A Bukott Angyal /P.M\

Egyedül

"Shouldn't you be sleeping?
In your bed with you? Yes"

𓃲

Szépen sütött be a nap szobàm ablakàn. A szellő làgyan fújta a fák lombjait, az emberek vidáman sétáltak az utcán. Ettől a látvànytól mindenkinek a jókedve tàmad, még egy magamfajta démonnak is.
Szerda délután volt, csodaszép délután. Boldogan ugràltam ki a szobàmból és vettem utamat a nappaliban sziesztázó csapat felé. Bevallom, hiányzott az emberi társaság, hiányoztak az emberek.

Ahogy beléptem a szobába egyeltalàn nem az fogadott, amire szàmítottam. A képzeletemben a Bosszuállók a kanapén fetrengtek és aludtak, de helyette egyfolytában nyüzsögtek és beszéltek.

-Képzeljétek el, mi történt velem ma! - kiàltottam vidáman mire a szobàban lévő emberek ràmkaptàk a tekintetüket.
-Most nem érünk rá! - intett felém Tony mire elszomorodva néztem rá. A férfi visszavezette tekintetét az elötte lévő térképre.
A többiek csöndben figyelték az eseményeket.
-Majd máskor elmondod! - legyintett rám Natasha.
-Igen, most hagyj minket! - küldött ki Thor a szobából mire halkan megszólaltam.
-Lényegtelen! - mosolyogtam és kisétáltam a teremből egészen a teraszig.

A szél fújt, belekapottt hajamba amit az arcomba nyomott. Lekuporodtam a földre majd felhúztam a térdeimet. Szemeimet csípni kezdték a könnyek, alig bírtam visszatartani őket.

Ilyenkor a romantikus filmekben mindig van valaki aki a szomorú főhős után megy. Egy fiú, egy férfi aki észrevette, hogy mennyire rosszul esett a lànynak ezért megsajnálta. De a valóéletben nincs ilyen. A valóéletben az úgynevezett "Szőke Herceg" nem létezik. Nem fog senki sem segíteni nekünk, nőknek felállni a padlóról. Ezétt megkellett tanulnunk magunktól felàllni és eltiporni mindenkit aki az utunkba áll.

Idegesen töröltem  le a könnyeimet az arcomról. Idő közben teljesen elàztattàk bőrömet amitől rosszul éreztem magam. Szànalmas vagyok.

Sosem éreztem azt, hogy szeretve vagyok. Mindenkinek én voltam a második ember az életében. A jobbik esetben. Sosem volt egy ember sem, aki az első helyre helyezett volna. Én vagyok az örök màsodik, az örök vesztes. Az elhanyagolható, a kihasználható. Az, akire nincs szüksége a világnak, csak sodródik az árral.

-Gyermekem! - Satani Forti hangjára összerezzentem majd megfordultam.
-Apám! - hajoltam meg elötte majd kezet csókoltam.
-Hogy haladsz az ígéreteddel? - kérdezte nyűgösen mire arcom lángba borult.
-Rajta vagyok, uram! - bólintottam.
-Ajánlom is! -mondta majd azzal a pillanattal eltűnt.

Hajamba túrtam majd kifújtam a mélyen benntartott levegőt. Összekell törnöm Pietro szivét, hogy feláldozhassam. Nem tagadom, nem élvezem csinálni, de aki démon, az démon.

𓃲

Az estét a Bosszúállók együtt töltötték. Éjfél körül, màr a nagyja elaludt a tévé elött, ezért merészkedtem inni a konyhában egy kis kakaót. Ahogy odaértem és kikevertem a folyadékot valaki mellém àllt.
-Majdnem megállt a szivem! - panaszkodtam Pietrónak aki mosolyogva nézett rám.
-Mennyire esett szarul, hogy nem figyeltek rád? - kérdezte mire megàllt a kezemben a kanàl, amivel a bögrémet kavartam. Szemembe újjabb könnyek gyűltek, de nem engedtem őket szabadon, helyette megszólaltam.
-Semennyire! - rántottam vállat.
-Igaz, ha fàjt is volna biztos lett volna egy férfi aki vállán kisírhattad volna magad. - Pietro mondandója sziven ütött, hiszen senki sem volt ott nekem amikor sírtam. Ő sem.