𝐩𝐚𝐬𝐭 ˢᵘⁿᵃ ʳⁱⁿᵗᵃʳᵒᵘ (✓)

Three

Tsumu le volt törve, de ahhoz nem eléggé, hogy ne zaklasson.
-Na de Airi-chan! Rintarot megöleld de engem nem? Mégis miért? - nézett rám boci szemekkel.
-Megölellek, de akkor lehet nem fogsz többet lélelgezni. - válaszoltam. Nem foglalkozva a mondandom második felével elkezdett rohanni felém ami olyan gyorsan ért, hogy nem tudtam kikerülni, így a padlón feküdve ölelt meg.
-MIYA ATSUMU! ÉN MEGÖLLEK - kezdtem el ütni a hátát.
-Már nem is vagyok olyan szomorú a meccs miatt - ölelgetett.
-Segíts Rinnn! Ne fotózgass! - szóltam a barna hajúnak.
-De ezt a pillanatot mindenkinek látnia kell. És Atsumu utolsó pillanatait is meg kell örökíteni. - fotózott tovább a fiú. Miután Tsumu rájött, hogy tényleg ideges vagyok felállt és segített nekem is. Éppen azon gondolkodtam, hogy miként ölöm meg az idősebb Miyát, Kiyoko és Samu állt meg melletünk.
-Airi? - hallottam meg a nevemet, de nem egyszerűen nem tudtam, hogy ki szólt.
-Kiyoko-chan!!!! - ugrott a lány nyakába egy mandarin.
-Szia Shoyo! - örvendezett Kiyoko is a fiúnak. Ezután egyből leesett, hogy Suga volt a hang tulajdonosa.
-Srácok! Gratulálok, ügyesek voltatok. - fordultam feléjük.
-Ti mit kerestel itt? - kérdezte Suga.
-Jöttünk szurkolni a csapatunknak. - válaszolta Kiyoko. Mindannyian értetlenül néztek ránk, de meg is értem.
-Az Inarizakiba járunk a második trimeszter óta - feleltem. Mindannyian ledöbbentek, hisz mikor utoljára találkoztunk az Aoba Johsainak szurkoltunk és voltunk szomorúak mikor ők nyertek. Tobio volt legjobban meglepve, hisz talán ő tudja a legjobban az Oikawával valami kapcsolatomat.
-Szia Tobio - léptem mellé.
-Nem értem mi történik jelenleg. - nézett le rám.
-Ha annyit mondok, hogy megcsalt akkor világos lesz minden? - kérdeztem.
-Na de...Mi? - kérdezte nagy szemekkel.
-Jól hallottad, de mindegy. Büszke vagyok rád amiért ilyen sokáig eljutottál. - mosolyogtam a fiúra.
-Airiii a gyönyörű hajad. - szólított meg Tanaka.
-Talán így nem vagyok szép? - fordultam a fiú felé.
-Ilyet egy szóval sem mondtam. - ölelt meg. Kiyoko Noyával és Shoyoval beszélgetett akiket Samu nézett nem túl kedvesen. A fiúkkal beszélgettünk még egy kicsit, de Tsumu úgy gondolta, hogy neki több szüksége van figyelemre.
-Le fogjátok késni a vonatot! - kiáltott fel az említett fiú.
-KAJAK! - kiáltott fel Kiyoko. Gyorsan elköszöntünk mindenkitől és gyors lépetekbe mentünk az állomásra, de szerencsére időbe oda értünk.
Miután kifújtuk magunkat kezdődhetett a csipkelődés.
-Láttom nem csak az Aoba Johsai röpi csapata között vagy híres. - mondta Kiyoko.
-Mint tudod egy általánosba jártam Tooruval és így Tobioval is. De mintha nem csak engem ugráltak volna körbe. Főleg Noya. - néztem rá.
-Yuu a legjobb barátom volt mindig is. Shoyoval pedig egy általánosba jártam pont úgy ahogy te Tobioval.
-Biztos csak barátok vagyunk Noyával? - kérdeztem lehet kicsit tapintatlanul.
-Hallottál dolgokat a klubból? - forgatta meg kék íriszeit.
-Csak annyit, hogy gyerekkori barátok vagytok, te belé szerettél, ő kikosarazott, de te ugyan úgy szeretted és mentél utána, viszont képbe jött egy másik lány aki miatt te összeroppantál és távolságot kezdtél el tartani vele, meg ugye emiatt viselkedtél úgy ahogy a suliba. - hadartam el egy levegő vétellel.
-Szóval mindent tudsz. Hogy terjednek így az információk? - kérdezte szerintem saját magától. Kicsit rosszul éreztem magam amiért csak így rá kérdeztem olyanra amit csak pletykákból hallottam. Ahhh, hogy Tooru szokásai rajtam maradtak. Ő sem volt tapintatos és mivel körülbelül egész nap együtt voltunk így sok dolog rajtam maradt amit ő csinált. Zenét hallgattam a haza vezető úton és közben Rinre gondoltam. Érezni szeretném megint az illatát, olyan nyugtató volt a karjai közt lenni, mintha nem érhetne semmi baj. Észre sem vettem, de mosolyogni kezdtem ahogy elképzeltem az arcát, érzelem mentesen néz mindig, de ha megismeri az ember akkor nem csak közömbösséget fedez fel.
-Ijesztő - jegyezte meg Kiyoko.
-Hm? - néztem rá.
-Ijesztő ahogy magadban vigyorogsz - húzta össze a szemöldökét.
-Akkor ne néz talán! - fordultam vissza az ablakhoz. Lehet nem kéne random mosolyognom, én is ijesztőnek találnám. De ez nem az én hibám. Rin hibája, amiért olyan édes az arca.

