Murdered by H. E. S. - Larry Stylinson Befejezett -

Kegyelem vagy fegyelem?

A kávémat kortyolgatva olvastam az újságot, amiben Cassandra eltűnése volt a fő hír. Azt az interjúst még nem kerestetik, legalábbis én nem tudok róla, viszont csak azon jár az eszem, hogy mikor látom majd először róla a cikket. Harry bezzeg nyugodtan ette a reggelijét az asztal másik oldalán, miközben szemeit le sem vette rólam.

- Van valami érdekes, Lou?- kérdezte, mikor ránéztem.

- Az egyik gyilkosságodon kívül?- vontam fel a szemöldököm- Ugyan, semmi említésre méltó.- tettem le a papírt, Harry pedig féloldalasan elmosolyodott.

- Egyszer lehet én is híres leszek, mint egy hírhedt sorozatgyilkos.- vette az újabb falatot ajkai közé, én pedig kissé elképedve hallgattam szavait- Reményeim szerint elég sokáig el tudom vinni ezt a szenvedélyem.- gondolkodott hangosan. Ajkaimat rágva néztem a göndört, aki nagyon is büszke volt arra, hogy emberi életeket vesz el.

- Nem fegyelmeznéd egy kicsit magad? - kérdeztem, miközben poharam tartalmát nézegettem. Harry halkan felkuncogott.

- Louis, most inkább lennél a vadász vagy a préda?- meglepve néztem fel rá, de ő továbbra sem zavartatta magát. Úgy beszélt a terveiről, mintha teljesen természetes dolgokat szőne a jövőre- Ez egy rohadt kegyetlen világ, szóval védd magad, vagy mindent elveszítesz.- tette le a villát, majd felkelt és a mosogatóba vitte a tányért. Ismét felém fordult, én pedig némán néztem vissza rá- Jaj, édes. Hányszor játsszuk még ezt le?- lépett elém, majd ujjait a tincseim közé vezette. Közel hajolt az arcomhoz- Te is tudod, hogy semmi értelme.

- Akkor legalább próbálj kegyelmesebb lenni.- jutott eszembe az utolsó dolog, amit még mondani tudtam neki- Azoknak az embereknek is vannak érzéseik, ezt te tudhatnád a legjobban.- lehet kicsit kegyetlen voltam feléje, de ha figyelembe vesszük, hogy ő milyen az áldozataival, akkor ahhoz képest igazi angyalként viselkedtem.

- Szóval ezentúl nem próbálsz meg erről lebeszélni?- nézett rám érdeklődve, ajkai vészesen közel voltak az enyémekhez.

- Addig fogok próbálkozni, ameddig a legcsúfosabban el nem bukok. Ezt megígérhetem, Harry.- mondtam teljesen komolyan, mire kaptam egy apró mosolyt tőle.

- Imádom a határozott Louis-t.- felelte, és szerintem a mondanivalóm lényegét teljesen figyelmen kívül is hagyta. Ajkait éppen hogy csak az enyémnek érintette, de én kicsit odébb húzódtam.

- Még nem fejeztem be, amit mondani akarok.- állítottam őt meg, mire megforgatta szemeit. 

- Segíteni akarsz nekem?- vonta fel a szemöldökét, mire én bólintottam egyet, hiszen ennél semmi sem volt egyértelműbb- Akkor csókolj meg, Louis, rendben?- ismételten odahajolt hozzám és ez alkalommal már nem bírtam rávenni magamat, hogy odébb toljam őt.  A szerelem teljesen megőrjített és már semmit sem tudok ellene tenni. Harry lett a drogom, amit túladagolok minden egyes rohadt nap, és egyszer ezzel mind a kettőnk vesztét is okozhatom. 

Mit kellene tennem?

- Ez így akkor sem lesz jó..- szakadtam el ajkaitól, majd nem is vártam többet, egyből kikerültem őt odébb mentem onnan- Nem mehet ez így a végtelenségig!- fordultam volna ismét felé, de abban a pillanatban, ahogyan újból szemtől-szembe álltunk, hirtelen felültetett konyhapultra.

- Tudod Lou, hogy szeretlek, de túl sokat aggodalmaskodsz. - vezette kezeit oldalamra, majd apró simításokat kezdett ott ejteni- Minden rendben lesz, megígérem.- kezdett el ismét hevesen csókolni, én pedig ösztönösen fontam karjaimat nyaka köré, még ő teljesen feldöntött a pultra. Lábaim közé furakodott, így ágyékunk összeért, mi mindkettőnknél jóleső sóhajt eredményezett. Már megint ezt csinálja. Annyira hihetetlenül aljas még velem szemben is, hogy az már pofátlanság. Amilyen ártatlan és félénk tud lenni, éppen annyira képes vad és neveletlen magatartást is felvenni. Istenem, csak sikerülne megértenem, hogy mi is zajlhat le sokszor a fejében. Lehet egyszerűbben ki tudnék találni egy megoldást.