SasuSaku - Oneshots - Kívánságok tárháza -

Vakrandi /Sakura/

Legyen ez az év utolsó posztja, remélem tetszeni fog! +18 is megjelenik venne. Jó olvasást kívánok! És boldog új évet kívánok By: Yumi - chan

Gyermek vagy felnőtt szeretnél lenni. Felnőtt vagy újra gyermek szeretnél lenni. Jó lenne már eldönteni mi is szeretnénk lenni!

Gyermeknek jó lenni. Semmivel nem kell foglalkozni, csak játszani és néha tanulni. De a legtöbb időt a játék és a kacagás veszi el.

S az a titokzatos szempár mely tudatómba vésődött. Szemei sötétek mint az éjszaka. Mikor engem figyelt vele a borzongás futott végig rajtam.

A titokzatos szempár a szomszéd kisfiúé volt, akivel gyermekként nagyon sokat játszottunk és nevettünk! De ez elmúlt. Egy percre sem feledtem a titokzatos szempárokat, és a gyermeteg mosolyt melyt mindig láttam, hogy egyre érettebb, s csak bomlanak utána a lányok! Egészen gimis korunkig.

Azokban az években a legtöbb lány mind féltékeny volt rám. De nem igazán törődtem vele. De most inkább én vagyok rájuk féltékeny? Lehet, hogy egy hatalmas óceán választ el minket egymástól, mégis tudok róla nagyon sok mindent. Hogy ki volt a barátnője, vagy csak az egyészakás kalandjairól. Mikor ezekről olvastam minden egyes alkalommal a szívem darabokra hasad! Hogy miért? Mert a nagyon megkedvelés nem elég. Bele szerettem abba a fiúba aki a legjobb barátom volt. De ezt addig nem is tudtam, míg el nem hagytam őt.

Hogy miért hagytam el? Nem én akartam! A szüleim egyik napról a másikra bejelentették, hogy én bizony orvosnak fogok tanulni, igaz alapból annak akarok. De csak 15 – éves voltam. Bejelentették, hogy egy orvos szeretné nagyon sok tudását átadni, mert nyugdíj évei előtt van, s tanítványt keres magának. A szüleim le is csaptak a lehetőségre, így beleszólás nélkül pakolnom kellett és repültünk Amerikába. Amerikába 10 éve élek már. 4 évig tanultam keményen a legjobban között. 20 voltunk. Nem nagy szám, de mégis a legjobb diákoknak számítottunk. S én ezek között fejeztem elsőnek! Nagyon sok irigykedőm volt, de nem érdekelt. Semmire nem gondoltam, csak hajtottam s mostanra meg is lett az eredménye. Itt Amerikában mindenki rollam beszélt. Nem volt nap, hogy ne hallottam volna TV-ben, rádióban, az utcán vagy csak olvastam az újságban a nevem. Minden rollam szólt. A munkám körül. Senkinek nem mondtam semmit a magán életemről, igaz engem is nagyon sok személlyel boronáltak össze mint őt, de engem nem foglalkoztatott. Nem érdekelt, s nem is fog. Én tudom mi igaz a saját életemben. S úgy döntöttem, hogy elég volt. Nem menekülök, de hiányzik az otthoni élet s környezet.

Szüleimnek bejelentettem, hogy haza költözöm. Ők többször próbáltak beszélni a fejemmel, hogy itt van lehetőség, ne mennyek haza. De engem nem lehetett marasztalni. A szívem haza vágyott. Remélve, hogy találkozhat még sötét hercegével.

De nem csak ezért akartam haza menni. Tudásom amit tanultam otthon is meg szerettem volna tanítani másokkal. Odahaza egy nagyobb Korházzal sikerült is beszélnem, ahol majd dolgozhatok, de előbb jussak haza. Vagyis előbb fel a gépre ami haza repít.

Igen épp a reptéren vagyok, s várom, hogy beszállhassak, s végre saját országom talaján lépkethesek. Még hosszú várakozás lassan megkezdődött a beszállás. Ami rettentő unalmas volt.

Újabb hosszú percek után sikerült feljutni a gépre. Az én székem egy ablak mellett volt, aminek nagyon örültem. Legalább csodálhatom a kilátást. Az utasok mind helyet foglaltak, majd lassan megkezdtük a felszállást.

Számomra, hogy ne legyen annyira fárasztó az út és az időeltolódás táskámból előkapartam a fülesem, amit telefonomra rácsatlakoztatva s elindítottam kedvenc lejátszási lemezem s az álmok világába repültem.