A két feladó 2.

Hiszel a sorsban?

Mikor a leginkább kilátástalannak tűnik minden, mindenki el akar futni. A baj csak az, hogy én meg is teszem. Újra és újra felhúzom a nyúlcipőt, de nem jobb sehol sem..

Ezért mindig Kuroonál kötök ki. Ott, ahonnan indultam.

Azt mondta szeret, azt mondta nem adja fel, azt mondtam megpróbálok felejteni, de nem megy.

Valamikor nagyon elbaszódhattam. Görcsösen rettegek tőle, hogy megcsal és hazudik nekem. Minden szavában kételkedem. Ez gyűlik, gyűlik és gyűlik.. A barátai azt látják, milyen jól megvagyunk, mennyire szeret engem.. És én vagyok a kis félénk, aki nem tudja kimutatni az érzéseit. Bokuto-san és Akaashi tudják mi történt köztünk.. Ők győzködnek, hogy mennyire jó életem van így. És mikor betelik a pohár és kiborulok, Kuroo megcsókol és elhallgattat. Elveszi az eszem és maga alá gyűr.. Minden kibaszott éjjel amikor csak esély van rá.. Fél az érzéseimtől, nem akarja elfogadni, hogy szenvedek, nem akarja érteni..

A szüleim imádják őt és elfogadnak minket. Az ő szülei pedig valamilyen érthetetlen oknál fogva, engem imádnak és az anyja gyakran megjegyzi, hogy mindig is tudta, hogy mi ketten együtt leszünk..

Gyűlölöm hogy mindenki szerint ott vagyok ahol lennem kell, Kuroo alatt. És boldognak kell lennem, lebegni a szeretetében és vakon bízni benne.. De ezen felül.. Jönnek a kérdések.. Mikor húzunk gyűrűt egymás ujjára végre? Mikor találok én is egy tisztességes, rendes munkát?

Velem van a baj?

A fullasztó melegben alig kaptam levegőt, de ehet, hogy főleg a gondolataim okozták az egészet..

Abban reménykedtem, hogyha leszállok a fülledt buszról, kint egy kicsit jobb idő lesz.. Tévedtem. Mint általában bármiben.

A busz elhajtott én pedig megpillantottam az út túlfelén Shouyout egy nyitott platós kisteherautó mellett. Széles mosoly terült el az arcán és nagy lendülettel integetni kezdett. Kifújtam a tüdőmben lévő levegőt és elmosolyodtam a látványán. A barátságunk apró menedék volt számomra, a kedvessége képes volt elhitetni velem, hogy vannak még jó emberek.

De ez a menedék túl kedves volt nekem ahhoz, hogy tönkre tegyem.

Épp ezért csak ritkán jöttem és mikor ideértem igyekeztem elfelejteni mindent amit a városban hagytam. Ez sosem volt egyszerű..

Körülnéztem az úttesten, majd átsiettem hozzá és köszönés gyanánt össze koccantottuk az öklünket.

– Dobd fel hátra a cuccod és pattanj be. – mondta miközben kinyitotta az anyós ülés felöli ajtót és kivett onnan egy hűtőtáskát, amit a kocsi platójára tett. Ledobtam a táskámat mellé, majd hálásan elfogadtam a behűtött innivalót, amit kivett belőle nekem.

Amint beültem a kocsiba, hangos sóhaj hagyta el a számat. Mielőtt kibontottam volna az innivalót, a nyakamhoz nyomtam a hideg palackot. Shouyou bepattant mellém és szinte rögtön beszélni kezdett.

Mosolyogva hallgattam a mai napjának eseményeit, amik bár nem tűntek túl izgalmasnak, az ő előadásmódjában mégis képes volt lekötni a figyelmemet.

– A gyerekek teljesen be lesznek zsongva, ha meglátnak. Mieko ma reggel összehúzta a szemét és rám nézett, majd közölte, hogy te vagy a meglepetés vendég. Csak így! A semmiből! Pedig Yachi anyja is lehetett volna, vagy Kageyama, Sandy, Mina.. Szóval több lehetőség is volt és ő tudta, hogy te jössz. – mondta majd egy pillanatra összevonta a szemöldökét. – Bár.. Az is lehet, sőt elég valószínű, hogy a reakciómat leste.

– Szóval hátrahőköltél és megkérdezted honnan tudja? – kérdeztem mire egy vesztes sóhaj hagyta el a száját.

– Ő meg csak mosolygott és azt mondta, hogy titok. – bele gondolva, hogy Shouyounak mennyire nincs köze a nethez, biztos rá parázott, hogy a kis Mieko szellemekkel beszélget. – Mondtam Yachinak, hogy hallgatózik! És most már biztos vagyok benne! – azt hiszem néha hajlamos vagyok elfelejteni, hogy Shouyou sokkal gyakrabban gondolkodik logikusan mióta apa lett.