GREATER GOOD

×13×

Capella Altair
 

-Igaz is, elfelejtettem szólni; ugyan a nyáron azt mondtam, Perselus lesz a bájitaltan professzor, azóta kisebb  változás történt, ami miatt végre SVK-t fog oktatni!-jelenti be Draco, és a mosolya őszinte büszkeséget fejez ki.
 

-Várom az óráját.-biztosítom, mire csillogó szemekkel máris a gondolatai közé süllyedne, de egy gyors mondattal megakadályozom.-Én elfáradtam, most lepihenek, ha nem bánod.
 

Jó éjszakát kívánunk, majd a kísérő szemektől nyomás alatt hagyom el a közösségi teret, megközelítve a szobánkat. Pansy korábban említette, hogy feltehetőleg szobatársak leszünk, így nem lep meg, mikor az ő nevét is megtalálom nem sokkal az enyém alatt, a sötét ajtóra függesztve.
A bent ülő lányok mind érdeklődve figyelik a belépőmet; mind jelen volt a nyári események legalább egyikén, így már be sem kell mutatkoznunk, csak kedélyesen csevegni kezdünk az első tanítási napról, a vacsora alatt elfogyasztott desszertről, és beavatnak néhány kéretlen, de egyszer-talán-hasznos-lesz pletykába. Az éjszaka is nyugodtan telik, szerencsére a baldachinok elhúzásával nem csak a fényt, de a zajt is ki lehet zárni, ha valaki egy kicsit is konyít a varázsláshoz. Reggel már hajnalban talpon vagyunk, Pansy nyafogását hallgatjuk az elaludt frizurájáról, ahogy a fésülködő asztalaink előtt készülünk az első tanítási napra. Az egyenruha igazán megkönnyíti a reggeli készülődést, nem kell bajlódni a temérdek választási lehetőséggel, ami mindannyiunk bőröndjében fellelhető. Továbbra is roxforti sztorikat hallgatva lépkedek a lányok gyűrűjében a lépcsőn, amíg meg nem pillantok egy hamvas üstököt az egyik kanapénak támlájának dőlni. Onnantól már a fiúra fókuszálok, reggeli üdvözlő mosolyt váltunk, majd figyelem ahogy elegáns lépteivel mellém siet hogy arcon csókoljon, és összefonja ujjaink. Újdonsült barátnőim halkan kacarásznak a jelenetet látva, és elkapom a halk sopánkodásukat, hogy ők is igényelnék az ilyes fajta figyelmet. Szemtelen kis mosolyt villantok rájuk, majd fejedelmi tartással indulok meg a kőbe vésett ajtó felé. Mint egy királyi pár az udvartartásával; Draco és gardedámja, Blaise, én és a társalkodónőim, akik egy lépéssel lemaradva követnek minket, hogy ne foglaljuk el az egész folyosót, noha nem sokan kóborolnak hajnalok hajnalán a pincében.
 
Az étkezőben is a tegnapi helyünket foglaljuk el, mind nekilátunk a reggelinek, míg Astoria Greengrass és David Kohlem csatlakozik hozzánk, előbbi egy évvel alattunk jár, utóbbi már végzős, és Parkinson párjaként érdemelte ki a helyét köreinkben.
Az első óránk bájitaltan, ami igazán nagy kedvencem, noha a többiek hangosan háborognak, amiért idén is a griffendéllel osztottak minket egy órára. Becsengetés előtt pontosan húsz perccel mind elhagyjuk az asztalt, hogy komótosan elsétáljunk a teremig. Noha mind azt valljuk, mi nem késünk, mindenki más túl korai, a neveltetésünk azt diktálja, hogy volt mardekáros tanárunkat pontossággal tüntessük ki. Amint a bátrak is befutnak, a folyosó hideg kövein szinte szikrázik a feszültség, és ez akkor sem múlik el, mikor belepünk a padokkal tagolt terembe. Középtájt helyezkedek el, mögöttem a mardekár hercege, és sötét lovagja, tőlem balra pedig a szobatársaim. Már épp raknám fel a táskám a mellettem lévő székre, mikor egy test viszonylagos gyorsasággal az ülésre csapódik, én pedig furcsállva nézek a zabolázatlan tincsekkel keretezett mogyoróbarna íriszekbe. Mielőtt bármelyikünk megszólalhatna, felharsan a professzor hangja, én pedig azonnal kivarázsolom a táskámból a felszerelésem, hogy minden figyelmem a tananyagnak szentelem.

Mikor a két késő is beesik, csak enyhén felhúzom a felső ajkam a jóllátható különleges bánásmódra, de csendben maradok. Precízen végzem a munkám, ahogy mindig is tettem, néhol kicsit belejavítva a receptbe korábbi ismereteim alapján. A mellettem ülő lány nagyban szenved, és minden más húzásomnál ferde szemekkel méreget, de nem veszek róla tudomást; nem a hogyan a lényeg, hanem az eredmény.