13. rész

1K 68 15
                                    

Louis szemszöge
(Tartalmaz 18+ jeleneteket)

A Harryvel való csókolózás lassan átvált ajkak és hajak tépésébe, apróbb harapásokba. Látszik Harryn, hogy most ő szeretne irányítani, én pedig a lehetőséget megadva neki, csak élvezem amit ad számomra. A kapcsolataimban, amik nem vele voltak mindig én voltam a dominánsabb, én irányítottam. Ezzel Harry is ugyanígy van, viszont ezt bármelyikünk bármikor feláldozza a másikért. Most ha Hazz szeretné megkapni az irányítást, megkapja.

Rögtön veszi is a lapot, hogy zöld utat kapott, csinálhat amit csak akar, alá vagyok rendelve.

Felül az ágyon és az ölébe ültet, úgy hogy vele szemben legyek. Ferfiasságaink összeérnek, nekem pedig erre muszáj nyögnöm egyet. Mosolyogva néz rám.

- Tetszik? - kérdezi.

- Igen - sóhajtom kéjesen.

A nyakam kezdi csókolgatni. Tudja, hogy az a gyenge pontom. Egy helyen jobban elidőzik és hirtelen megszívja. Az inger miatt kissé beletépek a hajába. Félmosolyra húzódik a szája, majd megnyalja az ajkait. Felemel az öléből és elfektet az ágyon. Csak áll mellettem és mosolyogva figyel. Nem azt mondom, hogy annyira kellemetlen, de nagyon szeretném, ha végre megérintene már.

- Hazz, meddig szeretnéd ezt a tevékenységet folytatni? Csinálj már velem valamit! - nyöszörgöm türelmetlenül.

Ő csak elneveti magát.

- Bocsánat, Boo. Csak annyira gyönyörű vagy. Mindjárt kezelésbe veszlek, csak még idehozok valamit.

Kimegy a szobából, én pedig azon gondolkozok, mit hozhat. Szerintem egy percbe se telt neki, de már itt is van egy tubus síkosítóval. Mosolyát le sem lehetne törölni az arcáról. Nagyon szeretem, te jó isten.

- Csak hogy minden okés legyen - kacsint rám. - Na, hol is tartottunk? Aha! Meg is van - töpreng el játékosan.

Végigsimít a mellkasomon és apró csókokkal hinti be az említett területet. Egyre lentebb halad, amikoris elér az erekciómhoz, amit már nem csak csókolgat, hanem a szájába is vesz. Mitöbb, rögtön a torkára enged. Szinte felsikítok az élvezettől. Egyre hangosabb nyögéseim töltik meg a szobát. Egy állatias hang keretében Hazz szájába élvezek, amit ő készségesen lenyel, majd megint elmosolyodik.

- Mi... miért mosolyogsz ennyire? - kérdezem lihegve.

- Mert az enyém vagy és senki másé.

- Csakis a tiéd - mosolyodok el én is. - De mostmár légyszi ne húzzuk tovább az időt. Téged akarlak!

- Azért még kicsit muszáj - kacsint rám.

Komolyan, mikor kezdte el ezt a kacsintgatást? Mindenesetre elképesztően szexi, úgyhogy engem nem zavar.

Nyom egy nagy adag síkosítót a kezébe, majd azt eloszlatja a nyílásomon és az ujjain. Először belémnyomja az egyik ujját és ki-be mozgatja. Pontosan megérzi, hogy mikor állok készen egy második ujjra. Mikor már azt is megszokom, csatlakozik hozzájuk egy harmadik is.

- Készen állsz? - kérdezi aggodalommal a szemeiben, pedig tudja, hogy úgyis szólnék neki, ha nem így lenne.

Mikor bólintok egyet, ujjait kihúzza, mire én szomorúan nyöszörgök.

- Mindjárt, édes - mondja nevetve, miközben kőkemény tagjára is juttat a gélből. - Oké, mehet?

- Harry! Csináld már! - mondom hevesen. Rögtön meg is érzem férfiasságát, amint szép lassan belémhatol.

Two ghosts (L.S.)-BEFEJEZETTHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin