A Bukott Angyal /P.M\

Nyílt kör

"I'll survive. Somehow I always do. "

Miután a nevem és Pietro neve elhagyta a milliárdos száját egy nőies sikítás rázta fel a szobát. Először mindenki egy bajbajutott nőre tippelt volna, de amikor a hang forrására néztünk, minden kétségünk elszállt. Ugyanis, az előző, csodálatosan kiénekelt, operába illő, magas hangot a tőlem pár méterre ülő Pietro hangoztatta.

-Mondd, Pietro. Van valami gond? -Tonyn látszott, hogy kifejezetten élvezi, hogy ő uralja a helyzetet, hogy végre ő is odaszűrhat a szélvésznek.
A fiúra kaptam a tekintetemet és kíváncsian figyeltem az eseményeket.
Pietro kezeibe temette arcát majd sóhajtott egyet.
-Nem. Nincsen. -morogta és kivett az egyik fiókból egy doboz csokis kekszet majd a szájába tömött egyet.

𓃲

Körülbelül fél órája játszhattunk Activityt a többiekkel, amikor rám került a sor. Kihúztam egy lapot, azon pedig megkerestem a számunkra megfelelő szót. Csók. És mutogatnom kell. Ez fenomenális.

Kisétàltam a többiek elé majd hátradobtam hajamat. Pietro semmit mondó tekintettel vizslatott engem, Tony pedig hangos csattanással megfordította a homokórát. Éppen kezdtem volna a mutogatást amikor Steve felkiáltott.
-Nyílt kör? -kérdezte mire aprót bólintottam.
Tony lassan a kártyámhoz lépett majd felemelte de Pietro utána kapott.
-Héj! - kiáltott a szélvész mire  a zseni unottan válaszolt.
-Nem játszok, mamlasz.
Mikor megnézte elmosolyodott majd felrántotta a fiút és mellém lökte.
-Elég nehéz szó, próbálkozzatok együtt!- mondta Stark és rámkacsintott.
-De én nem is tudom a szót! - tárta szét tehetetlenül kezeit.
-Majd megtudod! -nevetett a férfi majd helyet foglalt.

Pár pillanatig kínos csend telepedett a szobára. Pietro azétt volt csendben mert nemtudta, hogy mit kéne mutogatnia, én pedig azért mert tudtam.
-Gyerünk màr! -türelmetlenkedett Wanda, mire lassan szàmra mutattam.
-Rúzs! -kiàltotta izgatottan a lány mire bátyja rámkapta a tekintetét de megráztam a fejemet.
-Ajak! -kiàltott most Steve.
-Gyerünk, Ascian erőltesd meg magad! -biztatott Tony mire fancsali képet vágtam. Könyörgöm, démon vagyok, ennek nem kéne gondot okoznia. Aztàn hirtelen eszembe jutott valami.

Igaz csalásnak számít, de használtam képességemet és megdupláztam magamat majd megcsókoltam.
-Csók! -kiàltott fel most Pietro mire ellöktem magamtól magamat az pedig köddé vàlt.
-Ez nem ér! -ellenkezett Tony majd összefonta karjait.
-Nem szoktam betartani a szabályokat! -mosolyogtam kegyetlenül Starkra, ugyanis nem jött össze a terve.
-Ezért kerültél oda, ahova! -köpte nekem oda Pietro, mire megálltam és ránéztem.

A fiú rezzenéstelen arccal nézett engem, én pedig dühösen néztem rá.
-Igen? Miért, hova kerültem? -kérdeztem tőle kedvesen.
-A Pokolba! -köpte nekem mire elmosolyodtam.
-Ó szivem, mit tudsz te a pokolról!

𓃲

Miutàn leültem a Bosszúàllókkal tàrsasjátékozni, úgytűnt, végre elkezdtek bízni bennem. Nevetséges, hogy mindezt egy gyerekeknek való játék miatt.
Éppen a szobám felé indultam, ami még mindig a börtöb részlegben található, amikor valaki utánnam futott.
Pietro hirtelen termedt mellettem, ami elég volt ahoz, hogy szívrohamot kapjak.
-Ha mégegyszer ilyet csinálsz, megtudod milyen is az igazi pokol!- néztem rà fenyegetően.
A fiú szemei csillogtak, érdeklődve figyeltek engem.
-Amit múltkor csináltàl a folyosón. -kezdett bele, én pedig rögtön tudtam, hogy hova akar kijukadni.
-Nagyon mély sebek voltak. Tudod, úgy illik, ha már felszakítod őket, az a minimum, hogy vissza is ragasztod. -felelte mire elmosolyodtam.
Pietro lekisért a cellámhoz. Mikor odaértünk én eléálltam és felnéztem rá.
-Mondd, Pierre! -sóhajtottam és a fiú reakcióját néztem, új neve hallatán.
Pietro összehúzta a szemeit, dühösen nézett tám.
-Mit gondolsz, engem miért teremtettek? Azért, hogy emberek életét keserítsem meg vagy inkàbb azért, hogy bevigyem a fényt az életükbe? -kérdeztem összefont karokkal mire az elöttem álló elnevette magàt.
-Ugyan, babàm! Ez tényleg kérdés?