𝗳𝗶𝗻𝗱 𝘆𝗼𝘂𝗿 𝗹𝗼𝘃𝗲 | ʷᵒᵒˢᵃⁿ

: t i z e d i k

– csak nyelvbotlás volt. – nevetett és zavart véltem felfedezni a tekintetében.

– gondoltam, csak kíváncsi voltam mennyire tudsz zavarba jönni. – válaszoltam, ami után csak jobban neki kezdtünk nevetni.

– a tűzzel játszol, nehogy megégj. – rám kacsintott és a zsebéből kihalászta a telefonját. – csinálunk egy képet?

még meg sem kérdezte és már vagy öt képet készített.

kikönyörögte, hogy még egy utolsó képet had készíthessen, amire, ha akartam se tudtam volna nemet mondani.

hirtelen közelebb került hozzám, a telefonját a kezembe nyomta és megkért, hogy csináljak én is egy képet.

kezét lazán átdobta a vállamon és már be is pózolt a képre.

miután elkészült a kép, két bocsánatkérés között megköszöntem neki a mai napot, majd mondtam neki, hogy nekem sajnos mennem kell.

lebiggyesztett ajkakkal kísért ki a hajnali friss levegőre, majd zavartan helyezte a testsúlyát az egyik lábáról a másikra.

– Wooyoung, haza kísérhetlek? – váratlanul ért a kérdése, de titkon arra vártam, hogy mikor fogja már megkérdezni.

– ha neked nem okoz gondot. – enyhe pír kerülhetett az orcámra, de cseppet sem tudott zavarni.

– ha gond lenne, nem kérdeztem volna meg.

mindketten gyermeki zavarral a viselkedésünkben kezdtünk el sétálni a lakásom felé.

San egy csomó mindent kérdezett tőlem az úton, így egy percig sem uralkodott kínos csend.

annyira jó volt hallgatni San hangját, hogy amikor a sorompós sínek elé értünk szinte ő rántott engem vissza, nehogy rálépjek a sínekre.

hiába nem jött egy árva vonat sem, San figyelmessége nem kicsit lágyította meg a szívemet.

a kedves gesztus teljesen elvette arról a tényről a figyelmemet, hogy San és én összekulcsolt ujjakkal álltunk, hajnalban a csillagos ég alatt egy vasúti sínek melletti kis park elejében.

azonban egyikőnk se engedte el a másik kezét, és kuncogva, teljes zavarunkban folytattuk a sétánkat a lakásomhoz.

már az utolsó kanyarnál is befordultunk és a lakásom, már nagyon is a látóteremben volt, amikor San egy hirtelen, de annál óvatosabb mozdulattal elállta az utamat és mélyen a szemembe nézett.

– szeretnék még randevúzni veled! – jelentette ki, mintsem mondta és aranyosan megszorította a kezemet, amit még mindig szorosan fogott.

– én is szívesen randevúzom még veled. – majd egy féloldalas mosoly jelent meg az arcán.

San láthatólag nagyon gondolkozott valamin, és fogalmam sem volt, hogy min.

mígnem óvatosan közelebb lépett hozzám, majd kicsit kirepedezett ajkait finoman megnyalta a nyelvével és lágyan egy csókot lehelt az ajkaimra.

vérpezsdítő, de mégis érzéki csók volt.

San kipirosodott arccal elvállt tőlem és az én arcomat fürkészte, hogy valamilyen választ találjon arra, amit épp az előbb tett.

– sajn-

nem hagytam, hogy befejezze a sajnálkozást, mivel elengedtem a kezét és kezeimet összekulcsoltam a nyaka körül, majd most én csókoltam meg őt.

nem tartott sokáig a csók, és még csak csóknak se mondható cselekedet volt, de azt biztosra tudom, hogy mindennél többet jelentettek nekem.

most én húzódtam el tőle és gyönyörű ajkaira tévedt a tekintetem.

– eszedbe se jusson bocsánatot kérni ilyenért. – még mindig vészesen közel volt hozzám, de cseppet se bántam.

szabályosan megnyugtatott a közelsége és semmi esetre se akartam, hogy ez a pillanat itt most megszakadjon.

– Wooyoung, nagyon röstellem, de nekem mennem kell. – mondta, és nem tudtam mire vélni a hirtelen hangulatváltozást.

– tudod mit, igazad van. ennyi egy napra pontosan megfelelt. ne siessünk el semmit se, bőven van időnk. – elengedtem őt és már messziről integetett vissza.