𝐩𝐚𝐬𝐭 ˢᵘⁿᵃ ʳⁱⁿᵗᵃʳᵒᵘ (✓)

One

Minden hittem elvesztetten az emberekben mikor a szerelmemet és a legjobb barátnőmet rajta kaptam a saját szobámban. Mint egy naiv kis lány nem vettem észre semmi olyan jelent, hogy vonzódnának egymáshoz és ártatlanul megengedtem nekik, hogy menjenek át hozzám míg nekem klub foglalkozásom van és majd csatlakozom hozzájuk. Életem szerelme volt és az ovis legjobb barátnőm, a legmerészebb álmomban sem hittem volna, hogy az a látvány fog fogadni amint haza érek. Kidobtam őket a házból nem érdekelve a magyarázatuk, esetleg azt hallgatni ahogy mondjuk, hogy félre értem. Bár azt nem tudom mennyire lehet félre érteni, hogy a legjobb barátnőm éppen a párom nevét kiabálja és hallhatóan élvezi a dolgot. Most így visszagondolva meg hallgatnám ezt.
Miután kidobtam őket a fürdőbe zárkoztam és sírtam. Fél órán keresztül csak sírtam, de utána átgondoltam, hogy miatta inkább nem csinálom ezt. A tükörbe egy olyan lány fogadott aki annak a fiúnak az ideálja, akit én elkezdtem utálni. Az ollót meg fogva levágtam a copfomat, lemostam a tíz réteg sminkemet. Ugyan úgy azt a naiv lányt láttam és ugyan úgy utáltam magam amiért ilyen hülye voltam. 1 éven keresztül hitegettem magam, hogy annak a fiúnak fogok kelleni akinek van egy saját fan klubja.
A szüleim mikor megláttak teljesen kiakadtak, de miután elmeséltem az okát minden haragjuk elszállt. Pontosabban addig míg ki nem jelentettem, hogy én elköltözöm. Nem állt szándékomban velünk egy levegőt szívni. Az egyetlen személy aki kiállt mellettem és támogatott az a bátyám volt. Viszont így is a nyarat ott kellett töltenem, ami maga volt a pokol. Ő anyuék kedvence is, szóval így kerültem Hyogoba és az Inarizakiba.
Tényleg minden hittemet és reményemet elvesztettem az embereknek, így természetesen egy emberrel sem beszéltem sosem. Senkit sem ismertem és ezt így tökéletesnek is találtam.  Legalábbis azt hittem, hogy nem ismerek senkit. Volt egy fiú aki a kezdetektől ismerősnek nézett ki, de egyszerűen nem jutott eszembe, hogy ki lehet az. Egy egész hónapig tartott rájönnöm, bár ha az egyik nap a röpi csapathoz nem kellett volna mennem az uncsi tesóm miatt - akivel egy találkozót beszéltünk meg- akkor mai napig nem tudom ki ő. Miután vettem egy kis epres tejet elindultam a torna teremhez ahol a fiú éppen feladót.
-TSUMU? - kiáltottam el magamat. Mindenki rám nézett, pedig nem ezt szerettem volna elérni.
-Tessék? - nézett rám a fiú.
-Airi vagyok. Kita Airi. A lány aki jobb feladást adott fel Samunak. - válaszoltam. Kicsit elgondolkozott, hogy ki is vagyok, de Samunak előbb az eszébe jutottam mint Tsumunak.
-Airi-chan, nem is tudtam, hogy itt vagy! - ölelt meg a fiú.
-AIRI? DEHOGY VAGY JOBB NÁLAM! - kiabált Tsumu miután rájött ki is vagyok.
-Ahaa... Én úgy emlékszem, hogy Samu kereken kijelentette melyikünk feladása volt a jobb - mosolyogtam rá.
-Egy feladásod talán jobb volt, mégsem lettél feladó - nyújtotta rám a nyelvét.
-Akkor is jobb vagyok - utánoztam le őt.
