Árnyak

Part 27

Hiába ettünk meg mindent, amit a konyhában találtunk, a délután folyamán megint éhesek lettünk. Rengeteg időnk volt még, mert csak hét óra után terveztünk elindulni, ezért elmentünk boltba és ebédet is főztem. Claránál hatalmas sikert aratott és az idő is elment vele. Mire feleszméltünk már fél hét volt.

- Lehet fel kéne keltenem Rhettet, nem? - elmélkedtem, hangosan, mert volt egy olyan érzésem, hogy magától holnap reggelig ágyban maradna.

- Lehet - vont vállat a konyhapulton ülve Clara egy csokival a kezében.

- Akkor itt hagylak egy kicsit - mondtam és indultam kifelé a helységből.

- Kétlem, hogy az a tevékenység, ami tartalmazza Rhettet és egy ágyat egy kis ideig fog tartani - kiabált utánam és mikor hátrafordultam még kacsintott is. Csak sóhajtottam, mentem tovább és próbáltam figyelmen kívül hagyni, mert megint elárasztottak az emlékek. Olyan emlékek, amiktől fülig pirultam. Nem, erre most nem volt szükségem.

Igyekeztem az ilyen és ehhez hasonló gondolatokat száműzni miközben sétáltam fel a fiú szobájába.

Igazából a próbálkozásom sikertelen volt, mert amint beléptem a szobába és megláttam az ágyon elterült fiút, azt a párnát ölelve aludni, amit magam helyett adtam neki még sokkal többet éreztem, mint az emlékek hatására. Hason feküdt és csak a derekáig fedte a fekete ágyneműbe bújtatott paplan.

Az enyémtől egy pár árnyalatnyival barnább bőrén kígyózó tetoválások, a háta tökéletesen kidolgozott izmai, a párnán elterülő elképesztően sötét haja és ami végül magára vonzotta a tekintetem, az arca. Nyugodt volt és gyönyörű. Nem tudom, hogy fiúra illik-e ilyet mondani, de ő akkor is az volt. Nem tudtam más szavakkal leírni. Talán még a természetfeletti szépség elég kifejező. Nem volt szívem felébreszteni, de azért leültem mellé az ágyra és minden akaraterőmet összeszedve megráztam a vállát.

Semmi.

Féltem, hogyha nem ilyen határozottan érek hozzá elgyengülök és soha nem indulunk el. Féltem, hogyha csak csókokkal vagy lágy érintésekkel ébreszteném, akkor annak folytatása lenne. Arra pedig nem volt időnk, ezért még egyszer megráztam.

Erre már mordult egyet, de csak a homlokát ráncolva erősebben ölelte a párnát.

- Rhett - szóltam először halkan, de semmi nem történt. - Rhett - ismételtem meg hangosabban.

Hát, ezt nem hiszem el.

Frusztráltan sóhajtottam egyet majd a cipőmet lerúgva a derekára ültem. Ez az utolsó próbálkozásom, ha erre sem kel fel, hozok egy pohár hideg vizet.

Apró csókokat nyomtam a nyakának arra a részeire, amikhez hozzáfértem, majd a tarkójára és a vállára. Közben a ujjaim a hátának domborulataiba gabalyodtak. A lágy karmolásokat édes érintések váltották. Ajkaimmal követtem a fekete vonalakat. Mikor visszatértem a nyakához már a fogaimat és a nyelvemet is használtam, mire oldalra döntötte a fejét több helyet adva nekem. Reméltem, hogy ez egy jel volt, arra, hogy ébren van, mert ekkor felegyenesedve megpaskoltam a hátát.

- Felkelni - utasítottam és egy ügyes mozdulattal lemásztam róla és az ágy szélére ülve vártam, hogy magához térjen.

Mordult egyet, miközben a hátára fordult. Premierplánból nézhettem végig, ahogy az izmok táncolnak a hátán és a karján a mozdulat közben és a látvány zavarba ejtően tetszett.

- Gyere vissza - morogta olyan mély hangon, amitől minden porcikám megremegett. Addig tapogatózott maga mellett míg a keze beleakadt a combomba. Annál fogva húzott magához és a karjaiba zárt. - Miért van rajtad ennyi ruha? - kérdezte miközben kezei a pulcsim alá siklottak és a hátamon barangoltak. Viszont a szemeit még mindig nem nyitotta ki.