GREATER GOOD

×19×

Jó sokat eszünk, noha Astoria panaszkodik a hasára, ami valószínűleg az idegtől továbbra is görcsöl. A fiúk nem zavartatják magukat, a fél asztalt végig kóstolják, majd az est végén elégedetten, a hasukat lapogatva borulnak egymásra. Én belediktálok Pansybe nem kevés csokis édességet, hogy egy kis színt vigyek a pirosító alatt rejtőző fehérségbe.
 

-Induljunk, még le is kell érnünk.-tápászkodik fel nagyot nyögve Blaise, mire mi is nekiindulunk. Döcögősen közelítjük meg a pincét, azonban semmi nem mehet ilyen simán; belebotlunk ugyanis a kotnyeles griffendéles csapatba, akik nem bírják ki szó nélkül a pletykákat.
 

-Nahát, Potter, Patkány, Granger. Micsoda öröm látni titeket.-torpan meg a folyosó közepén Draco, ezzel engem is megállítva, keze ugyanis egyre erősebben markolja a derekamat. Vajon valóban fél attól, hogy itt átkok fognak repkedni?
 

-Malfoy.-az a kimért biccentés.. kivétel nélkül mind kihúzzuk magunkat, ilyen lenéző gesztust aligha enged meg magának bárki ezen a helyen. Ha mégis, az viszonzást követel. A tekintete ekkor siklik párom lassan elfehéredő ujjaira. Az arca megfeszül, ahogy újra szemkontaktust kezdeményez, és próbál úgy tenni, mintha nem lennénk előnyben, és ő lenne a nagylegény.-Engedd el őt, Malfoy.
 

A mardekáros diákok szeme akkorára nyílik, hogy szerintem ennyire intenzív érzelmet ritkán látni rajtunk. Nem csak a barátaim döbbennek le, de még a folyosón elhaladó zöld nyakkendős diákok is eltévesztik, hogyan kell levegőt venni.
 

-Parancsolsz, Potter?-remeg meg a szőke hangja, és már nem tudom, nevetés vagy harag vegyül e bele.

 
-Ha akkor elengeded, igen.

 
-Nem fogom elengedni.

 
-Vedd le róla a kezed, te görény!-Granger átka már száll is felénk, amit egy gyors pajzzsal hatástalanítok; még szerencse, hogy a derekamon pihenő kéz figyelmeztetett, ez nem egy nyugalmas kis találkozó lesz.

 
-Mit akartok tőlünk?-nyomom meg az utolsó szót, ahogy feljebb emelem a pálcám, érzem, hogy mögöttem már a barátaim is készen állnak.

 
-Figyelj, Capella, én.. mi, hallottuk hogy mit terjesztenek, és én csak.. azt akartam hogy tudd..

 
-Te, te, te, Granger, te. Nem akarok tudni rólad, tőled semmit magamról. Nem várok tőled semmit, éljétek ki máson a megmentési kényszeretek, értitek? Hagyjatok engem, végre élni. Nyugis Roxforti évek a jegyesemmel, és a barátaimmal, ennyire vágyom.-sziszegem ingerülten. Ahogy a szemükbe pillantok, látom a szikrázó haragot, mintha tükörképei lennénk egymásnak. Társaimmal egyszerre rejtjük el a fegyvereinket, ahogy nem messze felhangzanak a fél hangos, erőteljes léptek; házvezetőnk tisztán látja, ahogy a griffendél diákjai előtt állunk, védtelenül.

-Potter, magától nem is vártam mást. Weasley.. az igazat megvallva, magától sem. Granger... maga mindig is oltalmazta ezt a két.. jómadarat, nem csoda, hogy végül magukkal rántották.-elvetemült ragadozónak tűnik, ahogy a három remegő, riadt diákra pillant, szemében olyan düh lobog, amit csak akkor tapasztalhat meg bárki, ha számára fontos emberek, házának diákjai kerülnek veszélybe.-Most pedig takarodjanak a szemem elől, nem állnak meg McGalagony professzor irodájáig, és elmondják neki, hogy hamarosan az ajtajánál leszek, hogy kirugassam magukat eme ódon intézmény falai közül.-arcán olyan jeges indulat ül, hogy még mi is behúzzuk a nyakunkat, nehogy kereszttűzbe kerüljünk. Amint azonban a professzor talársuhogás kíséretében a pincébe indul mi követjük. Jótékonyan nem fordul hátra, mikor három kiáltás harsan; hat mardekáros néma haragja - és csupán fejben kimondott átka - irányult három szabad vadra. Perselus Piton meg sem torpanva, csak a válla felett veti át a szavakat:

 
-És fejenként 50 pont mindhármuktól.