After Harry Styles Fanfiction Hun

23. Rész

Amikor visszaérek a szobámba Steph még nincs itt. Az ő órái két órával az enyémek után kezdődnek. Amíg előpakolom a könyveimet és jegyzeteimet,
felkészülve a ma esti tanulásra, felhívom Noah-t. De nem veszi föl, valószínűleg elfoglalt. Bárcsak itt lenne velem az egyetemen, a dolgok sokkal egyszerűbbek és kellemesebbek lennének. Most épp együtt tanulhatnánk vagy megnézhetnénk egy filmet. A bűntudat, hogy csókolóztam Harryvel felemészt, Noah túl édes és nem érdemli meg, hogy megcsalják. Szerencsés vagyok, hogy az életem része, mindig mellettem van és jobban ismer, mint bárki.Gyakorlatilag amióta az eszemet tudom ismerjük egymást. Amikor a szülei az utcába költöztek, ujjongtam, hogy volt valaki, aki velem egyidős és vele lóghatok, és még inkább lelkes voltam, amikor megismerhettem.Olyan volt, mint én. Az időnket olvasással, film nézéssel töltöttük, és hogy lelket leheljünk az anyám háza mögötti üvegházba. Az üvegház mindig is az én biztonságos menedékem volt, mikor apám részeg volt oda bújtam el, és Noah-n kívül senki nem tudta hol találjon. Az éjszaka, mikor apám elment szörnyű volt számomra, és anyám nem volt hajlandó beszélni róla, soha. Megtörné a tökéletes látszatot, amit magának épített. Még ha utáltam is apámat, amiért annyit ivott és rosszul bánt anyámmal, de így is szükségem van rá, mint apára. Hallottam, ahogyan az üvegház ablakai összetörnek és amikor abba hagyta, lépéseket hallottam. Rémült voltam, hogy esetleg az apám az, de Noah volt. Soha életemben nem voltam olyan megkönnyebbült, hogy láthatom. mint akkor. Attól a naptól kezdve elválaszthatatlanok lettünk. Az évek alatt, a barátságunk átalakult valami többé és egyikünk sem randizott még senkivel.
Megírom neki, hogy szeretem és úgy döntök, tartok egy kis pihenőt, mielőtt nekilátok a tanulnivalónak. Előveszem a határidő naplómat és leellenőrzöm még egyszer a teendőmet, egész biztosan belefér egy húsz perces pihenő.
Tíz perc sem telik le a szundításból, máris kopognak az ajtón. Steph biztos elfelejtette a kulcsát. Hát persze, hogy nem ő az, hanem Harry.
"Steph még nem ért vissza." Mondom és visszasétálok az ágyamhoz, nyitva hagyva számára az ajtót. Miért is kopog egyáltalán, tudom, hogy Steph adott neki egy plusz kulcsot, esetleg ha ő kizárná magát. Majd beszélnem kell erről vele.
"Várok." Mondja, majd leül Steph ágyára.
"Szolgáld ki magad." Mormogom és oda sem figyelve kuncogására magamra húzom a takarót és lehunyom a szemem. Semmi esély, hogy úgy aludjak, miközben tudom, hogy Harry a szobában van, de inkább úgy teszek, mintha aludnék, mint sem szembenézzek azzal a kellemetlen vagy undok társalgással, amit amúgy is folytatnánk. Próbálok nem figyelni a halk ujjdobolására Steph ágyának fejtámláján, mikor az ébresztő bekapcsol.
"Mész valahová?" Kérdezi, mire én a szememet forgatom, habár nem láthatja.
"Nem, csak tartottam egy húsz perces pihenőt." Magyarázom, miközben felülök.
"Ébresztőt állítasz be, hogy a pihenőd biztosan húsz percig tartson?" Neveti.
"Igen, állítok." Különben is mit érdekli? Semmi mást nem csinál, mint kifiguráz. Fogom a könyveimet és elhelyezem őket az órarendemnek megfelelően, rárakva a hozzájuk tartozó jegyzeteket.
"Kényszerbeteg vagy, vagy ilyesmi?"
"Nem, csak szeretem ha dolgok rendezetten vannak, semmi baj nincs azzal, ha felkészült vagy, Harry." Válaszolok kurtán, mire nevetni kezd. Nem vagyok hajlandó rá nézni, de látom, ahogyan mozog és föláll az ágyról. Kérlek ne gyere ide. Kérlek ne gyere... és fölöttem ácsorog. Fogja az irodalom jegyzeteimet és fölnyúlok, hogy elérjem őket, de idegesítő seggfej lévén magasabbra emeli őket, így fel kell állnom, hogy visszaszedjem őket. Ő széthajítja őket a levegőben, mire azok teljes káoszban lehullanak a földre.
"Szedd fel őket." Követelem tőle, mire ő csak vigyorog és megragadva a pszichológia jegyzeteimet, ugyanezt műveli. Dulakodva nyúlok értük, hogy fölvegyem, mielőtt ő rájuk tapos. "Harry, elég!" Üvöltöm, mire ugyanazt megteszi a következő kupaccal. Felbosszantva felállok és arrébb lököm őt az ágyamtól.
