Árnyak

Part 28

Pániktól lebénultan álltam egy földúton, az Isten tudja hol és csak néztem, hogy megtörtént az, amitől az utóbbi pár órában rettegtem.

Ahogy közeledtek felismertem a szinte eszméletlenül lógó Tylert Clara és Rhett között. Láttam a csöpögő vért a nyomukban és legszívesebben elfordítottam volna a fejem, de nem tudtam rávenni magam. Rhett sem nézett ki túl jól, ő is csupa vér volt, de mivel a saját lábán állt feltételeztem, hogy a nagy része Tyleré. Magát a sérülést nem láttam, mert a fiú egész felsőteste nedvesnek tűnt. A kabátját valahol elhagyta és csak egy póló volt rajta, de az eredeti világos színe helyett szinte már fekete volt.

Ennyit tudtam megállapítani a félhomályban. A szemeim könnyesek lettek, de nem omolhattam össze.

Akkor eszméltem fel, mikor már elém értek. Innentől kezdve az agyam, mintha kikapcsolt volna.

- A kocsi hátuljában van egy elsősegély készlet. Valahol oldalt. Hozd ide - kérte Rhett miközben a kocsi mögé cipelte a barátját.

Automatikusan tettem, amit kért. Viszonylag hamar megtaláltam és utánuk mentem.

Óvatosan leültették a falfehér és csuromvér fiút majd lefektették. Clara szeméből hangtalanul folytak a könnyek és Rhett arcáról a legtisztább rettegést tudtam leolvasni. A keze is remegett miközben puszta kézzel szaggatta szét Tyler pólóját, hogy hozzáférjen a sebhez. Ahogy megláttam a sérülést tágra nyílt a szemem. Egy mély és kissé ferde vágás futott a hasán az egyik oldalától a másikig. Mintha valaki ketté akarta volna vágni. A mellkasán kanyargó fekete tetoválások alatt hófehér volt a bőre.

Rhett olyat káromkodott, hogy én szégyelltem el magam. A hangjában is kétségbeesés csengett. Clara csak térdelt a fiú mellett és az arcát simogatta, nem mert lejjebb nézni. Mindketten mellette voltak, én pedig a lábánál térdeltem és vártam, hogy miben tudok segíteni.

- Na jó, ehhez Abraham, kell. Inkább menjünk - mondta Rhett, de szerintem inkább csak magának. Lehajolt Tylerhez, akinek ugyan nyitva volt a szeme, de a tekintete ködös volt és a légzése is egyenetlen.

- Ki kell tartanod, testvérem, oké? Nem lehet így vége - suttogta a szavakat, miközben a homlokát a Tyleréhez érintette. De csak egy pillanatig tartott, mert a következőben már felültette a szinte eszméletlen barátját és a törzse köré tekert szorosan egy fehér rongyot, amit nem tudom honnan szedett. Tyler ezek szerint még magánál volt, mert felmordult, amikor Rhett meghúzta az anyagot.

- Sajnálom, de nem veszíthetsz több vért - motyogott el egy bocsánatkérést.

Gyors, de óvatos mozdulatokkal besegítette Tylert a kocsiba, miközben beszélt.

- Clara figyelj rá! Beszélj hozzá és amennyire tudod szoríts a sebet! Brielle, hívd fel Abrahamet, hogy induljon el a nagy autóval, mert lehet, hogy nem bírja ki hazáig. Itt a telefonom - nyújtotta át a készüléket, miközben elindultunk.

Rhett nem törődött az út minőségével, amilyen gyorsan tudott, úgy ment. Az autó szinte pattogott a hepehupás úton. Mire Abraham felvette a telefont, már aszfalton mentünk.

Remegő hangon mondtam neki, hogy induljon el, majd mikor három perccel később visszahívott elmondtam neki, amit tudtam. Ez meglehetősen kevés volt, mivel arról, hogy hogyan szerezte Tyler a sérülést nem tudtam és orvos sem voltam, hogy megfelelően el tudjam neki mondani a szükséges információkat a sebről.

Rhett elfehéredő ujjakkal szorította a kormányt és tövig nyomta a gázpedált, így a két órás útból szerintem egy lett volna, de negyvenöt perc és egy satufék után leparkolt az út szélén egy fehér furgon mellett.