𝐩𝐚𝐬𝐭 ˢᵘⁿᵃ ʳⁱⁿᵗᵃʳᵒᵘ (✓)

Twelve

A délutánomat inkább alvással töltöttem, minthogy bárkivel beszéljek, pláne nem a bátyámmal. Tudom mit gondol és szerinte mit kéne tennem, de nem szeretnék felőle is hegyi beszédet. Mióta kell ilyen nehéz döntéseket meg hoznom? Konkrétan eddig a legnagyobb bajom az volt, hogy nem tudtam eldönteni mit vegyek fel. Nem akarok ilyen élet meghatározó dolgokban dönteni, mert döntésképtelen vagyok.
Éjfél múlt, az év utolsó előtti napja van. Tavaly Tooruval, a volt legjobb barátnőmmel, Iwa-chanal töltöttem. Boldog voltam akkor és egy szép emlék, de az nap Tooru azt mondta, hogy szeret és a következő új évet is együtt fogjuk tölteni. Hazudott. Nem csak ebben, de én hittem neki, hogy tényleg itt lesz mellettem. Baromira fáj még mindig. Pár könnyem lefolyt az arcomon szóval azokat gyorsan letöröltem és vissza akartam feküdni aludni, de az ablakomnak ütődött valami. Ijedten siettem oda megnézni, de gyorsan megnyugodtam, hogy csak Rin volt. Várjunk.. Rin mégis mit keres itt? Mit akar? Miért ilyenkor? Miért nem tudott üzenetett írni? Mégis mi van?
-Jössz? - kérdezte ugyan azzal a kedves hangjával.
-Hová? És mit keresel itt? Miért nem hívtál? - kérdeztem zavarottan.
-Hívtalak, üzenetet is hagytam, de nem reagáltál rá, így eljöttem inkább. És az első randikra viszlek. - válaszolta teljesen nyugodtan.
-Ohh, oké. Megyek... Ilyenkor? - akadtam ki.
-Mikor máskor? - kérdezte. Megforgattam a szemeimet, de elindultam az ajtó felé. Hogy tud ilyen nyugodt lenni? Hisz hajnali fél 1-kor titokban elvisz az első randinkra, amiről egyébként nem is tudtam. Le kéne nyugodnom, hisz nem életem első randija és nem is egy idegennel, nincs mitől tartanom.
A telefonomat meg fogva rohantam le, de előtte még megigazítottam magam, hogy ne úgy nézek ki mint aki nem rég kelt fel.
-Akkor sem értem mit keresel itt. - léptem elé.
-Atsumu szívét pátyolgatva elmondta, hogy mást kedvelsz, így reménykedve jöttem ide, hogy az a valaki én vagyok. - válaszolta.
-Meg foglak bántani. - néztem a földet.
-Mint már mondtam, állok elébe. - emelte fel a fejemet, hogy a szemébe nézek.
-De... - mondtam volna a kifogásokat, de megcsókolt így befogva a számat. A meglepetségemből feleszmélve visszacsókoltam. Helyes amit teszek most? Kedvelem őt, de nem tudom ez mire lesz elég egy kapcsolatban. Mindegy, kaptam egy új esélyt, hogy szerelmes legyek, egy olyan fiú mellett akiben egyáltalán nem kételkedek. Legalábbis abban, hogy komolyan gondolja. Bármennyire is közömbös szokott lenni, tudom milyen. Tooruról sosem tudtam eldönteni, hogy mit gondol és hogyan, mikor viccelődött, mikor volt komoly, igazából semmit sem tudtam mégis bíztam benne teljesen.
Miután elváltunk megfogta a kezemet és elindultunk. Fogalmam sincs hová fog vinni ilyenkor.
-Te is azt akarod, hogy zongorázzak? - kérdeztem elég hirtelen.
-Igen. Tehetséges vagy benne és szereted is csinálni. - válaszolta.
-De... Félek. - jelentettem ki.
-Ugyan már. Mégis mitől? - forgatta meg a szemeit.
-Hogy ugyan úgy járok mint 7 hónappal ezelőtt. - sóhajtottam.
-Nem kell ettől félned. Itt vagyok és megvédelek. - mosolygott rám. Sötét volt, de így is láttam azt az elképesztően gyönyörű mosolyt. A pillangóim felébredtek és hevesen csapkodni kezdtek. Így szeretném látni őt mindig.
