21 - Itt vagyok

549 63 30
                                    

Kou a szobaajtóban állva figyelte ahogy megágyazok magunknak

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

Kou a szobaajtóban állva figyelte ahogy megágyazok magunknak. Többször is megpróbált mondani valamit, de az elmúlt napok fényében inkább jobbnak látta hallgatni, vagy legalábbis nagyon küzdött vele, hogy ne kotyogjon feleslegesen.

Egy ideig zavaró volt ahogy így tépelődik, de most már kezdem megszokni.

– Suu-cahn mikor ér haza? – csúszott ki a száján, mire egy pillanatra megálltam, karjaimban a takarókkal.

Ha válaszolok a végén még felbátorodik.

Akkor ez eldőlt. Letettem az egyik takarót, míg a másikat az ágy egyik térfelére, hosszában ketté hajtottam. Mivel Kou egésznap sütött, nem akartam kiszúrni vele annyira, hogy a földön kelljen aludnia. Bár ő meg kiszúrt velem annyira, hogy rám uszította Kuroot és bár örülök Sugawara boldogságának, azért bassza meg a világ, hogy összejöttek Oikawával. És ez is Kou hibája. Duzzogva löktem a földre az egyik takarót, meg egy párnát is.

– Nyugtass meg, hogy nem nekem ágyazol. – kért de erre szikrát szóró szemekkel néztem rá.

– Megérdemled, hogy ne a földön kelljen aludnod? – kérdeztem mire látványosan kirázta a hideg és elhúzva a száját félre pillantott.

Felsóhajtva hajoltam le a párnáért és a takaróért majd visszatettem őket az ágyra.

– Talán jobb lenne ha egy hotelbe mennék.

– Itt maradsz. – jelentettem ki higgadtan, de elég határozottan ahhoz, hogy ne lehessen velem vitatkozni.

– Mintha csak Kuroo mondta volna. – dühösen vágtam hozzá egy párnát ami az arcába csapódott. Kou meglepetten bámult előbb a földre pottyant párnára, aztán pedig rám. Az arca a becsapódás miatt vörösödni kezdett. Röplabdás múlt ide vagy oda, ezt az erőt a fizikai munkának köszönhetem.

– Kuroo egy manipulatív köcsög. Ne hasonlítgass hozzá! – az mellékes, hogy ma már egyszer beismertem hogy szeretem azt a szemetet. Igazából a szex az amit imádtam vele, de Kuroo mint élettárs. Elképzelhetetlennek tartom, hogy boldog egyek vele, ennek ellenére mégis újra próbálom vele. A városi levegő az agyamra ment.

– Suu-chan és te..? Hogy álltok most?

– Miután ide küldted Oikawát? Szerinted? – tegnap éjjel ugyan még együtt aludtunk, de Sugawara végig háttal volt nekem és valahogy nem éreztem helyesnek, hogy én vigasztaljam. Tudtam hogy félre értették egymást, hogy Oikawa valószínűleg nem csak a szexre hajtott vagy ilyesmi, de Sugawara az elmúlt években nagyon érzékeny lett erre a témára. Eleinte azt sem gondoltam volna, hogy le fogunk feküdni egymással, azt meg végképp nem, hogy ennyiszer..

Hangosan felsóhajtva fordultam Kou felé.

– Sugawara kedves és hűséges. Miért baj, hogy boldog voltam vele? Miért zavart ez téged ennyire? Miért gondolod azt, hogy nekem Kurooval jobb lenne?

A két feladó 2.Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang