𝐩𝐚𝐬𝐭 ˢᵘⁿᵃ ʳⁱⁿᵗᵃʳᵒᵘ (✓)

Five

Shinsuke alaposan végig mért minket és a vörös fejemet többször is megnézte. Nem igazán akartam a szemébe nézni olyan kínosan éreztem magam.
-Hétvégén mész haza? - kérdezte.
-Már holnap indulunk. - sóhajtottam.
-Kétlem, hogy te akarnál haza menni olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehet. Mi történt? - kérdezte furcsálva a dolgot.
-Csak Akito fogta magát és elvette feleségül Fuyumit. - legyintettem.
-Te honnan tudod, hogy hétvégén megyek haza? - jutott el az agyamig az első kérdése.
-Szóval nem mondták el. Mary-san esküvője lesz. - válaszolta. Teljesen lefagytam a név hallatán. Már mint nem Mary miatt, ha nem, hogy ő kinek a nővére. A világ legjobb barátnő nővére. Maryvel sosem volt semmi bajom, sőt kifejezetten kedveltem, de ő elköltözött a környékről így nagyon rég találkoztam vele. Értem, hogy miért hívott meg az esküvőre, de ezt az apró dolgot anyuék elfelejtették mondani nekem.
-Itthon maradok! - jelentettem ki.
-Szerintem rosszabb lesz ha a nénikém idejön érted. - ült le mellém Shinsuke.
-Akkor mit tegyek? Ha elásom magam nem fog megtalálni. Igen, ez határozottan jó ötlet. - gondolkodtam hangosan.
-Ne félj már. Ott lesz Kiyoko is és nem hiszem, hogy Oikawa ott lenne. - próbált nyugtatni.
-Kiyoko is? Nem megyek! - húztam össze magam.
-Airi! A nénikém meg fog ölni téged. - sóhajtott.
-Egyébként is meg fog, nem mindegy? - néztem Shinsukére.
-Mindegy, majd megoldom. Holnap reggel indulunk, remélem éppségben visszaérek. - sóhajtottam egy nagyot. Shinsukétól elköszöntöttem és Rinhez, aki a beszélgetés során inkább a szobámban pihenve várt. Kérdőn pillantott rám, hogy mégis ki történt, megforgattam a szemeimet és legyintettem. Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni a következő 6 napot. Még csak Rin sem lesz ott, se Tsumu, se Samu, se Shinsuke. Borzalmas napoknak nézek elébe.
-Rintarou esetleg nem akarsz velem jönni Miyagiba? - kérdeztem tőle viccként, de átgondolva nem is akkora hülyeség.
-Mégis mit keresnék én ott? - nézett rám zavarodottan.
-Támogatnál? - ültem le mellé.
-Megoldod te egyedül is. - hagyta annyiba.
-Jó, de ha depresszióba esek a te hibád lesz! - tettem keresztbe a kezeimet.
-Már miért én lennék? - fordított magával szembe.
-Mert... Csak mert! - jelentettem ki nem túl határozottan.
-Nagyon idegesítő tudsz lenni néha. - hajolt közelebb. Megint ezt csinálja, pedig ez csúnya. A közelségétől zavarban vagyok, pedig csak barátok vagyunk szóval nem értem ezt az érzést.
-Nem vagyok idegesítő csak te nem tudod elviselni az embereket. - válaszoltam kicsit hátrébb húzva a fejem.
-Szóval ez is az én hibám? - nézett mélyen a szemembe.
-Persze, hisz most is te vagy ilyen közel hozzám! - kezdtem el egyrebb jobban zavarban lenni.
-Akkor ne csináljam ezt? - kérdezte fél mosollyal az arcán.
-E-Ezt nem mondtam. - mondtam elég halkan. Ne mosolyogjon nekem itt így. Nem, nem szabad a szívemnek hevesebben verni s közelsége miatt, sőt miért kértem meg arra, hogy maradjunk ugyan így. Hasonló érzés már kerített hatalmába, de ő csak egy barát. A legjobb barátom, se több, se kevesebb.
-Még sosem láttalak ennyire zavarban. De az okát nem értem. - gúnyolodott.
-Ez is a te hibád! - emeltem fel egy kicsit a hangomat.
A telefonom csörrögni kezdett és most az egyszer hálás voltam Tsumunak... Vagy nem. Fogalmam sincs, hogy örülnöm kéne ennek vagy sem. Szerettem mikor itt van velem, de annyira zavarba ejtett, hogy ne legyen ilyen velem.
-Minek akarsz átjön? - kérdeztem Tsumut.
-Nem érdekel, hogy Samu kidobott a házból! - kiabáltam vele a telefonban.
-Akkor beszélj vele! - adtam át Rinnek a telefont. Mióta itt élek mindössze párszor volt példa rá, hogy Tsumu valamivel felidegelte Samut aki pedig kizárta a házból egész estére. Reggel is csak a szülei miatt mehetett haza. De igaza volt Samunak mindig, hisz Tsumu mindig megeszi a pudingját.
Ahogy kivettem a beszélgetésből Rinnél fog aludni, aki ezek szerint indul is haza. Pedig én még vele akartam tölteni egy kis időt, mert a következő napokban nem leszek igazán vele.
-Gondold át az ajánlatom. Az esküvő ha minden igaz szombaton lesz. - mosolyogtam a fiúra.
-Mint mondtam megoldod te egyedül is. - forgatta meg a szemeit.
-Azt majd meglátjuk. - sóhajtottam. Megölelt még és én az ajtóban állva addig néztem míg az alakja el nem tűnt. Nem volt elég időm, hogy beszívjam az illatát. Rin gyere vissza egy kicsit! Bárcsak kimondhatnám hangosan is... Nem! Miket gondolok én, nem szabad.

