Árnyak

Part 1

-Clara, ez nem hiszem jó lesz-tartottam magam elé a bársony anyagú kék ruhát,ami a legjobb barátnőm szerint tökéletes lesz nekem.

-Dehogynem,  csak próbáld fel. Tudod, hogy addig nem foglak békén hagyni-nézett rám szigorúan, és tudtam, hogy nem viccel, szóval elmentem a fürdőszobába felvenni a ruhát. Ahogy gondoltam a ruha tényleg rövid volt, de még hordható. Viszont a dekoltázsa, annak ellenére, hogy elég mély volt, egész jól nézett ki. Nem tűnt úgy,mintha ribancnak öltöztem volna, de mégis szexi volt.

-Te jó isten, egész este nekem kell majd a pasikat hajtani-siránkozott-Gyönyörű vagy, Brielle-dicsért meg Clara.

-Azért ne túlozzunk, mondjuk, hogy elfogadhatóan nézek ki. Egyébként te is nagyon szép vagy-nem is hazudtam, mert tényleg lélegzetelállítóan nézett ki. Szögegyenes szőke haja a derekát verdeste és szinte világító kék szemeit most egy kis sminkkel emelte ki. Szokása szerint kételkedett magában. Amióta belépett a gimi kapuján minden második fiú utánafordul, de sose veszi észre. Hiába játssza el, hogy tökéletes és magabiztos, ha ő maga nem hiszi el. Neki pedig szerencséje van, mivel szinte mindenki elhiszi, hogy nincs semmi problémája, mikor az önbizalma valahol a nullánál van, vagy amikor esténket a szülei veszekedését hallgatja és sír.

Clara óvoda óta a legjobb barátnőm, úgyhogy szinte már a testvérem és majdnem mindent együtt csinálunk. Csodás barátságunk az oviban kezdődött, mikor elvettem tőle egy babát, amivel hosszas veszekedés és sírás után együtt játszottunk. Azóta része az életemnek. Ott volt mikor anyu elment és apuval ketten maradtunk, ott volt mikor kiesett az első fogam, ott volt az első sulis napomon, ott volt az általános iskolai ballagásomon és ott volt mikor először kerültem komolyabb bajba. A legfontosabb, hogy mindig ott volt amikor szükségem volt rá. Ez persze fordítva is igaz. Mindig ott voltam, ha szüksége volt valakire akivel beszélhet, akivel valami baromságot csinálhat és akivel bármit megoszthat. Ott voltam mikor szakított az első pasijával, ott voltam mikor a születésnapján csak én köszöntöttem fel, mivel az állítólagos barátai és még a saját szülei is elfelejtették, így apuval hárman ünnepeltünk. Mindig számíthattunk egymásra.

-Na jó, mostmár indulás!-ezzel a kijelentésével fel is kapta a táskáját és el is indult. Az meg nem számít hogy rajtam még cipő sincs. Mire én is leértem már az ajtóban várt.

-Nem kell megvárni-vetettem oda és bezártam magam mögött az ajtót,mivel apu ismét olyan sokáig dolgozott, hogy ma még ne is láttam. Egy ingatlanirodánál dolgozik, és elég sokat, de már megszoktam. Amióta anya itt hagyott minket ő tartott el. Azóta csak ketten vagyunk, vagyis inkább hárman, mivel Clara már szinte családtag. Ha otthon baj van mindig ide jött, és az utóbbi években elég sokszor menekült otthonról

-Jajj, ne legyél ilyen zsémbes! Bulizni megyünk!-ujjongott.

-Te mész bulizni, engem meg elrángatsz magaddal- világosítottam fel, mintha nem tudná milyen sok kedvem ehhez a bulihoz. Nem mintha tudnám milyen egy buli. Eddig én voltam az a lány aki magától nem ment sehova, inkább otthon olvasott vagy tanult. Sose volt problémám azzal, hogy egyedül voltam, bár igazán egyedül sose voltam. Clara mindig ott volt, és ha nem is volt velem, de ha hívtam jött és ott volt. Nem számított hol vagy kivel volt. Az aktuális pasijait is simán ott hagyta ha szükségem volt rá.

-Ne hisztizz, meglátod jó lesz- biztatott és el is indult gyalog. Ryannél volt a buli, akiről annyit tudtam, hogy focizik és két utcával feljebb lakik. Ünnepeltek, mivel megnyerték a mai meccset. Már az utca elején is lehetett hallani a zenét. Mire a ház elé értünk már bennünk is lüktetett, hát még mikor bementünk.

-Hozok valamit inni. Mit kérsz?-kérdezte kiabálva Clara, ahogy beléptünk a házba. Olcsó sör és izzadságszag volt az egész házba. Már a folyosón is sokan voltak, szóval bele se mertem gondolni mi lehet bentebb.