Róka

Szabadítsuk ki Virág Marcit!

A bál után Samu ragaszkodott hozzá, hogy ő is megismerhesse Alexet. Egy napunk maradt csak, hogy kieszeljünk valamiféle tervet, úgyhogy nagyon gyorsan kellett cselekednünk. Találkozót beszéltem meg a fiúval a klubban, majd szombat reggel már ott is voltunk abban az apró szobában. Hárman semmiképpen nem fértünk el kényelmesen, valakinek a könyöke folyamatosan az oldalamnak nyomódott.

Samu gyanúsan méregette a tetovált fiút, láttam rajta, hogy nem bízik meg benne teljesen, valószínűleg neki is eszébe jutott, mi van akkor, ha csak átver minket. Alex iránt érzett kétségeim nem tűntek el, ám a kétségbeesésem háttérbe szorította azokat.

– Akkor biztos vagy benne, hogy segíteni akarsz nekünk? – vonta fel kétkedően Alex a szemöldökét. Samu eltökélten bólintott.

– Ha tényleg igaz, amiket feltételeztek róla, akkor a rács mögött van a helye.

– Én is így gondolom – mosolyodott el szélesen Alex, majd ismét elénk varázsolta az épület alaprajzát, ahol Marci raboskodott. – Na szóval, Marcit az első emeleten tartják fogva, de túl magasan van ahhoz, hogy az ablakon keresztül meneküljünk, tehát arra kell kijönnünk, ahol bementünk.

Samuval egyszerre bólintottunk.

– Az lenne a legjobb, ha valaki kint maradna, és figyelné az őröket, nehogy lebukjunk. Szereztem ilyen füleseket – elővett a zsebéből két fülhallgatót, majd az egyik a fülére helyezte. Samu elvette a másikat.

– Majd én őrködöm!

– Rendben, tehát: Megvárjuk, amíg valaki leellenőri Marcit, és amint kijön a szobából, mi akcióba lendülünk. Tíz percünk lesz mindenre, és mire újra érkezik valaki, hogy lecsekkolja őt, nekünk már árkon-bokron túl kell járnunk. Nem tudom, hogy odabent megkötözték-e őt, mindenesetre azzal is számolnunk kell. Samu – fordult a szőke felé –, ha tíz percen belül nem jövünk ki, és nem jeleztem neked semmit, akkor hívd a rendőröket!

– De – szóltam közbe –, azt mondta Kisfaludy, hogy ha szólunk a rendőröknek, akkor megöli Marcit.

– Akkor már mindegy lesz, ha lebukunk, ha Samu időben eléri a rendőröket, akkor így lesz egy kis esélyünk a megmenekülésre, hacsak nem lőnek le ott helyben minket.

Egészen addig, mintha fel sem fogtam volna, hogy az életemmel játszom. Azok az őrök gond nélkül eltörik a nyakam, vagy elvágják a torkom. Nem érdekli őket ki vagyok, mindenáron végrehajtják a rájuk bízott feladatot. És ha nem jutok haza élve, mi lesz apával? Vajon valaha is kiderül, mi történt velem, vagy csak eltusolják az ügyet? Na és Samu? Neki egy öccse van, aki felnéz rá, és anyukája, aki számít rá. Velük mi lesz, ha a fiú miattam sérül meg? Alexről szinte semmit nem tudtam, bár biztos voltam benne, hogy azért ő sem tervezett meghalni.

– És mi van akkor, ha azóta Marcit elvitték máshová? Lehet a polgármester megneszelte, hogy készülünk valamire, és egy csapdába sétálunk. – Aggódóan az ajkamba haraptam.

– Tudom, hogy félsz, Lejla! Még mindig nem késő kiszállnod, de én mindenképpen megpróbálom kiszabadítani a barátom – Alex eltökélten a szemembe nézett, a fejemben pedig csak az járt, hogy kiszállhatnék.

Itt hagyhatnám ezt az egészet, és élhetném az életem tovább, mintha ez a pár hónap meg sem történt volna. De, ha most feladom, akkor Kisfaludy talán soha nem bűnhődik meg, Marci sosem szabadul ki, én pedig nem tudnék többet a tükörbe nézni, amiért hagytam, hogy egy gyilkos megússza a gaztetteket, amiket elkövetett. Marci megérdemli, hogy elégtételt vegyen, és aztán egy jó terapeutához kerüljön. Ennyi kijár neki. Vajon Alex egymagában is sikerrel járna? Könnyedén beszökött az épületbe, ám valahogy úgy éreztem ez egy minimum kétemberes munka. Nem szálhattam ki, ha már egyszer nyakig benne voltam.