-Bocsánat, hogy megzavartam az edzést - kértem elnézést mikor észre vettem, hogy egy páran engem nézegetnek. Shinsuke is engem nézett, de ő boldog volt, hogy a kedvenc uncsi tesóját láthatja.
Az edzést végig nézhettem és utána a Miya ikrekkel elmentünk egy kávézóba beszélgetni. Általános első osztályában azt hittem a röplabda lesz az életem, feladó akartam lenni pont mint Tsumu így versenyezni kezdtünk míg az egyikünket el nem ismeri az ütünk azaz Samu. Már másodikban elköltöztünk Miyagiba így azóta nem beszéltünk és Shinsukét is ritkán láttam, pedig közel álltunk mindig egymáshoz.
-Hová lett a hajad? - kérdezte Atsumu.
-Kellett egy kis változás - válaszoltam tömören.
-Ha nem feladó, de zongorista lettél? - kérdezte Samu érdeklődve.
-Hát az sem lettem, sőt szerintem egy semmirekellő leszek - nevettem ki saját magam inkább. A rövid röpi pályafutásom után zongorázni kezdtem és azt hihetetlenül élveztem, viszont mondanom sem kell, hogy abba hagytam. Rá emlékeztet és én nem akarok semmit sem tőle.
Elég sokáig beszélgettünk így Shinsuke haza kísért és faggatni szeretett volna az elmúlt hónapok történéséről.
-Rengeteg dolgot feláldoztam miatta, ő meg megcsalt. Ennyi. Ez volt az elmúlt fél évem - forgattam meg a szemeimet.
-Na de Airi. Nem kéne emiatt elvesztened önmagadat. - nézett rám.
-De az sosem én voltam. Csak egy hozzá illő lányra formáltam magam. Azt sem tudom ki az a Kita Airi. Shinsuke ne aggódj sokkal jobban vagyok mint voltam az elején. - sóhajtottam.
-Nem hallgattad meg őket? - kérdezte előre tudva a választ.
-Dehogy. Az egója egyébként sem hagyta volna, hogy ő legyen esetleg a hibás. Úgy is az lett volna a vége, hogy az egész miattam volt. - nevettem fel kínomban. A házunkhoz érve elköszönt tőlem én pedig bementem a házba. Attól a naptól nincs nyugodt percem, legfőképpen Atsumu fan klubja miatt.

Már december eleje van azaz 3 hónapja, hogy az Inarizakiba járok.
-Airiiiii! Nem hoztam magammal kaját, ugye adsz a tiédből? - bökött meg Atsumu.
-Nem. - jelentettem ki komolyan. Már lassan 2 hónapja tőlem kér kaját, mindenféle kifogással. Az első 3 alkalommal még megszántam, de utána meguntam és inkább hagytam éhen veszni.
-Kita-san akkor ma edzés után? - fordult hátra az előttem lévő Rintaro.
-Kérlek ne kés el mint mindig - néztem rá kérlelően.
-Nem ígérhetek semmit. - vonta meg a vállát. Egy szem forgatás után vissza fordultam Atsumuhoz aki még mindig kutya szemekkel nézett engem.
-Ha elkísérlek a büfébe csak hagy békén! - adtam fel.
-Menjünk! - pattant fel a fiú. Rin kezét megfogtam és húztam magammal, mert ő legalább normális és nem idegel fel 2 másodperc alatt.
A büfé előtti automatánál megálltam és vettem epres tejet. Mikor Rinhez akartam fordulni ő Osamuval beszélgetett és egy lánnyal. Mikor melléjük értem inkább haza szerettem volna menni, sőt inkább futni.
-Te mit keresel itt? - kérdeztük egyszerre a lánnyal.
-Neked Miyagiban kéne lenned a barátoddal. - mért végig szúros szemmel.
-Mi közöd van ahhoz, hogy hol vagyok és kivel? - kérdeztem idegesen.