Eléggé kaotikusan kezdődött a napom, mert este túlságosan el voltam foglalva az érzéseimmel így nem tudtam mindent bepakolni. Aztán mikor a tükörbe nézve megláttam azt a lányt akit próbálok eltemetni mélyen magamban. Ugyan ez a látvány fogadott az első randim után Tooruval. Nem szeretem Rint, egyszerűen nem akarom. Hihetetlenül félek a csalódástól és nem akarom elveszíteni. Lehet nem is baj, hogy most pár napig nem láttom, nem szabad szeretnem.
Akito és Fuyumi beszélgetését hallgattam az út egyik felében, de a másikba videót néztem arról ahogy Samu és Tsumu megveri egymást. Szerencsére mindig lementem ezeket a videókat és ha rossz kedvem van megnézem.
Mielőtt haza értünk volna Kiyoko hívott fel, ami több szempontból is fura. Elsőnek is honnan tudja a számomat, másodjára miért hív, harmadjára pedig ő suliban van most. Fel kell vennem, lehet valami fontos.
-Kiyoko te most suliba vagy, mit akarsz?  - tértem a lényegre.
-Én most érkeztem meg, de mit akarsz? - kérdeztem megint
-Ugyan olyan borzalmas és utálom ugyan úgy. - mondtam lehet kicsit indulatosan. Nem vagyunk olyan jobba, hogy csak úgy felhívjon és beszéljünk egy kicsit.
-Remélem te is minél előbb itt leszel és átérzed azt amit én! - nyomtam rá a telefont. Lehet gonosz volt, de hogy válaszoljak arra, hogy mikor találkozok vele. Pedig egyértelmű, hogy nem akarok senkivel sem találkozni így ki sem mozdulok egyszer sem a hat nap alatt.  Egyikünket sem fűzi ide szép emlékeket és mint a gyávák szeretnénk elbújni, szóval gonosz volt az amit mondtam, de mindegy. Lehet nem is vagyunk akkora ellentétek mint azt én mindig gondoltam. A házunkhoz érve eltettem a telefont és egy nagy sóhajjal álltam meg az ajtó előtt. Ismét itt, ahol rá találtam a szerelmemre és a legjobb barátnőmre. Milyen szép emlék, ahogy izgatottan megyek be a házba, hogy végre láthassam a szerelmemet, hogy a barátnőmnek elmeséljek dolgokat és szimplán egy jó napot együtt tölteni. Az nap az sem igazán érdekelt, hogy a klubból kirúgtak, mert arra gondoltam végig, hogy több időm lesz Toorura. Meggondoltam magam, vissza megyek Hyogoba.
-Lányom! - jött ki az ajtón anya. A francba, nem tudok elmenekülni.
-Anyu! - erőltettem magamra egy mosolyt. Ő nagyon örült annak, hogy itt vagyok, én kevésbé. Jó őket látni megint, de nem itt ahová csak rossz emlékek kötnek.
A nappaliban apu és Aoi várt, apu is alaposan megölelgetett. Fuyuminak is örültek még. Biztos őt fogják okolni amiért titokban házasodtak meg. A kanapéra leültem nyugodtan és vártam a drámára. Nem kellett olyan sokat várnom, csak egy kis popcorn hiányzik.
-Hogy mit tettél fiam? - kérdezte anyu miután Akito kimondta a tényeket. A bátyám csak mosolygott mint a jó fiúk.
-Ezt nem hiszem el! Mi az, hogy elvetted feleségül ezt a lányt? - akadt ki anyu.
-Pont azt, hogy elvettem. - mosolygott tovább a hülye bátyám. Legalább valami megbánást mutatna vagy bármi. Attól, hogy ő a kedvenc a családban nem fogja megúszni anyu dühöngését. Ahogy láttam aput nem rázta meg annyira a dolog, sőt Aoit sem. Átgondolva tényleg nem olyan nagy dolog, bár ezt Rinnek köszönhetem, hogy így láttom a dolgokat.
-Anyukám kicsit nyugodj meg. - nyugtatta kicsit Aoi anyut.
-Ezt nem hiszem el! Egy hónap semmire sem elég, mi az hogy már össze is kötöd az életedet vele? Gondolkodsz te egyáltalán? - kiabált Akitoval anya. Nem akartam tovább hallgatni így inkább a szobámba mentem fel. Aoi szobája előtt elhaladva kicsit megálltam. Itt történt minden azon a napon és undorodva mentem egyenesen a rejtek helyemre. Miután megtörtént az eset, nem állt szándékomban a közelébe se menni, így Aoival szobát cseréltünk, de ebben a házban minden rá emlékeztett és fáj még mindig. Soha nem értettem miért alakultak így a dolgok, magamban kerestem a hibát, csak magamban. Biztos valamit elrontottam valahol, de ez egyáltalán nem csak az én hibám volt. Tooru ugyan úgy elcseszte, lehet már az elején bele se kellett volna kezdenünk. Utálom, hogy bedőltem neki mi szerint teljes szívéből szeret. Ha egy kicsit is szeretett volna valaha a szemembe mondta volna, hogy bocs nem szeretlek már. Rohadtul fájdalmas lett volna, de nem gondolkoznék mai napig, hogy mit vétettem és nem félnék ennyire egy új kapcsolattól, talán bele mernék vágni egy új kezdetbe. Mindig is le akartam zárni őt mint a múltam részét és azt hittem sikerült is, de nem. Továbbra is ugyan abban a fejezetben élek és folytatom a megcsalt lány életet. Viszont ha tudnám, hogy léphetek ki ebből már rég megtettem volna.
A tudtom nélkül lefolyt egy könnycsepp az arcomon amit erőszakosan letöröltem és elő szedtem a gépemet.