𝐩𝐚𝐬𝐭 ˢᵘⁿᵃ ʳⁱⁿᵗᵃʳᵒᵘ (✓)

Nineteen

Igen, a büszkeségemet eldobva hívtam fel Kiyokot. Egyszerűen szükségem volt valakire aki csak szimplán támogat, nem kell semmit se mondania csak legyen mellettem. És tudtam, hogy Kiyoko erre tökéletes lesz, meg egyébként is ő az egyetlen barátnőm. Őszintén mióta a legjobb barátnőm összefeküdt az exemel, azt hittem nincs is szükségem egy barátnőre. Azt gondoltam, hogy Atsumu és Osamu jobbak lesznek mint egy barátnője, mert miben különböznének. De az elmúlt idő rá ébresztett, hogy mennyi különbség is van köztünk és igenis szükséges egy lány és egy fiú barát. Egy lány barát akivel kibeszélhetitek azt akit szerettek vagy csak random lányos dolgokról beszélgetni. Egy fiú barát aki máshogy látja a helyzetet és sokkal racionálisabban tud gondolkodni mint néhány lány. Sosem hittem igazán a fiú-lány barátságban, mert úgy gondoltam mindig lesz egy erősebb fél aki többet érez a másik iránt. Ez be is bizonyosodott mikor Atsumu szerelmet vallott nekem, de attól függetlenül semmi sem változott köztünk és tudom, hogy hiányozna ha nem lenne mellettem. Osamu is egy fantasztikus barátom, de ő most Rin mellett van, ami miatt nem is hibáztathatom, hisz ő a legjobb barátja. Nekem pedig itt van Kiyoko és Atsumu, akikkel a legjobb pletykálni és kritizálni másokat. Náluk jobb barátokat nem is kívánhatnék azt hiszem. Már csak Rin hiányzik és akkor teljes lenne az életem, de őt elvesztettem azt hiszem.
-De Atsumu nem! A gomba íze borzalmas én nem fogok azt enni. - veszekedett Kiyoko és Atsumu.
-Dehogy nem. Elvesztetted a kő-papír-olló meccsünket. - mondta Atsumu.
-Igaza van Atsumunak és a gomba amúgy is finom. - álltam Tsumu oldalára.
-Utállak titeket. Miért nem vagyok most inkább Samu mellett? Ő nem etetne gombával. - feküdt le az asztalra Kiyoko. Élveztem a veszekedésüket nézni és el is felejtettem egy kicsit a szív próblémát is.
-Elfogyott a fagyim. - sóhajtottam szomorúan.
-Van még a fagyóban. Kiyoko-chan szinte az egészet felvásárolta. - mondta Atsumu.
-Csak tudod a tapasztalat miatt. - mondta Kiyoko miközben a földre esett a székből.
-Megnézzük egy angol filmet? - kérdezte Atsumu.
-De azt ti meg sem értitek. - vettem ki a következő adag fagyimat, ami most karamellás volt. Legalább a kedvenc fagyim velem van ha már a szerelmem nincs.
-Pont ez a jó benne. - kezdett is keresgélni filmeket Atsumu. Nem értettem, hogy nekik ez miért, de elfogadtam, mert legalább mellettem vannak.
Nem pont arra számítottam a film végén még jobban sírni kezdek mint egyébként, mert sikerült nekik egy olyan filmet kiválasztani aminek sad endingje van két szerelmessel, amiről eszembe jutott, hogy na olyan nem leszek én. Ők végig neveték az egészet, mert nem értették, hogy a lány depressziós volt és meg akarta ölni magát, de a fiú mindent bevetve lebeszélte őt a legutolsó pillanatban és végül együtt haltak meg. Elég nyomasztó volt, de ők nevetgéltek végig. De hát két szőkétől nem is tudom mit vártam.
Estére nem akartak egyedül hagyni szóval nálam aludtak. Mondjuk azt ne nagyon nevezzük alvásnak. Kiyoko dőlt ki elsőnek a kanapén, aztán Atsumu közvetlen mellette, én pedig a földön ülve aludtam el. Itt annyi volt a baj, hogy Atsumu és Kiyoko nem tudott egymás mellett meg maradni ami miatt veszekedni kezdtek és felébredtem erre. Szóval mindannyian csak pár órát aludtunk, de mivel Kiyoko nem akart egyedül hagyni így magával vitt a házába.
Még sosem találkoztam senkivel a családjából és nem gondoltam volna, hogy ennyire kaotikusak mindannyian.
-Takeru vagyok Kiyoko öccse. Örvendek a találkozásnak. - üdvözölt a fiú akire konkrétan fel kellett néznem.
-Kita Airi vagyok, örülök a találkozásnak. - hajoltam meg.
-És mit szól... - mondott volna valamit, de Kiyoko megakadályozta.
-Van barátja és te túl fiatal vagy hozzá. - állította le a testvérét.
-Kiyoko ne szólj bele a beszélgetésünkbe. - kiáltott a nővérére mire a lány leütötte.
