Árnyak

Part 33

A hideg végigfutott a hátamon. Az a bizonyos bizsergés, amit a természetfeletti dolgok közelében, csakhogy ez nem az a jó fajta borzongás volt, amit például Rhett vagy Tyler mellett érzek. Nem, az a jeges és hátborzongató fajta volt.

Rhett megállt az ajtó előtt és az arcomon lévő kifejezést látva fél szemöldökét felhúzva érdeklődött, hogy jó helyen járunk-e. Bólintottam.

A háta mögé nyúlva húzta elő egyelőre csak az egyik kardját, majd suttogva háromig számolt és benyitott.

Én még nem láttam be a helységbe, de hallottam ahogy a levegő is megfagy és mindenki mozdulatlanná dermedt. Csupán egy pillanatra.

Ugyanis a következőben Rhett elindult befelé és már fegyvercsörömpölés és szitokszavak hangja töltötte meg a folyosót. Most, hogy a fiú széles vállai kikerültek a látóteremből meg tudtam nézni a szobát.

Egy az átlagosnál egy kicsit nagyobb hálószoba volt. A padlót parketta fedte, az ablakokon a téli, délutáni napfény sütött be halványan, amit a fehér falak vertek vissza. Három berendezési tárgy volt összesen, egy ágy, az egyik oldalsó falhoz tolva és előtte egy komód, amin a tévé helye lett volna, azonban nem állt rajta semmi és egy karosszék az egyik sarokban. A bevetettlen ágyon egy tőlünk alig pár évvel idősebb, vörös hajú lány feküdt, a hajával megegyező színű fehérneműszettben. Az arcán színtiszta zavarodottság keveredett egy csepp félelemmel. Félig ülő és félig fekvő pozícióban nézte az előtte játszódó jelenetet.

Rhett kezében már két kard volt és két árnnyal küzdött. Mindketten elegáns öltönyben voltak, és hátulról biztosan valamiféle üzletembereknek néztem volna őket a vékony alakjukkal, de amint megláttam volna a szemük helyén örvénylő sötétséget, biztosan tudtam volna, hogy miféle teremtmények. A saját kardjukat markoló fekete karmok is a másságukról árulkodtak.

Elszakítottam a tekintetem a fiú tökéletes mozgásáról és észrevettem, hogy a karosszék sem üres. Még egy árny ült benne, könyökeit a térdeire támasztva és lusta mosollyal nézte az előtte folyó küzdelmet. Ám amint meglátott a mosolya még szélesebb lett. Lassan felállt, mintha nem hinne a szemének és elindult felém. Olyan természetesen kerülte ki a tündérharcost és a társait, legalábbis gondolom, hogy a többi árny a társa volt, mintha mindennapi esemény volna. Anélkül hajolt el Rhett csapása elől, akinek a két ellenfele mellett még rá is volt egy pár másodperce, hogy levette volna a szemét rólam. Vagyis gondolom, hogy engem nézett ugyanis a szeme nélkül nem igazán tudtam megállapítani, hogy pontosan mit néz, de feltételezem én voltam olyan érdekes.

Még az ajtóban álltam, de ahogy közeledett felém én úgy hátráltam. Nem azért,mert féltem, hanem hogy legyen helyem egyáltalán kinyújtani a kezemet és harcolni, mert a szobát teljes egészében elfoglalta a három férfi.

Igazából jobban belegondolva egyik sem volt a szó szoros értelmében férfi, mivel két árnyról és egy tündérről beszélünk.

Gyorsan elhessegettem az ilyen felesleges gondolatokat és magabiztos mosollyal az arcomon vártam, hogy az ellenfelem odaérjen hozzám. A teste és az arca emberi részei alapján egy harmincas éveiben járó ember volt olyan fekete hajjal, ami már szinte beleolvadt a sötétségbe. Menet közben kinyújtotta a kezét, mintha egy láthatatlan kardot fogna és meglepetésemre tényleg megjelent a kezében a fegyver. Nem csak ott termett, de láttam, ahogy először a körvonalai tűnnek elő a fekete ködből, ami körbelengte a kezét, majd láttam a pillanatot, amikor az árny kezén megfeszültek az izmok és ekkor tudtam, hogy a fegyver szilárd és kétségkívül igazi.

Nem volt időm meglepődni sem, mert amint biztosan fogta a kardját és már lendítette is. Annyira volt időm, hogy stabilan megálljak a lábamon és kivédjem a csapását. Jól esett az egómnak, hogy még élek, ezért a következő percekben nem csak védekeztem, hanem támadtam is, néha még sebeket is ejtve az ellenségem. A mozgásom és a technikám közel sem volt olyan jó, mint Rhetté. Néha majdnem a saját lábamban estem el, vagy túl agy lendülettel mozdultam, ami miatt estem el majdnem, de az összes szúrást és vágást, ami ellenem történt sikeresen hárítottam. Sokszor kihasználtam, hogy az árny alábecsült vagy meglepődött. Ezzel értékes másodperceket nyertem.