Two ghosts (L.S.)-BEFEJEZETT

2. rész

Harry szemszöge

Egész délután csak szenvedtem. Szerintem olyan tizenhat éves korom óta nem éreztem ilyet. Annyira izgulok, hogy az elmondhatatlan.
Szerintem aludni sem fogok tudni az éjszaka.

Egész nap Louis járt az eszemben. Próbálok rájönni, hogy mit érzek, de bármi is ez, biztos nem szerelem, mert már vagy öt éve nem találkoztunk. Csak izgulok. Mégiscsak elég sok minden áll már mögöttünk az életben.

Körülbelül este hét óra lehetett és kezdtem megéhezni, úgyhogy úgy döntöttem, összedobok valami tésztát. Végül egy kis spagettit készítem magamnak, mert pont volt minden, ami kellett hozzá.

Miközben a vacsorám ettem, felhívtam Gemmát Facetimeon. Annyira hiányzott már. Elég régóta nem beszéltünk, de akármennyi időt is töltünk egymás nélkül, ki merem jelenteni, hogy a kapcsolatunk egyre erősebb. Mindent elmondhatok neki, ezért úgy döntöttem, azt is elmesélem neki, hogy holnap Louval fogok találkozni.

- Nem hiszem el, hogy nem beszéltetek! - mondta hitetlenkedve a nővérem.

- Pedig így volt. Hiányzik - csusszant ki könnyedén a számon.

Gemma pedig nem ítélkezett. Inkább egy amolyan lányos izgalmat láttam a kicsit pixeles szemeiben.

- Szereted még, Harry? - kérdezte végül.

- Nem tudom, szeretem igen, de nem hiszem, hogy úgy, mint eddig. Vagy de? Tényleg nem szeretnék valótlant állítani. Szerintem ez az érzés csak az izgalom miatt van, hogy eddig nem létesítettünk semmilyen kapcsolatot.

- Hazza - kezdett bele monológjába Gemma. - Láttalak titeket. Tudom, hogy mennyire szerettétek egymást. Ott voltam, amikor megkérdezted anyát, hogy összeköltözhettek-e és én voltam az első, akinek elmondtad, hogy szerelmes vagy belé. Nem kell most ebből megmondanod, sajnálom, hogy egyáltalán feltettem az előző kérdést. Te tudod, hogy mit érzel, csak igazából annyira aggódtam miattad az évek során, hogy nem fogsz tudni nyitni mások felé, mert annyira szeretted Louist. Viszont ezzel egyáltalán nem szeretnélek összezavarni, és kérlek ne agyalj ezen túl sokat, mert tudom, hogy képes vagy rá. Majd mesélj holnap is légyszi!

- Gemma?

- Igen?

- Köszönöm, hogy vagy nekem. Nagyon szeretlek - mondtam meghatódva.

- Én is szeretlek öcsi - válaszolt mosolyogva.

Elköszöntünk egymástól, majd a mostanra üres tányéromat beraktam a mosogatógépbe és elindítottam azt.

Egy kellően idióta vígjáték ment a tévében, amit természetesen nem hagyhattam ki. Imádom ezeket a teljesen értelmetlen filmeket. Mindent elfeledtetnek velem. Más alkoholt iszik a problémáira, megoldást keresve, nekem pedig csak ezek maradtak. Eléggé elcseszett életem lett.

A kezeim eddig is meg voltak kötve, de amikor a bandában voltam, legalább volt négy idióta legjobb barátom és az egyikőjüket pedig a szerelmemnek nevezhettem. Bulikba jártunk, vagy csak egymásnál voltunk és hülyéskedtünk.

Azóta felnőttünk és már egyikünk sem az az önfeledt fiatal, akiknek nem számít semmi, csak a barátaik és a zene.

A filmről szinte teljesen megfeledkezve merengtem, ami egyébként elég ironikus, mivel eddig éppenhogy azt gondotam, ez kikapcsol, de nem így történt. Az étkezőasztalon hagyott telefonom pedig ebből kizökkentve csipogva jelzett, hogy üzenetem érkezett.

Mivel most a gondolataim jobban lekötöttek, mint a film, kikapcsoltam a tévét és visszamentem a konyhába.

Az üzenet anyától jött.