A Bukott Angyal /P.M\

Az igazi öröm

"As she walked
all the demons stopped"

Halk kopogás zavarta meg készülődésemet. Egy kiáltással jeleztem, hogy beljebb jöhet a váratlan vendég mire Bucky somfordált be a szobámba.
-Szia! -köszönt halkan mire sóhajtottam egyet.
-Mit szeretnél? -fordultam vissza asztalomhoz majd felvettem az egyik gyűrűmet.
-Tényleg a Hydránál voltàl? -kérdezte halkan, majd kezeit összefonta mellkasa elött.
Érdeklődve fordultam hátra, hogy a szemébe nézhessek.
-Igen, egy évet. Nem sok idő de kiismertem őlet. Elég is volt belőlük egy életre. -rántottam vállat. A katona nem szólt semmit, csak állt némán.
Azután pár perc múlva megszólalt.
-Nem fájnak az emlékek? -kérdezte félénken mire elmosolyodtam.
-Bucky, én nem ebbe a világba való vagyok. Nekem ez nem fájdalom, sokkal inkább öröm. Látni, hogy szenved valaki, energiát ad. És boldogságot. -mosolyogtam kegyetlenül mire a volt bérgyilkos összehúzott szemöldökkel vizslatott engem.

𓃲

-És mikor is fogunk végezni? Mert nekem ma este lenne egy kis dolgom. -kérdeztem Stevet mire Sam válaszolt.
-Csak nem randevúra vagy hivatott? -nevetett majd játékosan meglökte Stevet.
-Nem igazán. - válaszoltam morogva.
-Hát akkor?- állt meg Kapitány és felém. fordult.
-Nem kötöm az orrotokra. - feleltem magabiztosan majd határozottan ismét rákérdeztem.
-Nemtudom, Ascian, ez a dolog nem kiszámítható. Ha Tonyékkal gyorsan megegyezünk akkor ma még vacsorázhatsz a kedveseddel. -mosolygott mindent tudóan Steve.
-De nekem nincs is... -kezdtem bele majd sóhajtottam egyet.
-Hagyjuk! - legyintettem majd a többiekkel együtt kisétáltunk a repülőtérre.

-Itt nincs senki! -néztem körül a hatalmas szabad téren majd kérdőn fordultam a többiek felé.
Ők is furcsán nézelődtek, majd Steve intett Buckynak hogy induljanak el a repülő felé.
G

yors léptekkel haladtak a fehér jármű felé mikor az felrobbant.
Fejemet elfordítottam a felszálló füst és a felém száguldó meleg elől. Kezemet arcom elé emeltem, így próbáltam védeni azt. Mikor leült a por, a fekete füst pedig elszállt, megpillantottunk egy csillogó páncélt.

-Hihetelen, Tony, hogy te sosem tudsz sehol időben ott lenni! -rakta hátára pajzsát Steve.
-Ugyan, Kapitány. Most is tökéletesen időzítettem. -mondta majd leszàllt a földre és levette sisakját.
Feltűnően végignézett a csapaton, tekintete azonban megállt rajtam.
-Új hús? - biccentett felém mire összezavarodva pillantottam hol Stevere hol Tonyra.
-Tudod, hogy amit teszel, az nem helyes! -közölte vele Tony miközben mögötte felbukkantak a csapattársai.
-Ezt én is mondhatnám. -vágott vissza Steve.
Tony erre a megszólalásra először nem tudott mit mondani, de aztán megtalálta a megfelelő szavakat.
-Én csak összeakarom tartani a csapatot. Mielött szétszednéd. -felelte mire Kapitány mosolyogva válaszolt.
-Te már megtetted.
Erre a válaszára egy vörös hajú nő lépett Tony mellé majd a fülébe súgott valamit mire a zseni bólintott egyet.
A következő pillanatban nekünk estek, mi pedig köpni-nyelni nem tudtunk erre a cselekedetükre.

A szél kellemesen simogatta arcomat, viszont nem tudtam élvezni a helyzetet, ugyanis egy csata kellős közepén voltam. Összevoltam zavarodva és féltem is, nem is kicsit.
Éppen egy rakomány mögött bújkáltam amikor valaki mögöttem termedt.
-Nocsk, nocsak! -szólt az ismeretlen én pedig felálltam az eddig guggoló helyzetemből és szembenéztem a fehér hajú fiúval. Kék szemeivel az enyéimet vizslatta majd elmosolyodott.
-Eltévedtél, cicám. A csata ott van! -biccentett a harcmező felé, ahol egyre inkább vesztésre álltunk.
-Lehet, hogy én eltévedtem, de te sem vagy a csatában! -vágtam vissza. A fiú először lepett volt, majd elmosolyodott.
Összezavarodva néztem hol rá, hol a csapatomra.
Aztán hirtelen a fiú begyorsult és hasba rúgott. A fájdalomtól a földre kényszerűltem, kezemet erősen a hasamra szorítottam. Pár pillanatig csak kuporogtam, utánna viszont felálltam és dühtől izzó szemekkel néztem volna a mostmár sehol sem lévő fiúra.