A Bukott Angyal /P.M\

Az ígéret

"I can't feel pain"

Minden rendben van, egészen addig amíg valaki meg nem kérdezi ezt. Ha ez a kérdés elhangzik, minden búslakodó személynek eszébe jut valami. Mondjam el neki az összes gondomat, boruljak a karjaiba, sírjak a vallán vagy maradjak csendben? Vannak akik az első mellett döntenek, de a többség marad a sötétségben, egyedül.
-Minden rendben? - érdeklődött a fiú.
-Ja. -motyogtam nehezen majd felàlltam.
Arcomon legurult egy könycsepp de ezt Ő nem láthatta, mert  loboncom eltakarta arcomat.
-Visszahoztam a könyvet! - mondta majd egy hangos pufannással letette azt az ágyamra.
-Kösz.

Pàr percig még nézelődött a szobámban majd végül mellém lépett és elsöpörte hajamat az arcomból.
-Látom, hogy van valami baj. Mi történt?- kérdezte majd lágyan megsimította arcomat.
Nem néztem szemeibe, féltem ha belenézek tudni fog mindent. mindent, amit érzek. A fiú kitartóan simogatta arcomat, nekem pedig szívverésem az egekbe szökött. Rettegtem a gondolattól ,hogy elkell mondanom, hogy mit érzek, hiszen úgysem értené meg.
-Engedj el!- motyogtam miközben fejemet leszegtem és a földet bámultam.
-Tessék?- hajolt közelebb, hogy jobban halljon.
-Engedj el!- ordítottam rá mire a fiú ijedten ugrott távolabb tőlem.
Mellkasa le-fel mozgott, szemeivel ijedten nézett engem. 
-Menj el, kérlek!- utasítottam de nem tette amit kérek.

-Csak segíteni akarok!- kezdett újból közelebb sétálni felém mire kisöpörtem arcomból hajamat. Pietro szemembe nézett, megállt. Nem közeledett felém,csak állt és nézett. Szemeimből patakként folytak a könnyek, amiket Pietro megdermedve figyelt.
-

Azta! Sosem láttam még démont sírni!- ahogy elhagyta ez a mondat a száját ajkaim mosolyra húzódtak és nevetni kezdtem.
Mindenre számítottam, csak épp erre nem.
-Miért nevetsz?- nézett rám összehúzott szemekkel a fiú mire ismét felvihogtam.
-Pietro!- vihogtam és közelebb sétáltam hozzá. Kissé kihúzta magát.
-Vicces fiú vagy!- ütögettem meg arcát egy kicsit majd elhagytam a szobámat.

𓃵

Bárhogy próbálok nem gondolni a Satani Forti kérésére, mindig az jár a fejemben. ost is azon gondolkodok,  hogy hogyan kéne véghez vinni a tervet. Gondolataimban elmerülve sétálok a folyosón amikor elrohant mellettem Wanda. Érdeklődve fordultam utánna, de amikor visszafordultam valaki teljes gázzal belémrohant. Pietro testével elsodorta sajátomat, aminek a következménye az lett, hogy a földön kötöttünk ki.
-

Nocsak, Ascian! Levettél a lábamról!- Pietro arca kivolt pirosodva a játéktól, amit testvérével játszottt. Haja összegabalyodva hevert feje tetején, szeméből kisepert egy tincset. Kék szemeivel vidáman vizslatott engem.
Ettől a látványtól mosoly szökött az arcomra.

-Sokkal szebb vagy, ha mosolyogsz!- kacsintott rám mire fapofával néztem vissza rá.
-Nem szeretnél velünk játszani? - kérdezte Wanda mire ikre ránézett. 
-Ez remek ötlet!- nézett vissza rám Pietro de én nemlegesen megráztam a fejem.
-Van nekem jobb dolgom is!- morogtam majd felálltam és otthagytam a még mindig földön fetrengő Pietrót.