Róka

Szülinapi zsúr

A héten már másodszorra rostokoltuk Marci hálószobájának, koszos padlóján, és éppen az új tervünket tökéletesítettük. Marco elárulta, hogy Kisfaludynak van egy másik irodája a belvárosban, egy hatalmas épületben, ahol előszeretettel rendez különféle összejöveteleket a tehetősebb réteg számára: ennek tükrében a polgármester egyik kollégája, és jóbarátja ott fogja ünnepelni a szülinapját, amire Marcot is meghívták, így a bejutás egyszerűnek ígérkezett. Megvolt a tökéletes álcánk.

– Mi lenne, ha ti egy párként jelennétek meg? Nem lenne feltűnő, és sokkal könnyebb lenne, ha egyedül osonnék be, már ne vedd sértésnek, Lejla – lökött játékosan oldalba Marci, mire bágyadtan megráztam a fejem. Nem volt ellenemre a terv, ezért Marcora pillantottam, hogy ő vajon mit gondol az ötletről.

– Tőlem, Lejla úgyis jó a színlelésben – olyan nemtörődöm módon rántotta meg a vállát, akárcsak egy tinédzser, akit nem érdekel, hogy bukásra áll matekból. Szavai lyukat égettek a szívemben, és percekig visszhangoztak a fejemben. Hangja semmitmondóan csengett, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe, de igyekeztem nem elsírni magam, és próbáltam minél előbb kipislogni őket.

Egy pillanatra elkaptam Marci tekintetét, aki csak aggódva fürkészett, szomorkásan rámosolyodtam, hogy meggyőzzem minden rendben van, de látva kétkedő pillantását, tudtam, hogy átlát rajtam. Megköszörültem a torkom, és valami másra tereltem a témát.

– És mit fogunk keresni?

– Ti semmit, majd én megoldom. Figyelnetek kell, hogy ne kapjon rajta senki, ha minden jól megy, estére már rács mögött lesz az a rohadék – húzta ki magát büszkén Róka. Marco arcán átsuhant a bűntudat. Sajnáltam őt, amiért ezen egyedül kellett átmennie, legszívesebben szorosan átöleltem volna, miközben a fülébe súgom, hogy minden rendben lesz, és hogy én mindig mellette leszek, de nem tettem, biztos voltam benne, hogy most a háta közepére se kíván engem. Marco a földön kiterített tervrajzokra kezdett fókuszálni.

– Az iroda a földszinten van, szóval, ha valami gáz van, ki tudsz ugrani az ablakon – magyarázta, a vörös pedig bólogatott. – Aztán van itt egy ajtó...

A figyelmem hamar elterelődött, csak háttérzajként hallottam a két fiú konzultációját. Az ablakon át figyeltem az elrepülő madarakat, a lassan elkúszó, kicsit szürkés felhőket, és a szemben lévő tömbház ablakait, remélve, hogy meglátok bennük valami érdekeset. Aztán a kinti életről Marcora vezettem a tekintetem, és teljesen elvesztem a gondolataimban, miközben a göndören tarkójára omló, sötét haját mustráltam. Előre görnyedt, fehér pólója kicsit felcsúszott, és láttatni engedte csupasz hátát. Ahogy koncentrált, az ajkába harapott, majd egy laza mozdulattal eltűrte a szeme elé hulló tincseit. Annyira jól nézett ki, még a gyomrom is beleremegett, fantáziám pedig vad vizekre eveztek. Eljátszottam a gondolattal, mi minden történhetett volna, ha aznap Marci nem zavar meg minket, majd egy kicsit el is pirultam, miközben magam elé képzeltem a jelenetet. Megráztam a fejem, és megpróbáltam bekapcsolódni a fiúk közt folyó beszélgetésbe, ám éppen abba a pillanatban álltak fel a helyükről, kezet fogtak egymással, majd Marco türelmetlenül lepillantott rám.

– Jössz? – kérdezte lazán, csak úgy félvállról. Bólintottam, majd szorosan a fiú nyomában kisiettünk a lakásból.

Csendben hagytuk magunk mögött a Draskovits utcát, és annak különös lakóit. A földet pásztáztam, egy kavicsot rugdostam magam előtt, amikor a buszmegállóba érkeztünk Marco bizonytalanul megszólalt.

– Egy sznob szülinapi buli lesz, nem kell túlöltöznöd – hangja rekedt volt, kicsit meg is köszörülte a torkát a mondat után.

– Nem szoktam – motyogtam.