Róka

Füvezés a tetőn

A hazafelé tartó utamon mélyen magamba merültem, és egyre inkább úgy éreztem borzalmas ötlet volt megbízni Marciban. Talányok tömkelege borította el az elmém, és egy mély, belső érzés azt üvöltötte, hogy azonnal rohanjak a rendőrökhöz, és áruljam el Rókát. Ám a lelkiismeretem folyton a fülembe suttogta, hogy a fiú igenis bízik bennem, és komolyan gondolja, amit csinál. Mégis, ott volt a tény, hogy eljátszotta a halálát, és mindenkit könnyűszerrel átvert. Eddig elképzelhetetlennek tartottam, hogy igazak lennének a pletykák a polgármesterről, ám jobban belegondolva mind tudtuk, hogy a pénz beszél, Kisfaludynak pedig rendesen ki voltak tömve a zsebei. És valahol mélyen minden pletykának volt alapja...

Hazaérve fáradtnak és kedvtelennek éreztem magam, amit apa is észrevett és szóvá is tett.

– Mi történt? – kérdezte aggódva. Még mindig rettentően féltett a Marcival történtek óta, amiért nem hibáztattam. Akár meg is halhattam volna, úgy pedig egyes egyedül maradt volna, amiről tudtam, hogy a legrosszabb rémálma volt.

– Semmi, csak szörnyű a közlekedés – hazudtam.

A hűtőhöz mentem, és kotorászni kezdtem benne, hátha találok valami finomat. Előszedtem egy joghurtot, felbontottam, majd kanalazni kezdtem az étkezőasztalnál. Már az aljáról kotortam ki a maradék finomságot, amikor apa lecsukta a laptop tetejét, és komoly tekintettel felém fordult.

– Lejla – kezdte, bennem pedig még az ütő is megállt, annyira megijedtem, vajon mit fog mondani. Az ilyen pillanatokban mindig a legrosszabbra gondolok, pedig tudom, hogy butaság. –, a hétvégén a polgármester szeretne rendezni egy baráti vacsorát, amire minket is meghívott. Szeretném, ha te is ott lennél.

A szívem egy hatalmasat dobbant. Mintha a sors is segíteni próbált volna Marci tervében.

– Tudom, hogy valamiféle bulit szerveztél a barátaiddal, de fontos lenne nekem, ha ott lennél.

Elgondolkoztam. Megadódott a nagy lehetőség, hogy jobban utána szimatoljak Kisfaludynak, ám már napok óta tervezgettük Samuval és Blankával a bulit. Haragudtak volna rám, ha kihagyom, viszont nem maradhattam le erről a hatalmas lehetőségről sem. Magam is felmérhettem volna ki is igazából Kisfaludy, de ez alkalommal minden részletre pontosan összpontosítva. Marci talán egy kicsit lökött, de van rá esély, hogy jogos a felvetése, és azt az én lelkiismeretem sem hagyja, hogy egy gyilkos vidáman élje az életét. Ha pedig tényleg ártatlan, legalább minél hamarabb bebizonyíthatom, és befejezheti Marci ezt az őrültséget.

Apa meglóbálta előttem a kezét, én pedig megráztam a fejem, és visszacsöppentem a gondolataimból a valóságba.

– Akkor? – nézett rám egy kicsit türelmetlenül. – Eljössz?

– Aha. – A válaszom hallatán apa megkönnyebbült, vetett rám egy hálás tekintetet, majd fogta a cókmókját, és elvonult a dolgozószobájába.

Követtem a tekintetemmel, ahogy eltűnik a sötétbarna ajtó mögül, majd nagyot sóhajtottam. Olyan erőtlennek tűnt az utóbbi időben, pedig mindig is markáns ember volt, erős és széles vállakkal. Barna és hullámos haja a vállát súrolta, amióta csak éltem, soha nem vágta rövidebbre. Ugyanolyan zöld szeme volt, mint nekem, ami neki mindig vidáman csillogott. Hegyes és keskeny orrát apukájától örökölte. Az idő őt is jól helyben hagyta, a haja megőszült, és pár kilót is felszedett, de még most sem lehetett csúnyának, vagy öregnek mondani. Talán elfogult voltam, mert az apukámról volt szó, de úgy gondoltam bármilyen nővel összefűzhette volna az életét, ha akarta volna. Valakivel, aki ugyanolyan intelligens és jó fej, mint ő. Ehelyett itt volt Katalin.

Ő a harmincas évei közepén járt, jó tíz évvel volt fiatalabb apánál. Úgy két havonta változtatta a hajszínét, jelenleg olyan vöröses volt, akárcsak Pegnek. Volt már fekete, szőke, vörös, és egyszer még rózsaszín is. Se apa, se én nem láttuk milyen az eredeti hajszíne, pedig már több, mint egy éve velünk élt. Ajkát állítása szerint soha nem műtette, ám mégis valótlanul tökéletesnek és teltnek nézett ki. Sok sminket viselt, amitől ugyan szépnek, de elég műnek nézett ki. Pár alkalommal láttam smink nélkül, és meglepő módon nem hasonlított Yzmához. Alakja edzett volt, hiszen hetente ötször is eljárt kondizni. Sokszor próbált engem is magával hurcolni, de én mindig ellenkeztem. Aztán, hogy felbosszantsam nekiálltam nassolni a kanapén.