Lucius Malfoy az Azkabanban!
Lucius Malfoyt aurorok vezették ki a Minisztériumból!
Dementorcsók? Egy halálfalónak? A nép azt mondja; az is kevés lenne!
A szalagcímek mind kárörvendően merednek ránk, az egész asztalunk gyászos, merengő csendbe burkolózik. Draco arca néha enyhén megrezzen, ahogy a sorokat olvassa, Blaise ujjai elfehérednek, ahogy a lapokat szorongatja. A lányok mellettem remegő kézzel emelik fel a csészéiket. A felsőévesek jelentőségteljesen pillantanak össze, s sugdolózva nyugtatják a rémült elsősöket; szinte biztos, sokuknak otthon hasonló szülei vannak.
A lapok semmi konkrétat nem tudnak nyújtani, csak a kendőzetlen tényt; az idősebb Malfoy börtönbe került, s szinte biztos, hogy többé onnan nem szabadul.
-Gyere.-lehelem mellettem ülő fülébe, mire enyhén megremeg a meleg levegőtől. Aprót bólint, majd kissé bizonytalanul felemelkedik. Szemeim azonnal a tanári asztalt vizslatják, a fekete lélektükrökben megértés villan, mikor egymás derekát átkarolva, természetesnek tűnve indulunk az ajtó felé. Utána irány le a pince, a harmadik elágazásnál jobbra, és balra a második ajtó. A fiú a karjaimban egyre inkább rám támaszkodik, így megváltást jelentenek a felhangzó sietős léptek. A sötét talár hamar az egyik fotel háttámláján végzi, a férfi még az ingjének ujjait is felhúzza, hogy barátomhoz megfelelően tudjon hozzáérni. Egy pillanatra elmerengek – az ő kezén is épp úgy tekergőzik a Jel, mint a mieinken, szinte magába szívja a lámpa fényét, elnyeli azt. A fiatalabb szapora, rendszertelen levegővételei rántanak vissza a jelenbe, és azonnal egy pohár vizet varázsolok, noha a vergődő, csapdába esett vad látványa elbizonytalanít, hogy öntsem e rá, vagy ahogy terveztem, próbáljam meg megitatni. Tanárom halk, morgó utasítására végül az üveg tartalma teljesen beteríti a fiút, akinek valóban kitisztul a tekintete, én pedig máris egy új adaggal a kezemben várakozok, hogy átnyújthassam neki. Remegő kezei majdnem kilöttyentik az átlátszó folyadékot, de mégis nagy kortyokban kezdi nyelni a hűsítő nedűt.
-Mi lesz most?-a kérdés még percekig függ a levegőben, míg végül tárgytalanná válik – mindhármunk összerezzen, ahogy megérezzük a hívást. A professzor ingerülten kifújja levegőjét, majd újból eltakarja alkarjait, egyúttal egy utazótalárt is magára kanyarít, és nekünk is biztosít egyet-egyet. A falból ekkor ajtó bukkan fel, úgy tetszik a semmiből jelenik meg, mi mégis habozás nélkül lépünk át rajta, a fájdalom egyre inkább sürget minket. A kellemetlen, szurkálódó lüktetés szép lassan halad, a Jeltől kiindulva először az ujjak, majd a könyök felé haladva, égető zsibbadást hagyva maga után. Magamban köszönetet mondok Merlinnek, és az összes leszármazottjának, amiért szombat lévén feltűnés mentesen elhagyhatjuk a kastélyt. Végig sietünk az alagúton és nem messze a Roxfort kapuitól bukkanunk elő, már a hopponálás gátló mezőn kívül. Mindketten a felnőttbe karolunk, aki kicsit sem tétovázva azonnal megpördül a sarkán, a gyomorfacsaró érzés pedig nem is késlekedik. Pár pillanat múlva már a Malfoy kúria előtt kapkodjuk a levegőt, amit Piton semleges arccal néz, majd amint biztos benne, hogy nem esünk össze, elengedi a kezeinket és határozottan megindul a díszes ajtóhoz. A már most hamuszürke jegyesemmel követjük őt, erősen egymásba kapaszkodva
YOU ARE READING
GREATER GOOD
FanfictionEgy aranyvérűnek kötelezettségei vannak. Egy győztesnek veszteségei vannak. Egy háborúnak áldozatai vannak. Egy elhatározásnak alapja van.
