𝐩𝐚𝐬𝐭 ˢᵘⁿᵃ ʳⁱⁿᵗᵃʳᵒᵘ (✓)

Eight

Gyorsan eljött a hétfő ahol eldöntöttem, hogy visszatérek a monoton hétköznapokba és élem az életemet mint eddig is. Nem hagyom, hogy Tooru elvegye tőlem a békés napjaimat.
Atsumu a teremben egy doboz epres tejjel várt ami gyanút kellett bennem, hisz most Tsumuról van szó. Félve fogadtam el tőle a kedvenc italomat és Rinre is rá néztem, hogy jó dolgot teszek vagy sem. Semmi érdekes nem történt szóval elfogadtam úgy, hogy megbánta amiért alkoholt adott nekem.
-Airiii-chan! - kiáltott Tsumu nekem az ebéd szünetben, pedig egymás mellett ülünk.
-Kaphatok az ebédedből? -  nézett rám kutya szemekkel.
-Szóval ezért vettél epres tejet. Pedig kezdtem elhinni, hogy megbántad a szombatot. - fordultam felé.
-Ugyan azt, hogy bánnám meg? - villantotta meg a 10/11-es mosolyát amitől a körülöttünk lévő fangirlök el is ájultak. Mivel ő a lányokkal kezdett el foglalkozni én neki láttam az ételnek, miközben Rinnel beszélgettem.
-Airiii legalább kísérj el a büfébe! - hisztizet Tsumu. Esküszöm több baja van mint egy gyereknek.
Mind a hárman elindultunk és utána az automatákhoz vettük az irányt. Mielőtt oda értünk volna Samut és Kiyokot láttam meg akik éppen ölelkeztek. Atsumu már meg akart szólalni, de eltakartam a kezemmel a száját.
-Be tudod fogni egy kicsit? - pillantottam rá gyilkos szemel.
-De miért? - értetlenkedett.
-Csak fogd be és nézd ami történik! - mutattam féljük. Nem szép dolog meglesni senkit, de most nem érdekel. Egy ideje észre vettem, hogy Samu máshogy néz a szőke hajúra. Ha egy fiú a közelében van sosem nézi jó szemmel. Meg szimplán lehet látni ahogy nem barátként tekint Kiyokora. Szerintem ez fordítva is igaz, viszont már egy srác vissza utasította így érthető ha fél. A féltékenység jeleit viszont sehogy sem tudja elrejteni és ha Osamu észre veszi aztán pedig szerelmet vall, fogalmam sincs Kiyoko mit válaszolna. Talán a félelem miatt, hogy elveszíthet egy fontos személyt inkább vissza utasítaná. Én is ezt tenném ha olyan helyzetbe kerülnék. Mikor Kiyoko elhajolt Osamutól észre vettem a könnycseppeket az arcán. Kiyokot sosem láttam még sírni pedig mikor egy versenyt elvesztettünk vagy mikor a klubból kirúgták nagyon a sírás határán volt, de tartotta magát végig. Azt hiszem Samunak megnyílt, aminek örülök még akkor is ha nincs szoros kapcsolatunk, hisz valahol mélyen hasonlítunk.
Gondoltam ennyi nézelődés elég volt így a fiúkat elkezdtem toltani vissza a terem felé. Most, hogy ezt láttam szurkolni fogok nekik jobban mint eddig. Osamu rendes fiú, nem olyan idegesítő mint az iker testvére és szeretném ha boldog lenne.
Annyira bele merültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem Arant akinek neki mentem így. Heves bocsánat kérésekbe estem amit csak a csengő zavart meg.
-Ne gondolkozz ennyire Osamu és Kusano-san kapcsolatán. - szólt rám Rin.
-De szeretném ha boldogok lennének. - néztem a fiúra.
-Inkább a saját kapcsolataidra koncetrálj. - sóhajtott. Nem igazán értettem ezzel mire akart kilyukadni, de nem is foglalkoztam vele nagyon.
Matekunk volt, így lehajtottam a fejemet a padra és néztem ki az ablakon.
Az órák után mikor pakoltam el a táskámban kiesett egy cetli, ami egyáltalán nem volt ismerős és nem is értettem mi ez. Mikor olvastam össze is gyűrtem, mert arra kértek, hogy a suli mögé menjek suli után. Fogalmam sincs ki írta, de nem is érdekel.
-Mégis mi ez? - vette fel a föld a papírt Tsumu. Összehúzott szemekkel olvasta el és utána adta át Rinnek is.
-Ha akartok menjetek el helyettem. - forgattam meg a szememet.
-Te nem mész? - kérdezte komolyan Tsumu.
-Dehogy! Nincs kedvem ehhez. - vontam meg a vállamat.
-Milyen gonosz lány vagy te. Legalább tisztességesen utasítsd vissza. - jelent meg Kiyoko.
-De ha nem akarsz ne menj el. - javasolta Atsumu.
