottam a lépteket a házban, nem bírtam tovább. Elvettem egy hajtűt a sok közül, amiket Hannah hagyott folyamatban nálam, majd a zárba dugtam a hegyes tárgyat. A filmekben annyira sokan csinálják ezt, csak sikerül nekem is. Csupán össze-vissza mozgattam a hajtűt, de amikor meghallottam a kattanást, konkrétan magamat leptem meg vele, hogy sikerült. 

Lassan nyitottam ki az ajtót. Az emeleten nem láttam senkit, így halk léptekkel elindultam a lépcső felé. Nem vettem észre a szokásostól semmi eltérőt, de ez egy cseppet sem nyugtatott meg. Nagyot nyelve indultam meg a konyha felé, ahol bizony nyitva találtam a pince ajtaját. Harry pont jött fel a lépcsőn, mögé lepillantva pedig azt hittem, hogy ott esek össze. 

Az a rengeteg vér..

- Itthon vagyok, édes.- nyalta meg ajkait, még én levegőt is elfelejtettem venni. Szinte az egész életem lepergett a szemeim előtt, ahogyan realizáltam, hogy Harry egy ideje már a házamban, a pincében gyilkolhatott. A torkomban egy olyan nagy csomót éreztem meg, amit képtelenség lett volna onnan lenyelni. Azt sem tudtam mit csinálok, de ez alkalommal úgy kétségbeestem, ahogyan talán még sosem.

- Te a mi jó büdös rohadt életet művelsz?!- kezdtem el ordibálni, mert már képtelen voltam megőrizni a hideg véremet- Te nem vagy eszednél?! Te kurvára nem vagy normális, Harry! A házamban? A kicseszett pincében ölted meg azokat az embereket? És mégis mi történt a fejeddel? Miért van betapaszolva? - akadtam ki nem éppen a leghalkabban. Harry pillanatok alatt lépett elém, majd számra tapasztotta kezét, és nekicsapott a pinceajtónak. Tudtam, hogy nem azért tette, mert félt, hogy tenni akarok valami meggondolatlant, hanem mert túl hangos voltam, és valahogy le kellett, hogy nyugodjak.

- Shh, Lou.- mosolyodott el féloldalasan- Nem akarod, hogy bárki is meghalljon, ugye? Akkor nagyon nagy baj lenne, és nem szeretnéd, ha bajba kerülnék, hm?- kérdezte szinte suttogva, mire kissé lecsillapodva megráztam a fejemet- Ügyes fiú.- bólintott egyet- Most el veszem a kezemet a szád elől, mert tudod, hogy nem szeretek veled így viselkedni.- ismét kapott tőlem egy bólintást- Halknak kell lenned, Louis. Mindkettőnk érdekében.- vette el ténylegesen tenyerét a szám elől, nekem pedig minden önerőmre szükségem volt, hogy ne kezdjek el ismét kiabálni.