Egy applikáció, ami esélyt ad arra, hogy megtaláld a neked legmegfelelőbb párt.
Wooyoung végül úgy dönt, hogy letölti ezt a telefonjára, mert körülötte már szinte minden haverjának van párkapcsolata.
Legjobb barátja Yeosang, aki megemlíti neki ezt...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Liked by hongjng, yunHO, minki_mingi, seohwaprk, j_j_lee and 538 others.
sa(ta)n ígérem, hogy mindent megmagyarázok...
Kommentek letiltva
─────────────────────
» San szemszöge «
a városi buszon ülve veszem sorjába a dolgokat, amiket mondani szeretnék Wooyoung-nak, de egyelőre a köszönés része sem sikerül.
piszkosul ideges vagyok, amit valószínűleg annak köszönhetek, hogy titokban megyek oda hozzá és nem tudom, hogy miképp fog velem viselkedni.
való igaz, hogy nem a legokosabb dolog csak úgy oda állítani, de mivel nem ír vissza, csak megnézi az üzeneteimet, így jobb megoldást sajnos nem tudok.
már egy ideje utazok a buszon, amikor bemondja a hangosbemondó, hogy a következő megálló pontosan az, ami nekem kell.
gyorsan magamra kapom a kis táskát és begombolom a kabátomat, majd a hátsó ajtóhoz állok és várom, hogy kinyíljon.
szerencsére a buszmegálló nincs messze Wooyoung lakásától, de azért így is beletelik pár percbe, amíg elérek az alacsony, narancssárga színű blokkház feljáróihoz.
balról jobbra haladva számolom a feljárókat, és amikor a negyedikre mutatok meglátok egy vacogó, viszonylag magas fiút.
oda sietek, majd megköszönöm neki, hogy lefáradt és együtt sétálunk fel a lakáshoz.
csendben nyitja ki az ajtót, majd bemegy rajta és engem is beenged.
— kérlek, vedd le a cipődet, a kabátodat pedig bármelyik akasztóra felteheted. — mondta szinte suttogva, miközben papucsába bújtatta a lábait.
— még egyszer, nagyon szépen köszönöm a segítséget. — mondtam, majd hajolással fejeztem ki a nagy mértékű hálámat.
— nem tesz semmit. csak Yeosang meg ne tudja! — mondta nevetve, és én is épp kuncogni kezdtem volna, amikor valaki elég közelről megköszörülte a torkát.
— pontosan, mit ne tudjak meg? — egy igazán mérges Yeosang nézett minket és jobbnak láttam, ha elkerülöm a szemkontaktust mielőtt még a szemével kettévág.
— szerelmem, ez nem az, aminek látszik! — futott felé — az egész az ő ötlete volt! — mutogatott rám Jongho, miközben szorosan ölelte a kedvesét.
— nem érdekel, hogy kinek az ötlete volt! a lényeg, hogy nem beszélhetsz Wooyoung-al! nem engedlek be hozzá! — csípőre tett kézzel közölte velem elég nyersen a tényeket, majd láttam, hogy Jongho a fülébe súg valamit.
— had beszéljenek. — boci szemekkel bámulta a szőke hajú szépséget, aki egy nagy sóhajtás kíséretében megengedte, hogy maradjak.
— egy feltétellel! — mondta szigorúan, majd folytatta — csak abban az esetben maradhatsz, ha megígéred, hogy Wooyoung többet nem fog miattad sírni! — bökte ki a feltételt, amiről nem tudom eldönteni, hogy túl egyszerű, vagy túl nehéz feladat lesz.
— ígérem!
— rendben, de csak, hogy tudd, tudom, hogy hol laksz! — kaptam egy fenyegetésnek is nevezhető végső kioktatást, — a második ajtó az! — majd Jongho elrángatta bevásárolni Yeosang-ot.
így pedig egyedül maradtam a lakásban Wooyoung-al.
igazán megfontolt léptekkel sétáltam az ajtóig, majd amikor oda értem vettem egy hatalmas levegőt és bekopogtam.
— gyere, nyitva van! — vidáman szólt, azonban amikor kinyitottam az ajtót és elé tárult annak az embernek a látványa, aki megbántotta őt, egyből lefagyott a mosoly az arcáról.
