𝗳𝗶𝗻𝗱 𝘆𝗼𝘂𝗿 𝗹𝗼𝘃𝗲 | ʷᵒᵒˢᵃⁿ

: t i z e n h a t o d i k

fejvesztve rohantam, amikor is félúton rájöttem, hogy ez nekem nem fog menni.

bepánikoltam és nem tudtam, hogy mi tévő legyek.

ezért hirtelen megálltam, körbenéztem és úgy döntöttem, hogy adok még egy kevés időt Wooyoung-nak.

fogalmam sincs, hogy miért csináltam.

lehet az is, hogy az ő érdekében, de az sem kizárt, hogy azért, mert totálisan beijedtem attól, hogy mégis hogyan reagálna rá.

nagyon kedvelem őt, és elmondani nem tudom, hogy mennyire fontos lett nekem azóta, hogy komolyabban is sikerült vele beszélnem.

mégis az elejétől kezdve hazudtam arról, hogy mi ismerjük egymást.

a lelkiismeret furdalás az óta nap óta itt van bennem, amióta nem ír vissza.

egész álló nap ostorozom magam a történtek miatt és mégsem vagyok képes megtenni azt, hogy most odamegyek hozzá és beszélek vele.

ehelyett itt sajnáltatom magam és egy lúzert is megszégyenítve hátrálok meg és hagyom elveszni talán az utolsó esélyemet arra, hogy Wooyoung szóba álljon velem.

lassan visszasétálok a házhoz, amin a haverokkal osztozom.

nem sok sétálás után megérkezem a nagy ház elé, ahol aztán csengetéssel jelzem, hogy már meg is érkeztem.

egy igazán meglepődött Hongjoong nyit nekem ajtót és látom az arcán, hogy nem tudja hova tenni a gyors fordulómat, amit tettem.

belépek az ajtón, leveszem a cipőmet, majd egyenesen a nappaliba sétálok, miközben mindenki meredt szemekkel és igazán furcsa arckifejezéssel bámulnak rám.

Hongjoong felém fordul, és azonnal kérdőre von.

— nem engedett be?

— el sem jutottam a házáig. — sóhajtottam és levágódtam a kanapéra.

— mi az, hogy el sem jutottál a házáig? — felvont szemöldökkel bámult rám, majd Mingi és Yunho is megjelent a nappaliban.

— megijedtem és fél úton visszafordultam.

Hongjoong csak állt ott és nem mondott semmit, majd Mingi törte meg az amúgy igazán kínos csendet.

— ne búsulj haver, ma elmegyünk bulizni egyet! — Mingi mosolyogva mondta, azonban se engem se Yunho-t nem nyűgözte le az ötlet.

— bocsi haver, én ma inkább kihagyom. — mondtam és lassú léptekkel megindultam a szobám felé.

» Yunho szemszöge «

őrülten féltem a kapcsolatunkat Mingi-vel.

amennyire visszahúzódó és félénk volt az elején, mostanra teljesen fordult a kocka és sajnos a bulikat se veti meg.

jelenleg is épp azt kísérem figyelemmel, hogy jobbnál jobb felsőket választ ki a mai napi bulira.

— Mingi, mi volna, ha ma nem mennél bulizni? — tettem fel azt a kérdést, amit ilyenkor mindig megkérdezek, de Mingi csak leintett és jó alaposan összetúrta a szekrény tartalmát.

— ma muszáj mennem! a lehető legjobb bulit fogják szervezni! — izgatottan osztotta meg velem a nyilvánvalót, közben oda se figyelt rám.

— mindig ezt mondod. — szomorodtam el, és Mingi végre felfigyelt arra, hogy nekem cseppet sem esik jól, hogy ennyit jár bulizni.

— Yunho — édes hangon szólalt meg, — szeretnél beszélgetni? — helyet foglalt mellettem és megfogta a kezem.

haja lazán lógott mindenhova, itthoni ruhái pedig úgy mutattak rajta, mintha valamelyik magazinból lépett volna ki.

bólintottam, majd minden mondatomat átgondolva belekezdtem. — attól félek, hogy megismersz valakit, aki jobb lesz nálam. — igyekeztem nem túlságosan elérzékenyülni, de már ott megbukott a dolog, amikor Mingi egy hatalmas ölelésbe vont.

— az képtelenség, nálad jobbat sohasem találnék.

— akkor miért nem maradsz itthon sohasem, amikor megkérlek rá? mindig a bulizás nyer, engem pedig itthon hagysz egyedül és hagyod, hogy buta gondolataim legyenek.

— csak kell a kikapcsolódás. és mivel te nem szeretsz bulizni, eljárok egyedül. — mondta, majd már nem ölelt olyan szorosan. — az igazság az, hogy szeretem, ha minden szem rám szegeződik, mert titkon tudom, hogy bárki is bámul meg engem, egyikőjük sem olyan tökéletes, mint Te. — szinte suttogta a szavakat és egy féloldalas mosoly jelent meg az arcán.

— ehhez értesz. — nevettem el magam, — mindig képes vagy úgy fogalmazni, hogy egyből meglágyuljon a szívem.

pimaszul rám kacsintott és pulcsim nyakát megfogva húzott magához egy csókra.