Two ghosts (L.S.)-BEFEJEZETT

8. rész

Harry szemszöge

Amikor kilépek a házból, rögtön megcsap a hideg őszi szél. Már bőven november közepe felé járunk, úgyhogy ez szinte már a téli időjáráshoz hasonlít.

Nagyon rosszul érzem magam, pedig tudom, hogy ezt az egészet csak túlreagalom. Nem is kicsit.

Végül úgy döntöttem, nem mondom le a fotózást, mert tényleg nem annyira nagy dolog. Maximum két órába fog beletelni.

Louis háza meglepően közel van az enyémhez, ha egy fél óra autózást lehet közelnek mondani.

Otthon leveszem a cipőim, majd levágódok a kanapémra. Erősen elgondolkozok a Lounál töltött órák eseményein és azon, hogy megint mennyire magába bolondított.

Ahogy karjaiba zárt, én pedig védtelenül ültem a fürdőszoba hideg kövén. Olyan voltam, akárcsak egy gyerek. Pontosan, mint egy kisgyerek, aki végigsírja a napot és hisztizik.

A homlokomra csapok. Hogy lehetsz ilyen idegesítő, Styles?

Úgy döntök, most egy ideig nem fogom Louis társaságát keresni, éppen elég problémát okoztam neki a faszságaimmal.

Azon sírtam el magam többször is aznap, mert ő nem szeret. És? Eddig sem tette, én pedig belenyugodtam. Miért változna ez?

Gyorsan beviharzok a gardóbomba és kiválasztok egy fehér pólót és egy fekete farmert. Úgyis át kell öltöznöm a stúdióban, szóval erre a kis időre nem csípem ki magam.

Összeszedem a telefonom, az irataim és a pénztárcám, majd beszállok az autómba. Egy órán belül már ott is vagyok a kis stúdió előtt, ahol már Jeffrey, a menedzserem vár.

Köszöntjük egymást, megbeszéljük a fotózás menetét, majd belépünk az épületbe. Nagyon aranyos hely. Elég kicsi, de tágasan van kialakítva. Egy nagyobb térből nyílik úgy körülbelül nyolc ajtó.

- Szia Harry és Jeffrey! - hallok meg egy ismerős hangot.

- Szia Jamal! - mondja mosolyogva a menedzserem, én pedig a név hallatára rögtön odakapom a fejem.

- Jamal? Úristen! Ezer éve nem láttalak, haver. Hogy vagy?

- Tök jól. Hogyhogy itt? - kérdi a tőlem kicsivel alacsonyabb dél-amerikai férfi. Régen nagyon sokat fotóztunk együtt és össze is barátkoztunk.

- Corlie Perkinshez jöttem fotózásra. Egy kisebb cikkhez kell pár exkluzív fotó - mesélem.

- A stúdiója pont az enyémmel szemben van, gyertek, megmutatom.

Követjük Jamalt, majd megállunk az egyik ajtó előtt.

- Hát akkor, sok sikert. Majd írj valamikor, ha gondolod. Sziasztok - mondja, majd magunkra hagy.

Kopogok az ajtón, majd egy aranyos női hang kiált, hogy menjünk be.

- Jó napot, Mr. Styles és Mr. Azoff - köszönt minket illedelmesen a nálam olyan tíz évvel idősebb nő.

Hosszú, szőke haját kettőbe fonta, kék szemei pedig szinte ragyognak. Tényleg szép nő.

- Jó napot, Miss Perkins - üdvözlöm én is.

- Jó napot - köszön Jeff is.

- Akkor kezdhetjük?

Válaszként csak mosolyogva bólintok egyet.

A menedzserem leül egy kis székre, mert egyébként ő csak figyeli a munkálatokat, és beleszól, ha valamit rosszul csinálok.

A nő elvezet az öltözőkig, ami egyébként csak pár lépésre van innen. A kis szobában van egy tükör, pár nem túl kényelmesnek tűnő pad és egy ruhaállvány, amire kettő outfit van felaggatva. Ezeket már hetekkel ezelőtt kiválasztottuk a stylistommal.