~Fogadásból szerelem~{ yoonmin }|BEFEJEZETLEN|

~ 20. rész ~

,,Hazafele vettem az irányt, mivel barátom elmondása szerint, az otthonomban vár már a nappali kanapéján. "

Ajtóm elé érve, nyitottam ki azt, és a nappaliba sietve megláttam, Hoseokot és és... anyát?!
Döbbenten álltam a folyosón, miközben tökéletes rálátást nyertem a nappalinkra. Nem is értem, anya egyáltalán mit keres itt? Soha sincs velem most meg hirtelen ideterem?
Anya felnézett a foteléből, és meglátva engem rohant oda hozzám. Megölelt, és láttam hogy reszketett a válla. Szóval sír.. Hoseok is rám néz, és szemeiből nem sugárzik most ki az a pozitívitás ami eddig szokott. Mi történik itt?

—      Anya? Mi folyik itt? - toltam el magamtól anyát, hogy szemébe tudjak nézni. Nagyon rossz látni így kisírt szemekkel.. Csak tudnám miért sír.. -Na anya? Elmondod?
—       Kisfiam én nagyon sajnálom de.. - szipogott tovább.
—       De?! - ordibáltam már egy kicsit rá. Nem értem! Nem értek semmit!
—       De... Vissza költözünk Daeguba.. Nagyon sajnálom.- Ölelt meg újra, és csak jobban sírni kezdett. Amikor aztán felfogtam mit is mondott, teljesen lesokkoltam. Nem nem nem! Nem mehetünk el! Amúgy is most jöttem össze Jiminnel!! Én biztos el nem megyek innen!
—      Nem anya! Az nem lehet! Akkor mond el miért! - toltam el megint magamtól, hogy újra kisírt szemeibe tudjak nézni. - Hallod amit kérdeztem?! - már-már kiabálva saját anyámra.
—      Apád... Tudod bűnöző volt.. Ezért is nem meséltem róla neked semmit. De most kiengedették, és mivel régen itt éltünk Seoulba, ezért itt volt évekig. De most kaptam tőle egy levelet, hogy tudja hogy ide költöztünk.. - Sírta el magát meg jobban anya.
Hogy tessék?! Ez most valami vicc, biztosan. 1000%!. Igaz?. Kicsit oldarra döntöttem fejem, hogy ezt most csak kitaláltak vagy tényleg igaz. De Hoseokot elnézve még mindig ugyan azt az arcot vágta. Még talán szomorúbb is lett.
Ekkor éreztem meg, hogy zsebembe a telefon megint csörögni kezdett. Gyorsan kivettem és ahogy megláttam ki hív, egyre inkább kezdett el összetörni a szívem. * Jimin *
Gyorsan felvettem, mivel őt sohase szeretném megváratni, de ezt most hogy mondom el neki? Jó mindegy. Gyorsan felmentem szobámba, és már meg is nyomtam a zöld ikont.

—     Szia Yoongs!!
—     Szia Jiminie!.. - csuklott el hangom.
—     Yoongi? Mi a baj? Történt valami? Talán megbántad volna, hogy össze jöttél velem?.. - csuklott el neki is a hangja.
—     Mi? Dehogy is bántam meg! Életem legjobb döntését hoztam meg ma! - próbáltam feldobni a hangulatot - De.. van itt valami amit el kéne mondanom neked..
—      Igen? Hallgatlak.
—      Én is meglepődtem, nem egy kicsit mikor haza értem és ez fogadott.. - próbáltam húzni az időt.. Nem akarok elmenni mellőle!
—       Yoongi inkább mondd el! Minden rendben van?
—       Nem Jimin. Nincs semmi rendben! Nagyon nem!.. Vissza költözünk Daeguba... - mondtam ki kicsit se nyugodtan.
—       Jimin.. Jimin??.. Jimin itt vagy még?! - emeltem el fülemtől az elektromos készüléket. Kinyomott. Jó engem nem érdekel! Öljön meg apám,  vagy mit tudom én, de én biztos vissza nem megyek Daeguba! Villámsebességgel futottam le a nappaliba és a még mindig síró anyához rohantam, amit kedves barátom, Hobi próbál nyugtatni.

Közben Jimint hívtam vagy már 5x, de még mindig nem veszi fel..