Én mint Ördögűző? ff. D.Gray-Man [BEFEJEZETT]

6.rész

Két hét telt el amióta megérkeztünk London-ba. Allen-t még mindig nem találjuk ezért úgy döntöttünk még pár napot szentelünk neki, de ha továbbra se találjuk akkor tovább állunk. Igaz még fogalmunk sincs hogy pontosan hova is. De reményeink szerint Akane kapcsolatba tud lépni Allen-el és akkor megtudjuk, hogy hol is van az a szerencsétlen.

Kint egyre hidegebb van én pedig egyre kevesebb ideig bírom. Mivel az erőm nem tudom használni, vagyis pontosabban nem szabad hiszen akkor felhívnám az emberek figyelmét, ezért a lányok úgy döntöttek, hogy csak két naponta mehetek ki. Valamennyivel jobb így, de úgy érzem magam mint aki a többiek terhére van. De nézzük a jó oldalát mostanában többet tudok aludni, és nem tudom mi az oka de egyre kevesebb rémálom tör rám. Amit nem sajnálok, már így is elégszer keltettem fel Kanda-t emiatt.

És ha már itt járunk, el kell hogy mondjam milyen kedves is tud lenni. Eddig csak 4-szer volt rémálmom, ő pedig mind a 4-szer azonnal felkelt és segített nekem. Hozott vizet nekem, új takarót, mindent ami csak kellett. És egész végig csak azt kérdezte, hogy jól vagyok-e. Sőt az egyiknél, ami eddig az összes rémálmom közül a legdurvább volt annál megkértem, hogy maradjon mellettem. Ő pedig leült az ágyam mellé, reggel tudatosult bennem hogy el sem ment mellőlem. Nem tudtam, hogy valaki tud ennyire aranyos lenni. Most már bárki mondhat bármit arról, hogy Yu meg kora egy bunkó paraszt eddig se nagyon hittem nekik, de most már semmiképp nem fogom elhinni. Mert Yu megmutatta nekem azt az énjét, amit kevesek láttak eddig.

Ma is épp egy olyan nap van mikor itt kellett maradnom. Már kezdek egy kicsit unatkozni, de hát mi tévő legyek ha ilyen szerencsétlen helyzetben vagyok. A mai nap nehezen engedtem el őket mivel hajnal óta csak úgy szakad, és még most délután 2-kor is csak esik. Ráadásul olyan sötét van, hogy az ember azt hihetné már este van. A vihar egyre erősödik, a villámok is többen vannak, a szél feltámadt. Nem szívesen lennék kint, és a többiek helyében már visszajöttem volna. A szálláson egy lélek sincs rajtam kívül, ami miatt nem kicsit félek. Utálom a vihart, és ilyenkor sokkal ijedősebb vagyok. Most gondolhatjátok milyen Ördögűző az aki fél egy vihartól. Hát igen én sem vagyok rá büszke, de erre mindig csak annyit mondok a bátorság mellé kell félelem is. Más különben nem ember az ember. Mindennek meg van a sötét oldala.

Most már tényleg kezdek aggódni, azt ígérték hogy 2 óra magasságában hazajönnek. De lassan 3 óra lesz ők pedig sehol sincsenek. Toporzékolni kezdtem, nem tudok magammal mit kezdeni. Inkább lemegyek a konyhába és nézek valami kaját. Felkapcsoltam a villanyt és a hűtőhöz mentem hát ha találok valami ehetőt. Ekkor egy hatalmasat villámlott és dörgött, a villany pedig elsötétült.

-Remek még ez is - sóhajtottam egy nagyot.

Keresni kezdtem egy öngyújtót, hogy legalább valami kis fény legyen. Szinte szét túrtam az egész helyet de sehol sem találok. Milyen konyha az ahol nincs egy nyamvatt öngyújtó sem?

-Ezt keresed? - hallottam meg egy elhaló hangot mögülem, megfordultam és egy kis lángot láttam megvillanni.

-Ártatlanság akti...

-Felesleges, nem harcolni jöttem - vágott közbe az idegen, és egy újabbat villámlott aminek köszönhetően megláttam az arcát.

