Árnyak

Part 16

Említettem, hogy nem a mai volt életem legjobb napja. Ennek több oka is volt.

Ebédszünetben Clarával a menzán ültünk és nézegettünk az ételt a tálcánkon. Clara azt mondta, hogy borsófőzelék, szerintem krumpli. Tök nyugodtan veszekedtünk, igen, mi nyugodtan is tudunk veszekedni, mikor Rhett vágódott le mellénk. Szó szerint levágódott. Majdnem feldöntötte a mellette lévő széket olyan hévvel érkezett. Ing volt rajta, nem értettem miért, mert még sose láttam benne. Nem mondom, hogy panaszkodtam, legalábbis a ruhadarab miatt. Az miatt, hogy el volt gombolva inkább. A nadrágba se volt betűrve rendesen. Ezekkel és a kócos hajával, meg a kipirult arcával elég zilált volt a kinézete.

Nem sokkal utána Spohie Marshall sétált be a tágas terembe. Ő volt az, aki pokollá tudta tenni az életedet a suliba. Ha Sophie azt mondta, hogy te gáz vagy és utálni kell, akkor az egész iskola ezt tette. Ez ellen pedig senki nem tudott tenni. Természetesen a kis sleppje ott loholt a nyomában. Összesen négyen voltak, de hogy őszinte legyek, nem mindig tudtam őket megkülönböztetni. Ugyanaz a begöndörített, szőke, félhosszú haj, jelentéktelen arc, kivágott pólók és szoros nadrágok vagy szoknyák. Több napon összeöltöztek, ami nevetséges volt. Tényleg mintha a Bajos csajok-ból léptek volna ki. Nem számított, hogy Sophie úgy nézett ki, mint aki most végzett egy gyors menettel a mosdóba, hű szolgái akkor is a sarkában voltak.

Eddig engem észre sem vett, de most olyan gyilkos tekintettel nézett egyenesen a szemembe, hogy azt hittem ott helyben ver meg. Bár nem tudom mi lett volna belőle, mert az edzéseknek hála jó formában voltam, és hogyha ok nélkül nekem esne, abban nem lenne köszönet. Még a sérülésem után is.

Csak mondom.

Rhettre néztem, aki engem figyelt.  Nem tudom, hogy észre vette-e Sophie pillantását, vagy csak egyszerűen figyelmen kívül hagyta, de szinte szégyenkezve nézett rám.

És akkor leesett. Mit ne mondjak, nagyot koppant...

Természetesen tudtam Rhett nőügyeiről, edzésen előszeretettel vitatták meg Tylerrel, de azt hittem azért van egy szint. A másik dolog, hogy eddig nem zavart. Lehet azért, mert az utóbbi egy-két hétben nem nagyon hallottam a lányokról, de ez most szíven ütött.

Sophie Marshall? Komolyan?

Ezelőtt nem néztem Rhettre úgy.  Persze, jól nézett ki. Ezt mindenki, akinek volt szeme látta, és sajnos ő is. Miután megismertem, rájöttem, hogy a szép külső alatt azért van némi jóság is, és csak egy kis szeretet és törődés kell, hogy felfedezd a kedves és gondoskodó Rhettet. Elismerem volt egy pár gyenge pillanatom, de semmi több. Semmi komoly. Most mégis nem tudtam eldönteni, hogy a fiút fojtsam meg, vagy a lányt, aki időközben inkább lenézően és győztesen méregetett.

Igen, ebben a bő egy percben rengeteg mindenre jöttem rá. Egy, milyen jó volt Rhett szünete. Kettő, ez a ribanc azt hiszi, hogy nekem bármi közöm is van Rhetthez. Mármint többet képzel a dologba, és ez nem tetszik neki. Három, nekem meg ő nem tetszik. Soha nem voltam oda érte, annak ellenére, hogy engem békén hagyott, még nem néztem el a többiekkel való kegyetlenkedéseit. Senki nem akar "véletlenül" leesni a lépcsőről, senki nem akarja a szekrényébe teleportálódott szeméthegyet takarítani szünetekben, hogy aztán egész évbe kuka szag legyen benne. Ez volt a két kedvenc trükkjük. Meg persze a gyilkos tekintetek, amiktől azt kívánod, hogy a föld nyeljen el.

Lemondtam a fojtogatós tervemről, helyette fogtam magam és egy nevető Clarával a nyomomban kiviharzottam az ebédlőből.  A folyosón Tylerbe futottunk, aki nagy valószínűséggel a büféből érkezett. Legalábbis a kezében lévő finomnak tűnő szendvicsből erre következtettem.