A Bukott Angyal /P.M\

Ki is a vesztes?

"Fight for your fairytail!" 

A lepettségtől ajkaim elnyíltak egymástól. Szemeimbe könnyen gyűltek, fájtak a szavak, amit Pietro vàgott hozzàm. De a legfájdalmasabb az egészben az volt, hogy mind igaz volt.
Felálltam tőle majd indulatosan elindultam az ajtó felé.
-Ascian, nem úgy gondoltam! - kiáltott utánnam a székből a fiú.
Feltéptem az ajtaját és kicsaptam majd nagy léptekkel elindultam a lift felé.
-Nem úgy gondoltam! - jelent meg elöttem a fiú és elàllta az utamat.
-Nem érdekel!
-De, érdekel.
-Nem, Pietro, rohadtul nem érdekel a véleményed! - kerültem ki és beléptem a lifthez.
A fiú utánam jött és felkapott a vállára. Kihozott a liftből és elkezdett visszacipelni a szobàba.
-Most tegyél le, Maximoff! - utasítottam, de mintha süket lett volna. Ahogy beléptünk a szobába ő letett és bezàrta az ajtót.

-Miért zártad be? Kiakarok menni! - mutattam az ajtóra.
-Nem mész ki! - mondta majd vissza ült az asztalához és a kis lámpafény alatt ismét írni kezdett.
-Pietro, akkor most csinájak? - fordultam felé idegesen. Szemeimbe könnyek gyűltek.
Az utóbbi években a fő feladatom az érzelmeim elnyelése volt, nem mutathattam semmilyen érzelmet. Viszont Pietro mellett az összes érzelmem a felszínre tört, és egyáltalán nem tudtam, hogy hogyan kezeljem őket.

Egy könnycsepp végig szántotta arcomat, mire gyorsan letöröltem. A csend miatt rámnézett a fiú, aztán hirtelen előttem termedt.
-Kicsim, tényleg nem úgy gondoltam! - kért már sokadjára  bocsánatot.
-Engem meg nem érdekel! - szipogtam tovàbbra is.
-Jólvan tudom. Gyere ide! -forgatta meg szemeit majd megfogta fejem hàtsó részét és óvatosan mellkasához húzta. Állát fejem tetejére támasztotta, kezével hátamnál fogva húzott magához közelebb.

Bekúszott orromba a kellemes illata, ami leginkább vaníliára és fahéjra hasonlított. Pietro nyugtatóan hatott rám, ami nekem nagyon nem tetszett. Nem akartam mástól függeni, mert ez sosem vezetett semmi jóhoz.
Eltoltam magam tőle, majd megszólaltam.
-Mehetek?

A fiú pár percig habozott majd megszólalt.
-Nem. - mondta majd folytatta.
-Megadom neked a figyelmet, amiért annyira könyörögtél! - mondta majd ellépett tőlem és lekapcsolta az asztalán a lámpàt, betolta a széket és visszajött hozzám. Felkapott ismét a vállára majd lerakott az àgyra. Hanyatt feküdtem, ő pedig állát a hasamra helyezte, így vizslatott engem.
-Azért, azt tisztàzzuk le, hogy én nem könyörögtem. - mutattam fel mutatóujjamat mire a hasamon fekvő fiú elmosolyodott.

Pár percig így feküdtünk mire megszólaltam.
-Nagyon nehéz a fejed.

Pietro felkapta a fejét erre a megszólalàsomra, és sértődötten ült mellém törökülésben. Kezeit összefonta mellkasa elött, orrát felhúzta.
-Jólvan, ne hisztizz! Az csak nekem megy! - tártam szét a karjaimat, hogy odajöjjön hozzàm.
-Azért ebben nem értünk egyet! - bújt oda hozzàm a "sértődött" hős majd nyakamhoz nyomta fejét.
Apró borostája csikizett, de tűrtem. Pàr pillatig így feküdtünk majd engem elnyomott az álom.

𓃲

Arra ébredtem, hogy valaki mocorog mellettem. A szobàban még mindig sötétség volt, még nem kelt fel a nap. Csak Pietrón volt takaró, rajtam nem. Én feküdtem az àgy külső részén, míg Pietro a fal felé fordulva aludt. Már majdnem visszaaludtam amikor éreztem, hogy a mellettem fekvő személy megfordul, felém fordult.

Óvatosan derekamra vezette kezét majd odahúzott magàhoz. Hideg hátamhoz hozzàsimult Pietro meleg mellkasa. Nagy, meleg kezeivel, hasamat simogatta, a pólón keresztül. Aztán kihúzta alólam a takarót (úgy tűnik egész idáig rajta feküdtem, ahelyett, hogy betakartam volna magam, gratulálok Ascian, csodálatos mutatvàny) majd àtdobta felettem. Egy apró puszit nyomott a vàllamra majd visszahelyezte fejét a párnára.

Éreztem, hogy ez a cselekedete más volt, mint a többi. Ez törődő volt és semmi szarkazmus nem volt benne. Éreztem, hogy a fiú lassan elveszti a játékot, ezt pedig erősen bizonyította az, hogy jobb kezével még mindig hasamat cirógatta. Az egyetlen egy dolog nem tetszett az egészben, hogy én vele együtt vesztek.