Igazából csak sétálgattunk a városban és beszélgettünk, de olyan önfeledten boldog voltam. Tooruval sosem éreztem ilyet, pontosabban de. A második randinkon, mikor egy vidám parkba vitt el, mert a volt legjobb barátnőm elmondta neki, hogy imádok ott lenni. Azóta utálom őket, viszont akkor tényleg nem volt nálam boldogabb ember a világon.
-Megkérdezem megint. Biztos, hogy engem akarsz? - néztem Rinre miközben leültünk egy padra.
-Én nem vagyok döntésképtelen mint te és tudatosan fogadtam Atsumuval is. - mondta egyre halkabban.
-Hogy mit csináltál? - kérdeztem meglepetten.
-Semmit..? - húzta el a száját.
-Tsumuval fogadtatok és én voltam a nyeremény? - húzta össze a szemöldökömet.
-Pontosan ez történt. - helyeselt.
-De hát egy életképtelen semmirekellő vagyok. - mondtam.
-És mi egy életképtelen semmirekellő lányba szerettünk bele. - húzott közelebb magához.
-Szerintem Tsumu jobban járt. - sóhajtottam.
-Ebben biztos vagyok, hogy tényleg én vagyok a nyertes, mert a legcsodásabb fődíjat kaptam meg. - csókolt meg. Az elmúlt időben nem ez az első csókom tőle mégis bele remegek. Bár minden féle érintése után a fellegekben járok. Lehet nagyon idegesnek kellene lennem amiért fogadtak a fiúk rajtam, de egy részről nem tudok haragudni rá, más részről pedig szerintem ez nem akkora nagy baj.
Azt hiszem életem legszebb estéje volt és azt hiszem ez nem az utolsó volt. Abba kevésbé gondoltam bele, hogy éjfélkor kiszöktem és most reggel 6 óra van és a bátyám semmit sem tud. Ugyan a kedvenc húgára csak nem lesz ideges. Ugye..?
Az ajtó előtt állva még jó párszor elköszöntünk, de úgy érzem, hogy ezt a pillanatot vártam volna mindig is és most nem akarom, hogy véget érjen. Nem tudom mióta érzek Rin iránt többet mint barátság, de abban biztos vagyok, hogy azt szeretném ha mellettem lenne.
-Szeretlek. - mondta hirtelen. Teljesen lefagytam erre a kijelentésére.
-Nem kell semmit sem mondanod, tudom, hogy nem állsz készen rá. Csak szerettem volna ha tudod én mit érzek. - válaszolta mielőtt túl gondolhattam volna bármit. Kaptam még egy homlok puszit és elment.
Rin tökéletes. Ezt bátran kimondhatom. Azt hiszem mostantól Oikawa Toorut ki kell zárnom az életemből, hisz van egy nála sokkal értékesebb barátom akit teljes szívemből fogok szeretni. Bár lehet már most elrabolta a szívemet, de szükségem van egy kis időre, hogy megbízonyosodjak az érzéseimről.
A házba belépve Akito a nappaliban várt Fuyumi társaságban. Nem tűnt olyan boldognak, szóval akkor mégis ideges lesz a kedvenc tesójára.
-Jó reggelt! Ma korán keltem így gondoltam elmegyek sétálni ha már ilyen szép időnk van. - mosolyogtam.
-Airi te miről beszélsz? Láttunk mindent és tudunk mindenről. - ráncolta a homlokát Akito.
-Oh, akkor meg mi a baj? - kérdeztem.
-Egy kicsit aggódtam érted, mikor reggel nem találtalak az ágyadban. - válaszolta.
-Bocsánat Akito, de cserébe nézd a szemeimet. Remélem láttod a csillogást bennük. - mondtam. Egy megkönnyebbült sóhaj után megölelt. Az, hogy nem aludtam egész éjjel nem látszott rajtam és azt éreztem, hogy valakinek el kell mondanom a dolgokat, szóval a legfőbb szövetségesemnek írtam. Shin örült nekem bár egy kis aggódást hallottam a hangjában. Megértem, hogy félt, hisz tudja, hogy sérült vagyok még bármennyire nem is mutattom. Úgy gondolom, hogy azt a sebet Rin betudja gyógyítani és egy sokkal jobb Airi leszek mint eddig voltam. Viszont Shin még Rint is félti. Ha megbántom Rint, akkor én megint sérülni fogok és magamat ismerve nem fogom elfogadni a hibámat. De ezt a kapcsolatot nem hagyhatom, bármit meg fogok tenni, hogy mindketten jól legyünk.