Róka

Itt a vége, Róka véle!

Abban a pillanatban, ahogy megláttam Kisfaludyt, megértettem milyen az a halálfélelem. Éreztem, ahogy kifut belőlem a szín, a tenyerem izzadni kezdett, a gyomrom pedig szaltókat vetett. Azt hittem ott helyben elájulok. Marcira pillantottam, aki ha lehet, még sápadtabbá vált, mint amikor rátaláltunk, Alex arca viszont érzelemmentes maradt. Egy pár pillanatig azt hittem, hogy Samunak sikerült megmenekülni, és éppen a rendőrség felé tart, de amikor megláttam, hogy a fiú vállát egy tetovált, széles nyakú őr fogta közre, minden reményem elveszett. Samu próbálkozott kiszabadulni a férfi szorításából, de az olyan biztosan tartotta őt, mintha nem is kellene semmi erőt kifejtenie hozzá.

– Úgy örülök, hogy így összegyűltetek! – tárta szét a polgármester a karját, mintha csak egy nagy ölelést várna. – Megkönnyítettétek a dolgomat.

Kíváncsian méregette az arcunkat, és közben mintha arra várt volna, hogy valamelyikünk mondjon valamit, ám sem Róka, sem Alex nem szólt semmit, én pedig annyira sokkos állapotban voltam, hogyha akartam volna, akkor sem tudtam volna semmi értelmeset kinyögni. Fejben elképzeltem, ahogyan valami frappánsat odamondok neki, de ezekből egy sem hagyta el az ajkaimat.

– Na mi van, most nincs olyan nagy szátok, mi? – nevetett fel, majd egy pisztolyt rántott ki az övéből, és egyenesen Marcira szegezte.

A fegyver láttán egyszerre dermedtünk meg, a levegő megfagyott köztünk, és a szemem sarkából láttam, hogy még Samu is abbahagyta a ficánkolást.

– Várjon! – kiáltotta Alex, és védekezően maga elé emelte a kezét. – Ha most tényleg megöl minket, akkor legalább egy kérdésre válaszoljon!

Kisfaludy fontolóra vette a kérést, majd leeresztette a pisztolyt, és beleegyezően bólintott.

– Legyen! Kérdezhettek egyet.

– Hogy úszta meg ezt a sok gyilkosságot? Tényleg van egy embere a rendőrségnél?

Kisfaludy felnevetett, szívből jövő, öblös kacaj szakadt ki belőle, olyan amit a Mikulástól várna az ember, nem pedig egy hataloméhes gyilkostól. Az egyik őr is felhorkantott, a másik pedig igyekezett elnyomni egy mosolyt. A szívem a torkomban dobogott, és vártam a beismerő vallomását, csak egy dolgot bántam, hogy már nem élem meg, hogy az egész ország tudjon róla, milyen egy romlott alak is a polgármesterünk.

– Ugye tudod, hogyha van az embernek egy kis pénze, meg persze tekintélye, akkor bármit megtehet, amit csak akar? – ravasz mosolyra húzta a száját Kisfaludy. – Olyan könnyű manapság eltussolni bármit is, egy kis fenyegetés, egy kis zöldhasú, és már szóba sem jöhetek az ügy kapcsán – ismét felnevetett. – Marci anyja halálát is olyan könnyen mostam le magamról, mint amilyen könnyű volt végrehajtani.

Egy kis időbe telt, mire leesett, hogy most konkrétan beismerte, hogy ő ölte meg Marci anyját. Ijedten a vörösre pillantottam, féltem, hogy ráveti magát a polgármesterre, de helyette csak megfeszítette izmait, és gyilkos pillantásokat vetett a férfira.

– Te szemétláda! – köpte a szavakat Róka. Hamar rájöttem, hogy nem önszántából marad nyugton, Alex ujjai szorosan a karja köré fonódtak, így tartva vissza őt.

– Ezek szerint minden gyilkosságot, amivel kapcsolatban hozták magát, tényleg elkövetett? – kérdezte ismét Alex.

– Többé-kevésbé – bólogatott Kisfaludy, és Alex arcán mintha megkönnyebbültség futott volna végig, de a szobai fényei akár meg is tréfálhattak, így nem lehettem benne biztos, mit láttam. – Azt hiszem ennyi elég is volt a beszédből, kezdem unni, hogy folyton keresztbe tesztek nekem – fáradtan felsóhajtott, majd ismét előkapta a fegyvert. – Általában nem saját kezűleg végzem a dolgokat, de azt hiszem most az egyszer kivételt teszek. Nem lesz több ostoba tinédzser, aki akadályozzon engem.