"Valaki nem szereti, ha cuccaival szórakoznak." Mondja, még mindig nevetve. Miért kell folyton nevetnie rajtam?
"Nem! Nem szeretem!" Üvöltöm és ismét neki megyek. Mire ő elém lép és megragadja a csuklóimat, neki lökve ezzel a falnak. Arca milliméterekre az enyémtől, szinte alig kapok levegőt. Kiabálni akarok vele, hogy szálljon le rólam és eresszen el, de képtelen vagyok rá. Lefagyva a falnak támasztva, megbabonázva, ahogyan zöld szemei az enyémekbe fúródnak. "Harry, kérlek." Végre megtalálom a hangomat. Nem tudom, hogy azért könyörgök-e neki, hogy engedjen el vagy csókoljon meg. A légzésem még mindig nem lassult le és az övé egyre gyorsabb. Másodpercek óráknak tűnnek, mire egyik kezét elveszi a csuklóimról, de a másik is épp elég nagy, hogy megtartsa őket. Egy pillanatig azt hiszem, hogy fel fog pofozni, de aztán az arcomhoz emeli és gyengéden a fülem mögé tűri a hajamat. Istenem, szinte hallom a lüktetést az ereiben, mikor szájával az enyémhez közelít, a tűz perzsel a bőröm alatt. Ez az érzés, amire szombat este óta vágyakozom. Ha egyetlen dolog lehetne, amit érezhetnék egész hátra lévő életemben, ez lenne az. Nem hagyom, hogy agyalni kezdjek miért csókolom meg újra vagy milyen szörnyű dolgot fog mondani ezek után.
Az egyetlen amire koncentrálni akarok, ahogyan elengedi a csuklóimat és testét az enyémhez préseli, ezzel a falhoz szorítva és ahogy ajkai épp ugyanolyan mentolosak. És ahogy nyelvem valahogyan követi az övét, míg karjaim széles vállai köré fonódnak. Kezei combom tetejét ragadják meg, mikor felemel vele, lábaimmal körülölelem derekát és ámulok, ahogy testem tudja miként reagáljon rá. Ujjaimat a hajába túrom, óvatosan meghúzva azt, míg hátra sétál az ágy felé, ajkai még mindig az enyémekkel van elfoglalva.
Tudatalattim valahogy utat tör magának és emlékeztet, milyen förtelmes ötlet is ez, de ellököm magamtól, ezúttal nem állítom meg. Erősebben meghúzom Harry haját, ezzel egy nyögést váltva ki belőle. Ez a hang válaszképp engem is sóhajra késztet, ez a legdögösebb hang, amit valaha hallottam és bármit megteszik azért, hogy újra halljam. Visszaül az ágyamra, még mindig tartva engem, így már az ölében ülök. Kezei a derekamon pihennek, hosszú ujjaival belemélyednek a bőrömbe, de a fájdalom elképesztő. A testem gyengéden kezd mozogni előre-hátra az ölében, mire a fogása erősebb lesz. "Bazdmeg." Leheli a számba és olyat érzek, amit ezelőtt soha, amikor érzem, ahogy megkeményedik alattam. Meddig hagyom ezt elmenni? Kérdezem magamtól, de nincs rá válaszom.
Kezei elengedik a derekamat és rátalálnak a pólóm szegélyére, majd megragadva azt felfelé húzza. Nem hiszem el, hogy hagyom neki, de nem akarom leállítani. Elhúzódik forró csókunktól, hogy áthúzhassa a pólót a fejemen. Tekintete összetalálkozik az enyémmel, majd a mellkasomra vándorol, ráharapva ajkára, úgy tűnik tetszik neki az egyszerű fekete melltartóm.
"Annyira szexis vagy Tess." Mondja. A piszkos beszéd gondolata sosem vonzott ezidáig, de ahogyan Harry azokat a szavakat mondja, a legdögösebb és érzékibb dolog, amit valaha hallottam. Soha nem vásároltam különlegesebb fehérneműt, mivel senki, szó szerint senki nem látja őket. Azonban most imádkozom, hogy bárcsak megtettem volna. Valószínűleg mindenféle melltartót látott már, ami létezik, emlékeztet az idegesítő hang a fejemben. Hogy kiverjem a fejemből, még jobban odadörgölöm magam az öléhez, mire ő átkarol a hátamnál és magához szorít engem, a mellkasunk összeér és az ajtó kilincs csilingelni kezd. Levetem magam Harry öléből és a pólómért nyúlok. Az állapot, amiben voltam, most megtörik, amint áthúzom a pólót a fejemen.
Steph áll az ajtóban, rám és Harryre néz. Szája "o-t" formál, miközben feldolgozza a jelenetet maga előtt. Tudom, hogy az arcom élénkpirosak, de nem csak a kínos helyzettől, hanem attól is, amit Harry miatt éreztem. "Mi a fenéről maradtam le?" Kérdezi, miközben óriási vigyorral bámul mindkettőnkre.
"Semmiről." Mondja Harry és feláll. Az ajtóhoz sétál és vissza se néz, úgy sétál ki a szobából, hogy ott hagy engem zihálva, Steph pedig csak nevet.