Véremet adom BEFEJEZETT

Találkozás

Ahogy néztem az elviharzó lányt, megéreztem hogy Alec leült mellém, majd nem sokra rá Mario is követte persze megint farkas alakba. Az eltelt idő alatt észrevettem hogy több időt tölt frakasként, mint emberi alakba.
-Tényleg elszigeteltek a barátaimtól? - nem lepte meg túlzottan a kérdés, mert azonnal bólintott.
-Csak a te érdekedben tesszük. - egyetértése jeleként Mario megnyalta a kezemet.
-Miért lenne az az érdekem, hogy a legjobb barátaim ne legyenek velem? - valami belül azt súgta nekem, hogy nem vagyok felkeszülve a válaszra amit kapni fogok.
-Nemnolyan jó barátok ők mint azt te gondolod. Csak a saját érdekeik miatt vannak veled. - erre nagyon dühös lettem.
-Senki nemnolyan hülye hogy ennyi szar dolgon menjen keresztül csupán valami önös érdekből!- fortyantam fel.
-Ebben nincs igazad. A lány azért van veled, hogy  megbecsülész szerezzen magának, ami biztosít számára bármilyen munkát amit végezni akar, mivel nőként és félvérként alapból nem sok lehetősége lenne. A fiú csakis a pénz miatt teszi, nem szeret szegény lenni, háborús hősként pedig tudja minden az övé lehet. - magyarázta. Nem akartam, nagyon nem de muszáj volt igazat adnom neki. Ismertem őket, és amiket elmondott teljesen a személyiségükbe vágott.
-Honnan tudod? - azért még szükségem volt a bizinyosságra.
-Tudod a vámpíroknak vannak képességeik, mindenkinek más, én az emberek vágyait látom. - mosolygott rám szomorúan.
-Biztos vagy benne? - mindig is a remény hal meg utoljára híve voltam.
-Harry 400 éves vagyok, volt időm gyakorolni. - és a reményem végleg meghalt. Sokkal rövidebb ideje ismertem őket mint Ronékat, de valahogy sokkal jobban bíztam bennük.
-Mit kellene tennem?
-Azt nem dönthetem el helyetted. - csóválta meg a fejét.
-El fognak árulni? -ez egy nagyon fontos kérdés volt.
-Nem, biztosak benne hogy te fogsz nyerni. Az igazgatód ezt rendesen beléjük nevelte.
-Akkor ennyiben hagyhatnánk a dolgot? Annyi mindenen mentek keresztül velem, megérdemlik a háború után a boldogságot. - és tényleg úgy is gondoltam.
Alec belegyezően bólintott, én pedig megnyugodva dőltem vissza a takarókupacra.

A Roxfort folyosóin rohanva már hálát adtam Merlinnek, higy visszafeküdtem pár órára aludni, külömben az eszeveszett rohanást biztos nem bírtam volna.
Amíg beértünk a kastélyba, addig minden rendben volt, mert ugye éjszaka közepén mégis ki mászkálna a sötét folyosókon?! Nem volt szerencsénk, alig jutottunk be már szinte meg is éreztem Voldemort jelenlétét a sebhelyemen keresztül, utána szinte azonn bele is botlottunk néhány halálfalóba. Alec visszamaradt felttartani őket, nekünk csak az utolsó horcruxot kellett volna megtalálnunk a szükség szobájában, de nem jutottunk el addig. Az egyok lépcsőfordulóban maga Voldemort várt minket.
-Menjetek! Keressétek meg! Mario, menj velük! - utasítottam barátaimat. Mario vonakodva bár teljesítette a parancsomat.
Voldemortot nem érdekelték a barátaim, egyedül maradtam a rémálmaim okozójával.