Two ghosts (L.S.)-BEFEJEZETT

12. rész

Harry szemszöge
(Tartalmaz 18+ jeleneteket)

A roppant felemelő eszmecserénk, miszerint Louis állandóan azt hiszi, hogy én mindig kicsinek hívom, én pedig nyilván letagadom, mert tényleg nem így van, tényleg felemelt nekünk valamit. Ezt nem csak úgy mondtam.

- Na majd most megmutatom neked, hogy nem vagyok aranyos.

- Ja hogy erre megy ki a játék? Hogy megint csak magad alá gyűrj az ágyban? Rendben, Tomlinson. Te akartad.

Futólépésekben teszem meg ezt a kis távot egymás között. Amikor odaérek, ajkai már az enyémeimen, kezeivel pedig a fenekem markorja.

Tényleg nem hazudott, már ez nem a cuki kategóriába tartozik. Ez vad és szenvedélyes. És még nem is tudom, mi lesz a továbbiakban. De megbízom Louban. Soha nem bántana. Most csak segítek neki, hogy legyen egy kis sikerélménye. Hogy azt érezze, neki volt igaza. Nem így van, de túlságosan is szeretem ahhoz, hogy ellenkezzek vele.

- Harry? Hazza! - zökkent ki a gondolataimból. Úgy látszik, már párszor szólt nekem. - Baj van? Rosszul esik ez a tempó neked? Máshogy szeretnéd?

- Nem, dehogy - mosolygok rá. - Csinálhatjuk, ha így akarod.

- Na állj! Hazz, ez nem csak rajtam áll. Neked is pontosan ugyanannyi beleszólásod van a dologba, mint nekem, úgyhogy ha most nem szeretnéd, vagy nem így szeretnéd, muszáj szólnod. Okés?

- De Lou! Nagyon szeretném! - nézek rá könyörgőn.

- Biztos?

Válasz helyett inkább csak szinte letépem magamról a nadrágom és az alsónadrágomat, hogy láthassa, mennyire jól esne, ha kezdene velem valamit és nem csak arról szónokolna, hogy mondjam el neki, hogy nem szeretném.

Szó szerint leesett állal nézi végig a jelenetet, mikoris kapcsol az agya és szélsebesen levetkőzteti magát is. Én közben a pólóm is lekapom magamról.

Újra heves csókcsatába kezdünk, ezúttal ruhák nélkül és valahogy felbotorkálunk a hálószobámba. Igazából ott is maradhattunk volna a konyhában, hogy újraalkothassunk valami gagyi pornót, de a kapcsolatunkat mindig a meghittség jellemezte. Akkor is, ha éppen csak egy "gyors menet" volt és akkor is, ha egy szenvedélyes éjszakát töltöttünk együtt. Mindig volt benne egy olyan dolog, ami csak ránk volt jellemző és senki más nem adhatta azt az élményt, azt az élvezetet.

- Hazz, szeretnék neked mondani valamit - néz rám kissé félve.

- Baj van?

- Ugyan, dehogy. Éppen ellenkezőleg. Minden tökéletes. Szeretném neked annyiszor elmondani, hogy szeretlek, amennyiszer csak lehet. Szeretem a hajad. A gyönyörű, göndör hajad - egyből egy csókot próbálok neki adni. - Shh. Még nem fejeztem be - ajándékoz meg egy kedves mosollyal. - Szeretem a smaragd színű, csodálatos szemeid. Amikor boldog vagy, csillognak. Tudtad? Nincs annál gyönyörűbb dolog a világon, mikor boldognak látlak. Szeretem a csinos kis orrodat. Szeretek rá apró puszikat adni. Mindig kuncogsz miatta - ahogy ezt kimondja, rögtön hajol is hozzám, hogy megtegye az előbb említett cselekvést. És tényleg kuncogtam miatta. - Megmondtam. Imádnivaló. Szeretem a cseresznyepiros ajkaidat. Miután csókolózunk, duzzadtak és gyönyörűen csillognak. Szeretem a kezeidet. A nagy, hatalmas kezeidet, melyekben enyéim szinte elvesznek - kulcsolja rá ujjait az enyémekre és így folytatja tovább monológját. - Szeretem a mellkasod, amin bármikor kényelmesen elaludhatok. Szeretem a hasad. A hasad, ami ha sokat eszel, kidudorodik, te pedig azt játszod, hogy egy kisbaba van benne. Szeretem a tetoválásaid. A szépen kidolgozott mintákat és a hülyeségből felvarrottakat egyaránt. Szeretem a lábaid. A szép, hosszú lábaid, amikkel úgy tudsz járni, akárcsak egy modell. Szeretlek Harry, teljes egészedben. Tökéletes vagy. De persze nem csak külsőleg, belsőleg is. Nem igazán ismerek nálad kedvesebb embert. És ez nem csak csak egy felszínesen elejtett szó. Egy tiszta, ragyogó lelkű ember vagy, Hazz.

