Two ghosts (L.S.)-BEFEJEZETT

9. rész

Louis szemszöge

Egy ismeretlen, furcsa szagot érzek, miközben próbálok felébredni. A fejem sajog és hányingerem is van. Hol vagyok egyáltalán? Körbenézek a szobában. Fehér falak, szinte semmi bútor, csak egy ágy, amin éppen fekszek, egy asztal és egy fotel, amiben ül valaki.

- Harry?

- Lou! Végre felébredtél! Hogy érzed magad? Fáj valahol? Hívjak valakit? - bombáz kérdésekkel Hazza, miközben idesétál hozzám.

- Miért vagyok itt?

- Tegnap este... - köszörüli meg torkát. - elég sokat ittál. Felhívtál, és egyszercsak egy csattanást hallottam tőled. Rögtön odasiettem a házadhoz, te pedig a földön feküdtél eszméletlenül. Kihívtam a mentőket, mert annyira bepánikoltam, viszont pár perc múlva magadhoz tértél. Azt mondtad, nagyon fáj a fejed és nem látsz tisztán. Szerencsére megérkeztek a mentők, és bevittek a kórházba. Nincs nagy baj, de azt mondták, ma még itt tartanak megfigyelésre.

- Rohadt jó, kurvára nem emlékszek semmire. Nem csináltam semmi hülyeséget, ugye? - kérdezem félve.

- Azt leszámítva, hogy kiitál egy üveg whiskeyt meg egy pár sört, szóval majdnem megölted magad, neem, nem csináltál semmi hülyeséget. Komolyan, ezt miért tetted? Mi van, ha nem hívsz fel?

- Fogalmam sincs Harry. Sajnálom. Sajnálom, hogy ilyen vagyok. Mindig csalódást okozok. Bizonyára neked is lett volna ennél - mutatok végig magamon - jobb dolgod egy szombat este.

- Louis, ne kezdd ezt, légyszíves. Még jó, hogy nem hagylak meghalni. Jézusom, ne is gondolj ilyenekre!

- Persze, mert te mindig annyira jó voltál hozzám. Én meg sem tudnám ezeket elégszer köszönni. Nem tudom hogyan háláljam meg. Köszönöm, hogy nem hagytál ott a padlómon részegen meghalni. Soha többet nem iszom.

- Ajánlom! - mondja játékosan mosolyogva, pedig ő is tudja, ez most nem egy olyan helyzet, amit annyira el lehet viccelni.

Tényleg hálás vagyok Harrynek, hogy eljött hozzám, és kihívta a mentőket. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha nem hívom fel. De miért is hívtam fel? Hirtelen beugrott pár emlékkép.

Poharat elő sem vettem, üvegből ittam az alkoholt. Felejteni akartam. Kis ideig ki akartam verni a göndört a fejemből. Persze tudtam, hogy ez lehetetlen. Gondolataim be is igazolódtak. Az ital csak felerősítette a vágyat bennem a zöld szemű iránt. A whiskey felét elpusztítva kezdtem el azon gondolkozni, hogy elmondom az érzéseim Harrynek. Beszámolója után azonban azt szűrtem le, hogy bőven megittam egy egész üveget is, mire megnyomtam azt a bizonyos zöld telefonkagylót a neve mellett. Ha nem ájulok el, vajon elmondtam volna neki? Bizonyára igen. Bár biztosan érzékelte volna az alkoholt a beszédemben és lehet, komolyan se vette volna. Pedig az érzéseim igenis komolyak.

Emlékeim felidézését egy nővér hangja zavarja meg.

- Jó reggelt, Mr. Tomlinson. Hogy érzi magát?- kérdezi kedvesen.

- Igazából kicsit fáj a fejem.

- Azt megértem. Tegnap este a véralkohol szintje igencsak magas volt. Most viselnie kell a következményeit. Hozzak egy fájdalomcsillapítót? - mosolyogva intézi hozzám szavait és hangjában semmiféle megvetést nem hallok. Ez nagyon jól esik. - Egyéb panasz?