𝐩𝐚𝐬𝐭 ˢᵘⁿᵃ ʳⁱⁿᵗᵃʳᵒᵘ (✓)

Thirteen

Délután ébredtem fel, de fáradtabb voltam mint mikor lefeküdtem. Az álmomban mindenki elhagyott és kigúnyolt. Egész életemben attól féltem, hogy egyedül maradok, szóval hihetetlenül magányosnak éreztem magam. Azt hiszem az álmomban sírtam is, mert könnyesek voltak a szemeim szóval inkább elindítottam egy animét, hátha jobb kedvem lesz.
Az animezésemet csak a telefon zavarta meg, pontosabban Tsumu.
-Mit tegyek ha Samu egy tonna onigirit csinált, mert Kusano-chan visszautasította? - kérdezte köszönés nélkül.
-Neked kéne tudni, hisz nem rég utasítottalak vissza! - válászoltam.
-De engem nem viselt meg, mert tudtam, hogy mi lesz! - mondta frusztáltan.
-Elsőnek is. Pontosan mi történt? - kérdeztem.
-Kusano-chan átjött Samuhoz, hogy együtt főzennek, aztán Samu bevallotta, hogy szeret Kusano-chan pedig nem válaszolt semmit és sírva rohant ki a házból. - mesélte el.
-Tsumu, te hallgatoztál? - kérdeztem gyanúsan. Samu biztos nem mondta volna el neki így a dolgokat.
-Aha. - mondta boldogan.
-Mindegy... Neked kéne tudni mit tegyünk! - kiáltottam a fiúra.
-De miért? Te vagy a lány! - kiáltott ő is.
-És? Sosem voltam ilyen helyzetben! A te ikred! - kiabáltam továbbra is.
-NE KIABÁLJ VELEM! - ordított a telefonba.
-TE SE ORDIBÁLJ VELEM ATSUMU! - kezdtem ideges lenni.
-IDEJÖSSZ MÉG MA? - kérdezte idegesen.
-MEGYEK! - tettem le a telefont. Pontosan nem értem miért kezdtünk el kiabálni egymással, de volt már példa ilyen beszélgetésre így nem lepődök meg. Gyorsan felkaptam magam valamit és elindultam a Miya ikrehez. A legjobb emberhez fordult Tsumu ebben az ügyben. A saját érzéseimet sem tudom megérteni, azt sem tudom mi van velem, nem még mások érzéseit tanulmányozni. Fogalmam sincs mi történt Kiyoko és Samu közt, de mikor jöttünk haza azt mondta, hogy szerinte mindketten ugyan azért jövünk vissza... De ő nem vallott szerelmet Samunak sőt elmenekült. Talán még mindig Nishinoya iránt érez valamit vagy pedig fél tönkre tenni egy barátságot... Nem. Ő is eljött Miyagiból, hogy egy új fejezetet nyisson amihez összekaparta magát és újra az a lány legyen aki mindig is volt, de most fél, hogy megint kifordul önmagából. Áttudom érezni, hogy mi zajlik le benne. Jelenleg én is attól félek, hogy nem tudok sokáig ez a lány maradni aki most vagyok. Bár Kiyokonak rosszabb lenne ha esetleg a pár hónappal ezelőtti lány lenni megint, mert én mindössze magamat utálom úgy és nem mások. Sosem voltunk barátok, sőt egyáltalán nem jöttünk ki, de mégis segíteni fogok neki, mert tudom hogy mennyire el lehet veszve most. Meg ott van Samu aki egy régi jó barátom, szóval nem fogom hagyni szenvedni.
A házhoz érve meg akartam csengetni, de meglepetésemre nyitva volt az ajtó így beengedtem magam. A nappaliban éppen Samu kergette Tsumut egy fakanállal. Jót szórakoztam rajtuk, sőt egészen tetszett.
-Airi-chan ne csak állj ott! Segíts! - látott meg Tsumu.
-Oké, oké. Samu ad azt ide. - szóltam a fiúnak aki kézségesen átnyújtotta nekem a tárgyat.
-Míg pihensz, elmondhatod mit tett Atsumu. - néztem a fiúra.
-Csak nem hagyott nyugodtan onigirit csinálni. - válaszolta. Tsumura néztem aki teljesen megnyugodtan állt, de szerettem volna én is fakanállal keregetni így átvettem Samu helyét.
-Na, de Airi-chan! - került meg az asztalt.
-Ez jó móka! Miért nem játszottunk ilyet már előbb is? - nevettem.
Pár perccel később Samu is csatlakozott és ketten akartuk Tsumut elkapni. Nekem egyáltalán nem sikerült, hisz a sport messze áll tőlem míg ő egy röpi csapatban van. Próbáltam tartani a tempót velük több kevesebb sikerrel, de csak Rin állított meg minket a játékban aki nem tudom mióta figyelhette azt ahogy éppen fogocskázunk.
-Engem miért hagytatok ki az Atsumut kapjuk el játékból? - kérdezte rám nézve.
-Sunarin már te is? - háborodott fel Tsumu. Gyorsan megöleltem Rint és lefeküdtem a kanapéra, mert a lábaim már nem bírták tovább. Egész életemre elegendőt futottam most. Mikor sikerült rendeznem a levegő vételemet felültem és Samuhoz fordultam.
-Tsumu, mégis miért engem hívtál ide? - kérdeztem inkább a másik ikerre nézve.
-Mondtam már, mert te vagy a lány! - vágta rá.
-Rin mondj valami okosat. - néztem a mellettem ülőre.
-Nem kellett volna csak úgy elmondanod neki. - mondta a fiú.
-Egyet értek. - mondta Tsumu is.
-Hogy tessék? Mert ti mit tettek? Ugyan úgy hirtelen mondtátok ki, hogy szeretek! - néztem felváltva a két fiúra.
-Ki kérem magamnak! Én felvezettem neked, csak hülye vagy. - háborodott fel Tsumu.
-Naaa! Nem vagyok hülye, csak lassú fel fogású. - válaszoltam.
-Viszont te! Te mindent a nyakamba zúdítottál! - fordultam Rin felé.
-Mert idegesítő vagy és másképp nem engedett volna meg, hogy elmondjam. - mondta.
-Utállak. - forgattam meg a szemeimet.
-Én is szeretlek. - puszilt bele a hajamba.
-Srácok amúgy pontosan miért is vagytok itt? - szólt közbe Samu. Válaszoltam volna neki, de a telefonom csörögni kezdett amin nagy meglepetésemre Kiyoko neve volt írva. Átgondoltam, hogy felvegyem vagy sem, de nem találtam okot arra, hogy ne.
-Utálom ezt mondani, de te vagy az egyetlen lány ismerősöm és így csak téged tudlak hívni. - kezdett bele köszönés nélkül.
-Tényleg? Ez kölcsönös. - válaszoltam.
-Nála vagy? - kérdezte komolyan.
-Igen. - bólintottam mintha éppen látna. Felálltam és inkább a mosdóba mentem, mert jelenleg neki egy kis lökés kell, hogy merjen nyitni Samu felé. Nehéz bevallani, de nagyon hasonlítunk és így tudom mit él át most.
-Samu nem Nishinoya és nem a gyerekkori barátod ésss bevallotta, hogy szeret. Kell ennél több? - kérdeztem.
-Jól tudod, hogy nem ilyen egyszerű. Ő egy fontos barát a számomra, nem akarom őt is elveszíteni. - válaszolta.
-Ha csak barát lenne nem gondolkodnál rajta, hogy el fogod veszteni. - mondtam. Nem válaszolt rá csak kinyomta a telefont. Azt hiszem most ébredt rá valamire. Nagyon remélem, hogy észhez tér, hisz Samuval boldogok lehetnének ebben biztos vagyok és egyébként is illenek egymáshoz. Tudom most min megy keresztül így azzal is tisztában vagyok, hogy fél, mert én is félek. Lehet ő tudja mit is érez csak nem akarja bevallani még saját magának sem. Visszamentem a fiúkhoz még mielőtt bármit is kérdezhetnének. Nem hiszem, hogy Kiyoko szeretné ha megtudnák a beszélgetésünket.
-Sunarin! Visszaszívom csak hagyj békén! - kiáltott Tsumu miközben Rin elől futott el. A lépcsőről néztem az előadást ami igazándiból tetszett. Samura nézve elszomorodtam, mert láttam rajta, hogy nagyon nincs jól. Bár nem kellene csodálkoznom, hisz bevallotta a lánynak az érzéseit ő pedig elrohant, ez körülbelül egyenlő egy visszautasítással. Ahhoz képest még jól is tartja magát.
-Samu.. Nem tudom, hogy Kiyoko mesélt az első szerelméről vagy sem, de szerintem csak idő kell neki. Ne temesd még el őt. - ültem le a fiú mellé.
-De válasz nélkül sírva rohant el. - nézett rám.
-Csak össze van zavarodva. Ma egy kicsit hagyd, holnapra biztosan megnyugszik és rendes választ fogsz kapni tőle. Légy egy kicsit türelmesebb vele. - öleltem át a fiút biztatóan. Remélem sikerült ezzel egy kis lelket öntenem belé.