Évekkel később már nem a röplabda pályán váltak feladóvá, hanem a szerelmükkel kapcsolatban adták fel a küzdelmet..
A szakítás után minden kapcsolatot megszakítottak egymással.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is gondolnak a másikra.
Oikawa a...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Alsó hangon is 7 éve annak, hogy utoljára Japánban jártam. 7 éve annak, hogy találkoztam az ottani ismerőseimmel. És körülbelül 7 éve annak is, hogy utoljára láttam a régi barátaim közül azokat, akiket a legjobban szerettem..
Shinohara még mindig magas volt, egyenes háttal állt és a szemei kedvesen csillogtak ahogy egy visszafogott mosollyal az arcán rám nézett. Az út túloldalán volt, az autók és a buszok folyton megzavarták a látképet, de tudtam, hogy ő az, és ő is felismert engem. Mikor a lámpa zöldre váltott, a mellettem lévő emberek elindultak, de én ott maradtam és megvártam amíg Shinohara átér az úttesten.
Nem is tudom mit éreztem mikor láttam ahogy felém közeledik, ahogy egyre tisztábbak lettek a vonalak, egyre részletesebben ki tudtam venni a régi vonásokat és megfigyelni az újabbakat.
Évekig haragudtam rá amiért felém sem nézett, amiért a hülye exe miatt képes volt lelépni és magas ívben tett a barátságunkra. Elárult! Magamra hagyott egy pillanat alatt és rohadtul szenvedtem miatta!
De amikor lelépett a zebráról és megállt mellettem a járdán, csak boldog voltam.
Nem érdekelt ki mit gondol, a nyakába ugrottam és olyan szélesen mosolyogtam, hogy fájt tőle az arcom, még sem tudtam abba hagyni. Dühös voltam rá és ha alig egy perccel a találkozásunk előtt valaki megkérdezte volna, hogy vanna-e barátaim, elátkoztam volna Shinoharát, Sugawarát meg az S betűket is! De amikor azzal a kedves mosollyal nézett rám, ahogy örült nekem, olyan volt mintha az a sok évnyi fájdalom semmi lenne a boldogságomhoz képest.
A szívem még mindig tele volt határtalan örömmel ahogy vissza gondoltam arra, ahogy hosszú perceken át ölelgettük egymást a járda szélén, és csak azért voltam hajlandó kibontakozni az ölelésből, hogy jobban szemügyre vehessem az arcán azokat az apró kis ráncokat amik az elmúlt évek alatt keletkeztek. A hajába is beletúrtam, hogy ősz hajszálat keressek amit nevetve fogadott miközben ő is cukkolni kezdett azzal, hogy rajtam is meglátszik már a korom. Ezt letudtam annyival, hogy a szeme is romlik, ugyanolyan fiatalos és szexi vagyok mint amilyen voltam. Hanem még dögösebb. Mert ez sincs kizárva.
– Ez hihetetlenül jó.. Isteni.. – hümmögött mikor egy újabb süteménybe kóstolt bele amit elé tettem. Az elmúlt percekben az összes szinoníma közül, leginkább ezeket használta. Még a citromos süteményemre is azt mondta, hogy bár sosem szerette, de ebből még biztos enni fog, annyira jó.
Nem mondtam el neki, hogy mikor nevet kerestünk neki a kollégáimmal, Shinohara neve volt az első ami eszembe jutott. Bár végül azonnal elvetettem az ötletet, mert nagyon fájt arra gondolni, hogy talán soha többet nem zargathatom az új ötleteimmel.
Shinohara az órára pillantott a falon, ami miatt rögtön eszembe jutott, hogy a hirtelen találkozásunk öröme miatt, meg sem kérdeztem tőle, hogy ráér-e egyáltalán.
– Tudom késő megkérdezni, de nem zavarlak, ugye? – kérdezte mire mosolyogva ingattam meg a fejem.
– Én is pont ezen gondolkodtam. Nem vár haza az őrült pasid? Vagy összeszedtél egy másik őrültet? Mert akkor nagyon is kíváncsi vagyok a részletekre. – hajoltam az asztalra vigyorogva. Shinohara mosolya kissé keserűbbé vált ahogy félre pillantott, minek hatására az én arcomról is lehervadt a mosoly. – Történt valami?
