Évekkel később már nem a röplabda pályán váltak feladóvá, hanem a szerelmükkel kapcsolatban adták fel a küzdelmet..
A szakítás után minden kapcsolatot megszakítottak egymással.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is gondolnak a másikra.
Oikawa a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kenma békésen szuszogott mellettem, mikor felébredtem. Kou-kun nagyon csendben vette le a cipőjét és mindössze a telefonjával világított. Sosem értettem miért gondolják azt az emberek, hogy a telefon vakuja nem olyan zavaró, mintha a rendes villanyt kapcsolnák fel? Legalábbis nekem egyre megy. Kikeltem az ágyból és kilépve a folyosóra felcsuktam a villanyt. Kou-kun meglepetten nézett rám.
– Te még ébren vagy Suu-chan? – legszívesebben rávágtam volna, hogy miatta ébredtem fel, de így is csoda, hogy egyáltalán ide jött, nem akarom azt éreztetni vele, hogy nem látom szívesen. Örülök neki, hogy itt van, de aludni is szeretek, vagy legalábbis szeretnék, ha nem alakítottam volna azt a rettentően rossz szokásomat, hogy minden apró fényre felébredek. Kenma bezzeg.. Amióta fizikai munkája van, egész este úgy alszik mint a kisangyal, reggel pedig kipattan a szeme.
– Szomjas voltam. – és még csak nem is hazudtam.
– Iszok veled. – határozta el mire mosolyogva ingattam meg a fejem.
– Nincs piánk itthon.
– Hoztam. – emelt ki a táskájából két üveg valamit. – Ken-chan alszik? – kérdezte mire bólintottam. – És te holnap mész valahova?
– Igen, de csak egy órám lesz, szóval.. De miért kérdezed? – válaszul csak elindult a konyha felé, így lecsuktam a folyosón a villanyt és követtem. Kou elhatározta, hogy azzal hálálja meg a vendéglátást, hogy süt nekünk. Ehhez pedig az alapanyagokat is megvette, holott mi is tartunk itthon lisztet, tejet, meg még jó pár dolgot.
– Nem baj ha most sütöm? Mármint lassan éjfél, ti meg holnap dolgoztok...
– Igazából elég sokan mennek táborba, szóval elég kevés órám van a héten. Többnyire itthon vagyok, Kenmát pedig szinte lehetetlen felébreszteni. – legyintettem, majd hozzá fűztem, hogy amúgy sem vagyok álmos. Kou-kun örömmel látott neki valaminek amiről nem igazán tudtam megmondani, hogy micsoda.
Kou-kun nem igazán szokott bizonytalan lenni, és az sem szokta zavarni, hogy zavar-e másokat, épp ezért nem tudtam hova tenni az előbbi érdeklődését. Ezt végül is betudhatom annak, hogy vendégként van itt és elég rég láttuk már egymást.
Sütés közben Kou-kun a szüleiről kezdett mesélni, hogy hogyan is fogadták mikor ma meglátogatta őket dél körül. Mivel nem igazán volt vidám a fogadtatás ezért azon agyaltam, hová mehetett azután? Délelőtt volt Kenmánál a gyors étteremben, utána elment a szüleihez, ahol szinte csak egy órát töltött, de annál több sértettséggel távozott, és mire vissza ért a városba, olyan három óra lehetett. Most pedig fél tizenkettő van.
Elhessegetve a felesleges kérdéseket, megállapítottam, hogy nincs jogom azon morfondírozni merre járt a nap folyamán. Ennek ellenére mégis azon merengtem, hogy találkozott-e Terumával. Értem én, hogy nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, de azért még is csak fontosak voltak egymásnak. Hisz Teruma hetero volt, mégis nyitott Kou-kun felé. Kou-kun pedig felhagyott a randizgatással és az egyéjszakás kalandokkal, ráadásul azt is hagyta, hogy Teruma beleszóljon a dolgaiba.
