Supernatural - Légy Átkozott Dean Winchester!

Supernatural - Légy Átkozott Dean Winchester! #14

- Hogy mit csináltál? Csattant fel Dean. - Nem állt szándékomba kiengedni. Álltam fel én is. - Akkor is! Minek nyúltál hozzá? - Felcseszte az agyamat! Meg egyébként is ne csinálj úgy mintha te nem követtél volna el egy ekkora hibát! Nem is tudom ki nyitotta ki a pokol kapuit?! Arról meg végkép fingom sincs kik indították el az apokalipszist! Úgyhogy ne most akarj engem kioktatni Dean Winchester! Félre löktem az utamból és ki siettem a bunkerből. Kocsiba ültem és elhajtottam jó messzire tőlük.

Hogy hol vagyok most? A szülővárosomban Iowa-ban. A temetőben anya sírjánál. - Miért nem mondtad el nekem? Kérdeztem sírva. - Annyival könnyebb lett volna. Kicsi koromban is mindig velem volt a legtöbb baj. Én okoztam mindig galibát. Most akkora hibát követtem el amit talán soha nem tudok, majd jóvá tenni. Annyira makacs és önfejű voltam. Szokás szerint csak magamra gondoltam. Olyan jó lenne ha most velem lennél, adhatnál egy-két jó tanácsot. Szükségem van rád! Bőgtem, megállás nélkül. Ott ültem anyám sírjánál és úgy sírtam mint még soha. Egyedül éreztem magam, de úgy mint még soha. Olyat tettem, amit soha nem tudok jóvá tenni.

Pár perc múlva Dean ült le mellém. - Hogy kerülsz ide? Kérdeztem szipogva. - Tudtam, hogy itt leszel. Hisz mondtad. Fordult felém majd szorosan magához ölelt. - Annyira sajnálom Dean. - Nincs miért bocsánatot kérned. Simogatta a hátam. - De. Csak magamra gondoltam és nem törődtem mással. Kiengedtem Michael-t a ketrecéből. Szipogtam. - Megoldjuk, mint mindig mindent. Nem vagy egyedül. Én itt vagyok neked. Puszilta meg a homlokom. - Tudom és köszönöm. Válaszoltam, majd elhajoltam tőle. - Mindig képes vagy megnyugtatni. Akármi történik te mindig mellettem vagy és nem tudom, hogyan tudsz te ilyen helyzetekben is nyugodt maradni?! - Tudod én és Sam nagyobb szarból is építettünk már várat. Megoldjuk. Együtt. Fogta meg a kezem.

Még egy kicsit maradtunk, de aztán elindultunk haza. - Celestina! Szaladt oda hozzám Kate. - Szia kis hercegnő. Emeltem az ölembe a kislányt. - Hol voltál? Kérdezte. - Meglátogattam az anyukámat. Feleltem kicsit szomorúan. - Gyere menjünk fürödni. Mondtam, majd elindultam a fürdőszoba felé a karomban Kate-vel.

- Azt hittem te is el hagysz engem, mint a mami. Mondta szomorúan és közben a kiskacsájával játszott a kádban. - Oh, életem sosem hagynálak el! Tűrtem egy szőke tincset a füle mögé. - Biztos? Nézett fel rám nagy kék szemeivel. - Biztos. Válaszoltam és puszit adtam a homlokára.