GREATER GOOD

×16×

A csarnok ahol korábban is voltunk, semmit nem változott mióta elhagytuk, ugyanolyan sötét és fagyos. Ehhez persze hozzátesz a Nagyúr jelenléte, aki ugyanott trónol, ahol lassan egy hónapja is. A teremben most csak egy maroknyi felnőtt lézengett, rendezetlenül köröztek, mintha várnának a zsákmányra.
 

-Kedveseim!-csapta össze tenyereit, amik visszhangot generáltak az üres helyen.-Vegyüljetek csak el, beszélgessetek, még várunk néhány társunkra.-minden erőmet összeszedve, egyenes tartással meghajoltam, majd miután ennyit Draco is kipréselt magából, elvezettem arra, amerre a Parkinson apukát láttam. Legnagyobb meglepetésemre azonban Bellatrix termett előttünk a semmiből, és lelkesedésében majdnem három arcra puszit is bezsebelhettem tőle. Senkivel nem foglalkozva kezdett azonnal kérdezgetni minket az iskoláról, a házunk állapotáról, Perselusról – aki most veszem észre, eltűnt –, és minden átmenet nélkül vált suttogásra, ahogy a feladatunkra tér ki.
 

-Na, elkezdtétek már?
 

-Még nem volt alkalmunk. Van egy kisebb, igazán bajos csoport, akik minden lépésünket ügyelik. Sajnos túl sok figyelmet vontam magunkra, de úgy vélem, mindez átmeneti.-válaszolom lemondóan, mire lebiggyeszti alsó ajkát.-De a tervünk már készen van. Ha a következő héten sem tudunk belekezdeni, akkor kicsit módosítunk, és külön, váltásban kezdünk vele foglalkozni.
 

-Értem.-szemeiben hihetetlen egyveleget alkot az őrület és az intelligencia, ahogy végigmér minket, és áthatóan szinte a lelkünkig pillant, tudatosítva, hogy neki is épp elég hatalma van ezekben a körökben, hogy elpusztítson bennünk mindent. Mosolyogva magamra vonom a figyelmét, majd az új francia-orosz talár kollekcióról kezdünk csevegni, amit mindketten túl formabontónak találunk, révén két félvér munkáját dicséri, és erősen hajaz a muglik egyszerű ruháira. Csak akkor hallgatunk el, mikor az ajtó valósággal kicsapódik, és egy ideges, félig farkas, félig ember valami beviharzik. Mind hátrébb húzódunk egy lépést, a vad szerzet pedig morogva adja tudtunkra, hogy mindenki megérkezett. Mögötte valóban több alak is feltűnik, én pedig kicsit megrendülve veszem észre diáktársainkat, ahogy hullasápadtan merészkednek beljebb. Összevillan a tekintetem egy hollóhátas prefektussal, aki igyekszik póker arcot tartani magán. A Nagyúr pókszerű ujjaival minden diákot maga elé parancsol.
 

-Szörnyű veszteséget szenvedtünk, elvesztettem Lucius Malfoyt, egyik fő bizalmasomat.-szavalja a lehető legkevesebb együttérzéssel vagy bánattal, arca is csak unalmat tükröz.-Épp ezért határoztam úgy, hogy ideje a Szent Huszonnyolc gyermekeit soraimba állítanom.-egy pillanatra mintha mindenkiben benne rekedne a levegő.-Sajnos a nagy létszám miatt nincs idő a szokásos, szórakoztató beavatásra, több napirandi pontunk is van rajtatok kívül.-legyint hanyagul, a pálcája pedig máris a kezében van.-Sorba.-adja ki az utasítást, a többiek pedig félve, de egyenes sort alkotnak előtte. A nyolc remegő alak között felfedezem a Greengrass testvéreket, akik próbálnak nem túl látványosan egymásba kapaszkodni. Szegény Astoria.. még csak ötödikes. Ő a legfiatalabb a teremben.

 
A magas, kígyó szerű alak pálcáját a sor elején álló Daphnéra vezeti, arca groteszk kis fintorba torzul, ahogy Cruciot susog. A lány azonnal térdre zuttyan, szemei őrülten járnak össze vissza, majd szinte fennakadnak, de egy hang nélkül kibírja, ellenben húgával, aki már csak ennyitől felcsuklik, nehogy hangosan is zokogni kezdjen. Alig egy perc múlva Daphne lihegve terül el a hűs köveken, és most tudom, ostobaság lenne megközelíteni őt.