Róka

Vissza az erdőbe

Mintha egy rémálomból keltem volna fel, csapzottan és hasogató fejfájással ébredtem. Egy kicsit még mindig szédültem, és nem egészen fogtam fel mi is történt az előző este. Szép lassan visszajöttek az emlékek, és szinte azonnal elöntött a düh, és a kétségbeesés.

Eszembe jutottak Kisfaludy mondatai, a vallomása, az, hogy mi történt Marcival. Haragudtam magamra, amiért nem voltam erősebb, és kitartóbb, haragudtam Marcira, amiért belerángatott a saját hülyeségébe, de legfőképpen Kisfaludyra haragudtam, amiért végig sáros volt, én pedig mégis kételkedtem a bűnösségében.

Tehetetlennek éreztem magam. A polgármester befolyásos volt, tényleg megtehette mindazt, amit mondott. Akármikor megszerezheti a jelszavaimat, lehallgathatja a telefonomat, bármit megtehet, én pedig nem tudom ebben megállítani.

Az első dolog, amit tettem, hogy kikapcsoltam a mobilom. Végérvényesen nem akartam megszabadulni tőle, de a biztonság kedvéért kitettem a nappaliba, ahol úgysem mondtam volna semmi gyanúsat.

A legjobban Marci miatt aggódtam. Egész végig igaza volt, és most, hogy csak egy karnyújtásnyira voltunk az igazságtól... Muszáj volt kiszabadítanom! Bíztam benne, hogy a polgármester betartja a szavát, és nem bántja őt.

Igyekeztem olyan terveket kieszelni, amik nem igényeltek semmi mást rajtam kívül. Egy idő után viszont rájöttem, hogy a vaksötétben tapogatózom. Azt sem tudtam hol van, őrzik-e őt, ha igen, hányan és hasonlók. A telefonom nélkül szinte meg volt kötve a kezem, nem nézhettem csak úgy utána semminek.

Marcora nem számíthattam, biztos voltam benne, hogy őrök figyelik minden mozdulatát. Magamra maradtam, és senkinek nem árulhattam el mi is folyik igazából velem. Nem rángathattam bele mást is ebbe az őrületbe, elég volt, hogy szegény Marcot belekevertem.

Amikor apa benyitott a szobámba, kizökkentve engem, arcán csalódottság és szigor tükröződött, én pedig nem értettem miért néz rám ennyire morcosan.

– Szobafogság! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

– Miért? – ráncoltam össze a homlokomat, mire apa felhorkantott.

– Szerintem pontosan tudod miért, ne játszd a hülyét! – összefonta mellkasa előtt a karját, és dühösen meredt rám. Tényleg nem értettem, miért viselkedett velem ilyen vaskalaposan, és látva értetlen tekintetemet, apa fáradtan felsóhajtott. – Hát tényleg nem emlékszel?

Megráztam a fejem.

– Tegnap este Frigyes hozott haza, mert rosszul lettél a sok piától, amit azon a bulin összeittál. – A meglepettségtől egy kicsit hátra hőköltem.

– Ezt mondta? – kérdeztem felháborodottan.

– Tán' nem így történt? – vonta fel kétkedően a szemöldökét.

– Én... – hebegtem.

Nem tudtam mit válaszolni. Kisfaludy megszégyenített apa előtt, és úgy adta be, mintha valami felelőtlen tinédzser lennék. Irtózatosan dühös lettem, éreztem, ahogy mindenem megfeszül, de végül meghagytam apát ebben a hitben. Nem mesélhettem el neki, hogy ki is igazából a polgármester, azzal Marci biztonságát kockáztattam volna, márpedig a fiú nem azért áldozta fel az egész életét, hogy aztán Frigyes nyerjen. Muszáj volt megtévesztenem apát, Róka érdekében.

– Lehet egy kicsit többet ittam a kelleténél – hajtottam le bűnbánóan a fejem, és a lepedőmet kezdtem gyűrögetni.

– Két hetes szobafogság – ismételte meg apa a büntetésem. – Csalódtam benned, Lejla – csóválta meg szomorkásan a fejét, majd kisétált a szobámból.