-Menj el Airi. Utasítsd vissza szépen aztán mehetsz is haza. - bíztatott a szőke hajú. Sóhajtva átgondoltam és el kell mennem. Egyértelmű, hogy mi a válaszom, de igaza van Kiyokonak. Ha már vette a bátorságot, hogy elmondja megérdemli ha tisztességesen közlöm vele a dolgokat. Kedvtelenül indultam a suli mögé egyedül ahol már vártak, de nem ismertem fel az illetőt. Próbáltam kedves arcot vágni az egészhez, de nem igazán sikerült szerintem. Fogalmam sincs ki ő és pontosan mit is akar az sem tiszta. Már úton lehetnék haza az ágyikomba bújhatnék és elindíthatnám a kedvenc animémet. Minek kellett nekem idejönnöm, soha többet nem hallgattok Kiyokora.
Egy perce ott álltunk csendben. Vártam, hogy elkezdje a mondanivalóját, de annyira zavarban volt, hogy csak volt.
-Kita-san örülnék ha... Eljönnél velem egy... R-ra-randira. - mondta ki nagy nehezen.
-Nem. - vágtam rá és mentem is volna haza.
-De miért? - fogta meg a kezemet.
-Azt sem tudom ki vagy. - húztam össze a szemöldökömet.
-Tényleg nem tudod? - akadt ki a fiú. Megráztam a fejemet és kezdtem kíváncsi lenni ki is ő.
-Hoshino Shinra. - mondta ki a nevét és azt hiszem azt várta egyből le fog esni, de nem. Továbbra sem emlékszem még hasonló nevű emberre.
-Az osztálytársad! - kiáltott rám. Kicsit hátra hökköltem és jobban szemügyre vettem. Az életemben nem láttam ezt a fiút. Pedig a legtöbb emberre emlékszem az osztályból, mégha a nevét nem is tudom de fel ismerem. Kicsit kínosan éreztem magam emiatt, de inkább bocsánatot kértem és elindultam a kapu felé. Azt hiszem ezek után nem fog próbálkozni vagy is remélem. Életem egyik legkínosabb jelenete volt ez, de Rinen és Atsumuon kívül senkivel sem beszélek az osztályban. Pláne, hogy a lányok többsége szúrosan néz rám amiért legjobb barátok vagyunk a fiúkkal.
A Rintől és Atsumunak írtam, hogy ismernek Hoshino Shinra nevű embert amire gyorsan is válaszoltak. Ők tudják ki ő. Szóval egyedül én nem voltam tisztában vele.
Út közben azon gondolkodtam, hogy minek hívott el engem egy randira. De ami még jobban érdekel, Rin miért nem reagált erre semmit? Jó, oké ebben a még érdekesebb, hogy engem miért érdekel, hogy Rint nem érdekelte? Semmit sem reagált rá pedig ahogy viselkedik velem egy pici reakciót mutathatott volna, de nem. Mi az, hogy konkrétan hidegen hagyta az egész? Hülye Rintarou! Mégis miért lettem emiatt ideges?
Haza érve sem nyugodtam meg egy kicsit sem és zavart az, hogy Rintarou arca meg sem mozzant mikor meghallotta, hogy valaki a suli mögé hívott. Azok után, hogy nap mint nap zavarba ejt és közeledik felém ezt nem teheti meg. Nem mintha egyáltalán én ezt élvezném, de ah. Baka Rintarou!
Annyira nem figyeltem a környezetemre, hogy azt sem vettem észre, hogy a házba betörtek. Pontosabban csak a diákom jött be akire hihetetlenül ideges vagyok most. Eléggé hangosan beszéltem neki és magyaráztam el neki a matekot. Ő zavartan nézett rám, mert pár órával ezelőtt nyugodt voltam. Pedig ez az egész az ő hibája.
-Airi kérlek nyugodj meg. - szólalt meg.
-Persze. Lenyugszom. Aha. Hogyne. - néztem rá nagy szemekkel.
-Nem értem mi bajod van, de kérlek nyugodj le egy kicsit. - fogta le a kezemet. Lehet az érintése miatt egy picit lejjebb vittem a hangomat.
-Baka! - néztem a szemébe.
-Airi, elmondod mi van veled? - kérdezte a szemembe nézve.
-Te! Miattad vagyok ideges! - néztem oldalra.
-Mégis mit tettem? - zavarodott össze.
-Semmit! Pont ez a baj! - mondtam hangosabban mint kellett volna. Ezután csak azt észleltem, hogy megint felettem tornyosul. Ismét ebben a helyzetben vagyunk és megint zavarban vagyok. Mégis mi lelt engem. Sosem szoktam így viselkedni. Nem csinálhatok úgy mint egy tsundere, mert nem vagyok az. Oké, össze kell szednem magam, Rin előtt nem mutathatom magam így. Meg senki előtt sem.
Míg ezen gondolkodtam Rin megint nagyon közel volt, sőt csak már pár centi kellett, hogy az ajkaink össze érjenek. Nem csak a szemei olyan szépek az ajkai is olyan szépek és olyan édesnek tűnnek. Nem kéne ezen gondolkodnom, de egyszerűen... Meg akarom csókolni.