Véremet adom BEFEJEZETT

Újra együtt

Ez a történet nemnhagy nyugodni, ezért kaptok még egy rész belőle :D

Nagyon nehéz rémültnek vagy akár dühösnek is lenni akkor, ha az emberen egy hatalmas farkas terpeszkedik és az arcát nyalogatja össze vissza. Meglepetésemre Alec sem bírta ki nevetés nélkül, pedig úgy tünt számomra,hogy ő egy teljesen mogorva testőr.
-Mario, hagyd felkelnj. - utasította Alec a rajtam trónolót, aminek kifejezetten örültem, mert már a fülembe is belefolyt a bőséges nyált amivel elárasztotta az arcom. A hatalmas test vonakodva bár de leszállt rólam, és hátborzongató roppanások kiséretében visszaváltozott emberré. A folyamat valami lebilincselő volt, hiába a hangok amiket a csontok átrendeződése okozott, a látvány olyan volt mintha csak átfolyt volna emberi alakba.
-Jajj de édes vagy. - nevetett ki a tátott szám miatt Mario. Alec hozzávágott egy köteg ruhát és ő azonnal öltözködni kezdett, de előtte még sikerült alaposan feltérképeznem, ami egy kis pírt varázsolt az arcomra. Mario teste vékony volt, de az izmai kidolgozottak, magas volt de nem annyira mint Alec, az arca kissé szögletes egy picit nagyobb orral , a szemei voltak az egész férfibe a legszebbek. Ahogy belenéztem mintha az erdő összes zöldje lenne belezsúfolva a két gömbbe, és huncutul vibrált is. Már ebből rájöttem, hogy Mario egy nagyon élénk és vicces személyiség.
-Utánanéztem a barátaidnak -húzott fel az avarból - Már nem sokat kell mennünk és elérjük a táborukat.
-Induljunk, még napkelte előtt oda szeretnék érni. - indult el Alec, majd Mario a hátára csapva iramodott el mellette. Persze míg Mario kacagva iramodott el előle, Alec azért kissé mogorván bámult utána, majd nagyot sóhajtva intett hogy induljunk.
-Azt hittem hogy te az a nagyon mogorva típus vagy. - mondtam neki, miközben felzárkóztam mellé.
-A kastély falai között annak kell lennem. Én vagyok a királyunk testőre, nem hagyhatok támadási felületet magamon. -magyarázta.
-Ha te vagy a testőre, miért téged küldött? Ki fogja őt védelmezni? - elkezdtem aggódni, nehogy Vladnak valami baja essen, bár még mindig nem értettem miért érzek így egy lény iránt akivel szinte még nem is ismerjük egymást.
-Igazából nincs szüksége testőrre, ez csak formális pozíció. Nincs a világon olyan vámpír, aki akárcsak egy haja szálát meg tudná görbíteni. Rád viszont vigyáznom kell, fontosabb vagy neki
mint bármi más. - az aggodalmam kissé alábhagyott ennek hallatára.
-Miért vagyok neki olyan fontos? És miért vonz engem annyira, te tudod ugye? - reménykedtem benne hogy végre választ kapok a hirtelen támadt vonzódásra Vlad Tepes iránt.
-Majd elmondja neked ha visszaértünk. - ezzel lezárva a dolgot kicsit gyorsabbra vette a tempót, ami mellett szinte levegőt venni sem volt időm, nemhogy kérdezősködni.
Körülbelül 20 perce loholhattunk, mikor beértük Mariot aki egy fának támaszkodva várt minket, egy pajkos kis mosollyal.
-Mit tettél? -sóhajtott fel Alec gondterhelten
-Ééén??? Semmit, semmit. - mondta színpadiasan. Alec erre csak felhúzta az egyik szemöldökét, mint aki azt akarja mondani ismerlek mint a rossz pénzt, majd egy kicsi mosoly bontakozott ki a szája szegletében.
-Csak egy kicsit játszottam velük, semm komoly tényleg.
-Ugye nem esett bajuk? - reménykedtemnhjgy tényleg nem csinált semmit a barátaimmal.
-Egy kis ijedségen kívül semmi bajuk nem esett. De azért nem gondoltam volna, hogy a varázslók ennyire félnek a farkasoktól.
-Nem is, de az utóbbi időben kissé elővigyázatosabbak lettünk. - nem volt könnyű az utolsó pár hónapink, és ez rányomta a bélyegét az idegeinkre.
Nem akartam nekik mindet elmagyarázni, inkáb ekindultam a tábor felé. Már nem voltam messze a tábortól, mikor meglebbent a sátor fedele és Ron lépett kj rajta. Amint meglátott, azonnal bekiáltott Hermiónénak, majd mintketten felémrohanva kétségbeesetten megöleltek.