-Tyki Mykk? - nyílt nagyra szemem.

-Életnagyságban - mosolygott kacéran, majd a földre rogyott.

Közelebb mentem hozzá és csak ekkor láttam, hogy nem is a Noé alakjában van. Na meg, felfedeztem azt a hatalmas sebet a hasán. Egy pillanatra végig futott az agyamon milyen jó lehetőség is lenne kiiktatni őt. De végül nem emellett döntöttem. Előkotórtam pár kenőcsöt meg ilyeneket, és leápoltam a sebét.

-Meg se kérdezd - szólaltam meg - Én sem tudom miért segítek...

-Jó tudni, hogy vannak még kedves Ördögűzők a világon - mondta szarkasztikusan.

-Ez a te kedves Ördögűződ is képes lenne megölni egy perc alatt. Na és most menj innen, mielőtt a többiek visszajönnek, ők már nem lesznek ilyen kedvesek - álltam fel előle.

-Az nem fog menni - köhögött egy nagyot - Apocryphos itt van!

-Az meg ki? - néztem rá értetlenül -  Apo.. kicsoda?

-Apocryphos a "Szív" védelmezője, és engem akar. Ahogy Allen-t is és téged is - magyarázta.

-Tessék? Mégis miért akarna tőlem bármit is?

-Mert te láttad a valódi alakját - nézett mélyen szemeimbe Tyki.

-Nem fogok bedőlni egy Noénak - fordultam el.

-Nem mondhatod, hogy nem szóltam...

Ekkor egy démon ütött lyukat az épület falán, felém fordult és farkasszemet néztünk. Már aktiváltam is az Ártatlanságot és az ütését kivédtem. Majd egy nagyobb tűzcsóvával visszatámadtam. Egynek annyi jöhet a többi... Akik elég sokan lettek hirtelen. El sem hiszem, hogy eddig alig-alig ütköztünk démonokba, amíg Allen-t kerestük, hisz rengetegen vannak. Egyik támadást követte a másik, én pedig egyre több démont győztem le. Néhány démon az eszméletlen Tyki-re támadt, akit megvédtem.

-El sem hiszem, hogy egy Noét védek - hitetlenkedtem.

Egyre többen lettek és így, hogy védenem is kellett Tyki-t nem egy támadás betalált. Hirtelen egy 4-es jelent meg mellettem és nem volt elég időm reagálni, eltalált. A démonok ezt kihasználva egyből támadtak, majd egyik megragadott és velem együtt elrohant.

-Mégis... hova viszel? - kérdeztem, de válasz nem érkezett.

Jobban megfigyelve vettem csak észre hogy ez nem egy démon, de akkor mégis mi lehet? Nem tudtam kitalálni, nem jutott semmi sem az eszembe. Aztán ledobott engem a földre majd eltűnt, egy kicsit nehézkesen de feltápászkodtam és ekkor láttam meg hol is vagyok. A Big Ben előtt... Szememmel azonnal körbenéztem, de a többieket sehol sem láttam. Egy megkönnyebült sóhaj hagyta el számat. De ekkor lépteket hallottam, ugyanolyan volt mint az álmomban. Elfogott a deja vu, de nem az álmom miatt. Nem ez más milyen volt. Szívemhez kaptam ami iszonyatosan fájni kezdett, mellé pedig egy ismeretlen félelem társult. De annyira nem is volt ismeretlen hisz már egyszer éreztem ezt. Amikor Allen elmenekült... Az az alak... 

Felkaptam fejem és újra körbenéztem, de még mindig nem láttam senkit csak a léptek zaja közeledett felém. Azzal együtt szívem is egyre jobban fájt, olyan volt mintha nem is a szívem fájna... hanem az Ártatlanságom. Kegyetlenül fáj, nem bírom én ezt tovább. Orromból vér folyik, mintha valami belülről emésztene fel. Az a valaki közelebb ért hozzám, még mindig nem eléggé hogy lássam is. De felismertem, ő volt az aki megjelent a robbanás után. A földre rogytam, és egy akkorát sikítottam fájdalmamban amelyet még sosem csináltam. 

-------------------------------------------------------