-Mióta állsz te ki magadért? Hisz arra ott van Mr. Tökéletesség. - vágott vissza.
-Viszont nem engem rúgtak ki az iskolából mások szekelása miatt. - mosolyogtam rá gúnyosan. Samu és Rin kapkodta a fejét köztünk. Tsumu közel érve hozzánk nem értette mi folyik ott és inkább vissza akart fordulni.
-Elég lesz a sértegetésből! - állt közénk Samu. Mindketten karba tett kézzel álltunk és farkas szemeztünk.
-Honnan ismeritek egymást? - kérdezte Tsumu.
-Egy zene klubban voltunk. - válaszoltam tömören.
-Ahonnan kirúgtak elsőnek engem, mert senkivel sem jöttem ki jól, főleg vele nem. Aztán pedig őt is kirúgták. - mondta Kiyoko.
-Téged? - nézett rám Rin közömbösen mégis észre vehető volt egy enyhe meglepetség.
-Nem bírták elviselni, hogy a röpi csapat kapitányával vagyok együtt és azt sem, hogy nem tudták velem tartani a tempót. - vontam meg a vállamat.
-Akkor sem értem mi keresel itt. Hisz elválaszthatatlanok voltatok. - mondta Kiyoko kicsit megenyhülve. Megszólalt a csengő így szerencsére nem tudtam válaszolni. A többiek eddig azt sem tudták, hogy volt egy kapcsolatom. Kiyokoval mindig tovább maradtunk gyakorolni, mindig jobbak akartunk lenni és mivel egy darabon kellett dolgoznunk sok nézet eltérés keletkezett köztünk és már minden próbán vitatkoztunk, abba is bele kötöttünk, hogy hogyan veszi a másik a levegőt. Viszont Kiyoko a többiekkel is ellen szenves volt így kirakták a klubból, aztán a suliból is kirúgták, mert a viselkedése nem volt helyén való. Miután Kiyoko elment nem volt senki aki velem akart volna gyakorolni, mert én mindig jobb és jobb akartam lenni, de a többiek nem tudták tartani velem a tempót és ugye féltékenyek is voltak amiért a suli "legjobb" fiúja az enyém volt.
A fiúk szerencsére semmit sem kérdeztek a történtekről, így azt hittem megúsztam az egészet. Viszont mikor Rin délután átjött a korrepetálás miatt finoman és burkoltan rá kérdezet a dolgokra. Jó hosszú ideje a kora estéket együtt töltjük és én jól is érzem magam vele. Rég volt olyan személy az életemben akivel ilyen önfeledten tudok beszélni és bízok meg benne.
-A röpi csapat kapitánya valamiért felfigyelt rám, én pedig mint minden lány belé voltam esve. A legjobb barátnőm szurkolt nekünk meg minden és végül összejöttünk. A személyiségemet hozzá igazítottam és egy olyan lány lettem aki hozzá méltó, szóval kreáltam magamnak egy hamis személyiséget. Egy évig együtt voltunk egy olyan kapcsolatban ahol kihasználtak, de én ezt nem vettem észre, ő pedig szépen megcsalt a legjobb barátnőmmel. - hadartam el tömören.
-Gondoltam, hogy valami ilyesmi történhetet - nézett rám ugyan azzal a közömbös tekintetével.
-Bár azt nem értem mit ettél Oikawán. - mondta.
-Őszintén én sem. Sosem voltak az olyan fiúk az eseteim. - gondolkodtam el.
-Akkor meg mégis milyen a te eseted? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
-Talán az olyan fiúk akik kissé motiválatlanok a legtöbb dologgal, de mégis néhány dologgal elkötelezettek és tudok benne bízni már a kezdetektől. - válaszoltam. Pár perccel később esett csak le az amit mondtam, hisz szinte Rint jellemeztem le. Az arcunk eléggé közel volt és ha egyébként sem lett volna elég vörös az arcom akkor most az lett.