Otthon Aoi már izgatottan várt, hogy elmeséljek neki mindent ami történt a meccsen. Nem tudom mióta érdekli ennyire a röpi, de kézségesen meséltem neki. Meg akartam kérdezni tőle, hogy miért érdeklődött ennyire, de anyu pont hívta így nem tudtam megtenni. Anyu már bele élte magát, hogy haza megyek, pedig nem áll szándékomban csak karácsonykor. Viszont muszáj leszek, mert egy 15 éves lány haragja nagyon rémisztő és én félek tőle.
Rettenetesen fáradt voltam és holnap suli is lesz így gondoltam korán elalszom, de Rin elküldte a képeket. Borzalmas képek lettek, de mégis boldoggá tettek.
Véletlen megnyomtam a hívás gombot, de mire letettem volna ő már felvette.
-Szia.. Igazából nem akartalak felhívni. - szóltam bele egyből.
-De így legalább elmondhatod mit csináljak meg neked. - mondta. Tényleg a fogadást megnyertem, de mivel biztos voltam benne, hogy mi nyerünk semmit sem gondoltam ki.
-Te mit kértél volna tőlem? - kérdeztem.
-Teljesen mindegy. - felelte.
-Nem azzz. Rin mond már meg - kérleltem.
-Szerettem volna ha zongorázol nekem egyet. - sóhajtott nagyot.
-Mi? - mindössze ennyi jött ki a torkomon.
-Sosem hallottalak és láttalak még játszani, viszont egyszer szeretnélek zongorázni látni. Csak sajnos tudom, hogy nem fogsz másképp - felelte.
-De.. Mi? - akadt ki teljesen. Eddig még senki sem kért meg arra, hogy játszak nekik, sőt nem is igazán érdekelték. Soha nem jutott volna eszembe, hogy Rin szeretne látni engem zongorázás közben amit már fél éve nem is csináltam.
-Meddig tart még a kiakadásod? Mert ha sokáig inkább alszom. - mondta.
-Oké, oké itt vagyok. Csak meglepett, mert te vagy az első aki ilyenre kér. - válaszoltam zavartan.
-Vesztettem így nem foglak látni. - sóhajtott.
-És ha én azt mondom, hogy nézned kell ahogy játszok? Ez az én kérésem a fogadás miatt. - mondtam ami elsőnek eszembe jutott.
-Ennyire meghatott az álmom, hogy a múltadat hátra hagyod? - kérdezte mint aki már előre tudja a választ.
-Következő kérdés. - próbáltam terelni a szót.
-Holnap edzés előtt a zene teremben megfelel neked? - kérdezte.
-Tökéletes, de ne fűzz hozzám nagy reményeket. - nevettem fel.
-Inkább aludj és készülj fel az előadásodra. Jó éjt... Airi. - tette le a telefont. A sípolás után is a fülemnél tartottam a telefont, mert lefagytam azon, hogy a nevemen hívott. Eddig sosem hívott még a keresztnevemen. Azt hiszem ma egy új oldalát ismerhettem meg Rinnek.

Reggel borzalmasan rossz kedvvel keltem. Bárhogy néztem magam a tükörben valami nem volt jó. Viszont késésben voltam így nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel. A táskámat felkapva futó lépésben siettem a hideg decemberi hidegben.
A folyósok már ki voltak halva így nagyon szednem kellett a lábaimat, hogy a tanár előtt érjek be. Kifulladva ültem le a helyemre, viszont nem sikerült időben érkeznem. Szerencsére a tanár elengedte azt az egy perc késésemet. Szünetben Atsumu haját fontam be, mert megölni nem igazán ölhetem meg, így inkább megszégyenítem. Pontosabban ez volt a cél, de az Atsumu fan klubnak tetszett, sőt meg is dícsértek, hogy milyen jó munkát végeztem.
-Láttom ez nem a te napod - fordult hátra Rin.
-Haza is akarok menni. - feküdtem le a padra.
-Gyere veszek neked epres tejet. - állt fel Rin. Erre fel kaptam a fejemet és sokkal jobb kedvem lett. Bár nekem kéne neki, de most szükségem van egy kis epres tejre. Az automatánál álltunk és boldogan iszogattam a tejemet, mikor Rin rákérdezett honnan is ismerem a Karasunot.
-Általánosból ismerem Tobiot. Tooru minden meccsén ott voltam és akkor barátkoztam össze a srácokkal. - válaszoltam.
-Aha.. - mondta elég halkan. Fura volt ez a reakció, de inkább nem firtattam a dolgokat, ha akarja majd elmondja.
Gyorsan eltelt a tanítási idő és eljött a zongora idő. Izgatottan mentem a zene terembe, míg Rin a saját lassú tempojában jött mellettem. A zongora előtt foglaltam helyett és gyomorgörccsel nyomtam le az első billentyűt. Rin mellettem állt és csak figyelt ami még inkább zavarba ejtett, de egy kis idő után felszabadultan játszottam el az egyik kedvenc verseny darabomat. Nem számítottam semmi reakcióra és féltem is a fiúra nézni, hisz rég jásztottam így elég bénán sikerült. Nem igazán lepett az meg, hogy Rintarou lefotózott, levidózott, de az inkább lepett meg mikor Kiyokot és Samut megláttam a terembe. Bármire számítottam volna csak erre nem.