Könnyekkel áztatott arccal nézek rá, mire ő rögtön magához von egy hosszú ölelésre.

- Nem érdemellek meg, Boo. A világon a legjobban szeretlek téged. Mindennél és mindenkinél jobban. Amióta csak megjelentél az életemben, te vagy számomra a legfontosabb ember.

- Te is, Hazza - nyom egy puszit a vállamra.

Időközben valahogy magunkra húztuk a takarót és lefeküdtünk. Csak figyeltük egymás arcát, miközben a másik kezét szorongattuk.

- Gyere ide, Lou - húzom közel magamhoz és átkarolom. - Az én kicsi Louis-m.

Most felháborodás helyett halkan elnevette magát.

- Igen, a te kicsi Louis-d vagyok - adja meg magát. - Viszont más nem hívhat így. Nehogy ezt elmondd bárkinek is!

- Lou, másnak nem is beszélhetünk a kapcsolatunkról. Hogy mondanám el? - mosolygok rá szomorúan.

- Ahj, Hazza - sóhajt egyet
- Ez olyan nehéz. Legszívesebben kiüvölteném az ablakon, úgy, hogy az egész világ hallja, hogy szeretlek.

- Én is. De legalább mi ketten tudjuk. Csak ez számít, nem? - mondom végig a szemébe nézve.

- Igen, csak ez számít. De akkor is gyűlölöm, hogy dróton rángatnak minket és bármit mond Simon, nekünk úgy kell tenni. Kezdek belefáradni.

- Semmi baj, édes. Mindjárt vége.

- Mindjárt vége - ismétli meg szavaim, majd a nyakamba fúrja a fejét és szinte rögtön elalszik.

Szerintem egyikünk sem gondolta volna, hogy így alakul az este, de nem hibáztatom Louist, hogy ilyen hamar elnyomta az álom. Mintha évek teltek volna el péntek óta. Pedig tegnapelőtt volt. Három napja van újra az életemben ez a kis csoda és máris feledésbe merült a pár év, amit nélküle töltöttem. Hihetetlen, hogy néhány nap alatt mennyire meg tud változtatni az ember élete. Természetesen nagyon örülök ennek a változásnak és hogy Louis éppen milyen közel van hozzám.

Na igen, ruhák nélkül fekszik két szerelmes egymást magukhoz szorítva. Az egyik pedig az igazak álmát alussza. Nekem pedig szép lassan elkalandoznak a gondolataim egy kissé mocskosabb világba. Jézusom Harry! Ahj, csak Lou ne ébredjen fel. Hiszen olyan édesen alszik. Még jó, hogy nem keltem fel, hogy "Lou, kelj fel és dugj már meg légyszi!" Mit is kéne ilyenkor csinálnom?

Lehámozom róla a karom, erre ő csak nyöszörgött egyet álmában. Annyira szeretem. Muszáj adnom neki egy puszit az arcára. Elfordul a másik oldalra. Így már háttal fekszik nekem. Úgy döntök, ugyanúgy átölelem, mint az előbb és próbálok lenyugodni. Az előbbi cselekvésemmel csak azt érem el, hogy merevedésem éppen Lou fenekének feszül. Amikor már kezdeném megigazítani, Louis idefordul hozzám. Arcán egy szórakozott mosolyt vélek felfedezni.

- Ennyire szépen alszok? - kérdezi egy nagy mosolyt villantva.

- Gyönyörűen. Gyönyörű vagy, Lou.

- Te is, szerelmem - simít végig a karomon.

- Kérdezhetek valamit? - kérdezem kínosan.

- Persze, Hazz.

- Mikor ébredtél fel?

- Amikor abbahagytad az ölelésemet. Már éppen rád akartam szólni, hogy tedd vissza a kezed, mikoris észrevettem, hogy mi is van, inkább elfordultam. Így nem vetted észre, hogy mennyire megpróbáltam nem nevetni.

- De...miért?

- Hogy idegesítselek, te kis bolond. Szerinted én nem kívánlak?

Válaszul megvonom a vállam, mire lerántja a földre az eddig minket takaró paplant, és végigmutat magán. Az ő farka is pontosan úgy meredezik az égnek, akárcsak az enyém.

- Nem folytatnánk azt, amit elkezdtünk? Mármint, érted. Csak nézz ránk. De nem muszáj, ha nem akarod - mondja zavartan.

- Louis, néha olyan hülye vagy - mondom nevetve, majd hosszasan megcsókolom.

.

.

.

Sziasztok!
Bocsi, hogy csak ilyen későn hoztam a részt, tényleg ne haragudjatok. Hogy tetszik eddig a történet?:)
Ne felejtsetek valami nyomot hagyni magatok után!
All the love: Mia🤍