Véremet adom BEFEJEZETT

Indulás

Kellemes melegben teljesen kipihentem ébredtdtem, ami szinte soha nem volt jellemző nálam.  Még csukott szemmel nagyot nyújtózva beleütközött a kezem valami. Aszonnal felpattant a szemem és Vlad mosolyával találtam szembe magam.
-Szia. - köszöntem még kissé alvástól karcos hanggal.
-Jó estét. Jól aludtál? -simított végig az arcomon.
-Igen. Te altattál el? - kérdeztem kicsit morcosan, de igazából nem voltam az, hogy is lehettdm volna mikor életem legjobb alvásán voltam túl?!
-Aludnod kellett. - még a vállvonása is őrülten kecses volt.
-Köszönöm, sosem aludtam ennél jobban. - adtam a szájára egy bátortalan puszit. Már épp húzódtam volna vissza, mikor megragadta a fejem és visszarántott. Feleszmélni sem volt időm és a nyelve már a számat fosztogatta kegyetlenül, én pedig szégyentelenül nyögdécseltem.
Egész addig élveztem a dolgot amíg a keze a hátsómra nem tévedt, akkor kiszakítottam magam a csókból, és lehető legtávolabb másztam tőle.
-Ne haragudj. - mondta, de a szemében csak vad vágyat láttam, ami nem segített lecsillapítani a rémületem. Valószínűleg észrevette mert lecsukta a szemei, mikor újra kinyitotta már csak nyugalmat sugároztak felém azok az arany gömbök.
-Gyere ide - nyújtotta felém az egyik kezét -Nem fogok semmit sem csinálni. - én pedig valamiért nem tudtam neki ellenálni, szinte repültem vissza a karjaiba.
-Bocsánat, nem tudom mi ütött belém. - öleltem meg szorosan.
-Semmi baj. Idő kell hogy feldolgozd a történteket. -simított végig a hajamon.
-Hamarosan indulnod kell.
-Tudom. - a hangom szomorú volt. Nem értettdm miért, de nem akartam tőle elszakadni.
-Mentsd meg a világod, majd térj vissza hozzám. - kaptam még egy utolsó csók és otthagyott.
Mivel egyedül maradtam inkább felöltöztem és elhatároztam hogy ideje visszaindulnom a barátaimhoz. Reménykedtem benne hogy  még ugyanott táboroznak mint mikor három napja otthagytam őket.
A szobába lévő hatlmas tükör előtt meg akartam nézni hogy mennyire nézek ki borzalmasan, de amit ott láttam szájtátásra adott okot. Arra számítottam hogy teljesen le leszek amortizálva, erre egy szinte másik Harry Potter köszönt vissza rám a tükörből. A szemeim élénkebbek voltak min bármikor életemben és csillogatak mint a legfényesebb smaragd, az arcom kipirult és mintha fehérebb lett volna a bőröm és szinte minden kicsi bőrhibám eltűnt. A hajam nem volt rendezetlen mint ahogyan mindig, hanem mintha nőtt volna és dúsabb is lett, aminek az eredménye egy kissé hullámos de nem madáfészek szerű frizura lett.
Lehet higy örökké ott ragadtam vola a tükör előtt ha nem kopgtatnak. Az illető megvárta még beinvitálom  majd belépett.
-Indulnunk kell. - mondta Alec ellenkezsét nem tűrően. Én csak bólintottam, majd követtem a férfi. Amíg ki nem értünk a kastélyból egész végig forgattam a fejem, hátha meglátom valahol Vladot, de nem jártam sikerrel, ami nagyon elkedvetlenített.
-Nem szeret búcsúzkodni. - nyugtatott Alec mikor kiértünk a hatalmas kapun. Persze tudomásul vettem amit mondott, de jobb kedvem nemnlett tőle.
Már legaláb egy órája elindultunk, mikor furcsa hangokat kezdtam hallani magam körül, ránéztem Alecre de nem úgy tűnt mintha ő bármit is észre vett volna.
Ahogy haladtunk, a hangok mintha egyre közelebbről érkeztek volna. Kicsit jobban felzárkóztam Alec mögé és a pálcámat is előhalásztam a zsebemből.
Egy közeli reccsenés után megpördültem és már csak egy felém suhanó szürke árnyat láttam, ami le is döntött a lábamról.