-Ő itt Izumi. A kedvenc tesóm. - emelte fel a család legkisebb tagját. Hihetetlenül édes volt, de amint magamhoz vettem sírni kezdett és még meg is ütött. Nem lepődök meg ezen hisz az összes kis gyerek utál engem, de teljes szívéből. Egy gyerek sem volt még aki szeretet volna.
-Ő a másik tesóm akit szeretek, Yuki. - mutatott be a két évvel idősebb bátyájának. Ő hasonlított leginkább Kiyokora. Ugyan olyan szőke haj, kék szem, nyugodt, kedves arc. Tuti, hogy ő sem olyan mint amilyenek látszik.
-Airi-chan? Rég találkoztunk. - üdvözölt Kiyoko anyukája.
-Örülök, hogy ismét találkoztunk. - hajoltam meg. Régebben sokat találkoztam vele, mikor a próbák, versenyek után Kiyokoért jött, sőt mindig kedvesen beszélt velem, gratulált az eredményeimért.
Kiyoko be sem mutatott a legidősebb bátyjának, de nem mintha őt érdekelte volna, hogy ott vagyok. Valahogy ez a környezet teljesen más mint az én családomé. Anyu az irányitás mániás, apu akit nem érdekel annyira, hogy mi van velünk, a húgom, Aoi akit a külseje és a szociális élete érdekli csak, a bátyám, Akito aki a legrendesebb fiú a világon és én aki naiv. Elég toxic a családom és még ha Kiyokoé ilyen kaotikus akkor is szeretet jár körbe amint járuk nézel, nem úgy mint az enyém. Persze, nem is azt mondom, hogy nem szerettem őket, csak nem az a első gondolatom, hogy milyen szeretet teljes a családom ha rá gondolok, sokkal inkább, hogy nem szeretek otthon lenni. De akkor is ők a családom, akik eltartanak, felneveltek és próbáltak belőlem normális felnőttet csinálni. Nem tudom mennyire sikerült az utóbbi.
Kiyoko nagyszülei hihetetlenül édesek voltak, meghívtak magukhoz, hogy legközelebb is menjek, ők szívesen várnak.
A nappaliban beszélgettem Yukival, hogy ő hogyan döntött az egyetemről mikor a barátnőm hirtelen felkiáltott az ajtóból. Gondolhatam volna, hogy Osamut látta meg hirtelen és emiatt lett ilyen boldog. A látványtól megint sírhatnékom volt, de jobban érdekelt az, hogy ki hogyan fog reagál arra, hogy Kiyokonak barátja van. A nagyszüleivel ültem a konyhában és onnan néztük az előadást egy-egy teával a kezünkben. A szülei teljesen jól fogadták, meg Izumi-kun is, viszont Yuki és Yuusuke szúrosan néztek Samura.
-Szerinted megijedt tőlem? - kérdezte Kiyoko apukája mikor a konyhába ért.
-Biztosan nagyon megijedt. - helyeselt a felesége.
-Remélem is, mert ha megbántja az egyetlen kis hercegnőmet többet nem kel fel. - mondta halál komolyan.
-Szerintem nem kell aggódni emiatt. Osamu sosem bántaná meg őt, sőt el se engednék maga mellől. - álltam ki Samu mellett.
-Ezt inkább mond a két fiúnak. - biccentet a fiai felé. A két fiú még mindig csúnyán néztek Samura akit kezdtem sajnálni.
-Figyelj, te biztos vagy abban, hogy a húgomat akarod? - kérdezte Yuusuke.
-Yuusuke! Persze, hogy biztos. - szólt rá Kiyoko.
-Te fogd be egy kicsit. - hallgatatta el a húgát.
-Sokat gondolkodtam rajta, sokszor elbizonytalanodtam, de igen most már biztos vagyok benne. - válaszolta a szürke hajú magabiztosan.
-Hát sok szerencsét hozzá. - állt fel a legidősebb testvér is. Szintén a konyhába jött és velünk együtt nézte, hogy Yuki mit fog reagálni. Talán ő félti a legjobban Kiyokot.
-Ő az egyetlen húgom, ne merj vele semmit se csinálni. - nézett Samura fenyegetően.
-De tényleg semmit se amit ő ne akarna. - nyomatékosította a mondanivalóját.
-Kiyoko a legfontosabb számomra, sosem tennék semmit amit ő ne akarna. - nyugtatta meg Yukit. Ahogy észre vettem megenyhült az arca és ott hagyta a két szerelmest. Kedvesen mindannyian kimentünk a kertbe, de én nem bírtam ki, hogy ne nézzem mit csinálnak szóval visszamentem a konyhába. Nagy meglepetésemre Izumi-kun kézen fogott engem és bejött velem nyomozni a nővére után.
-Szóval legyünk cinkos társak és nyomozzunk a nővéred után, de nem sírhatsz és nem bánthatsz, mert akkor lebukunk. Ez a kettőnk titka, rendben? - mondtam komolyan a kis fiúnak. Ő biccentet egyet és szerintem megértette, mert nem kezdett el bántani és sírni sem. Felemeltem őt és úgy nézte Kiyokot és Samut. Olyan szépek együtt, megérdemlik egymást. Legalább ők boldogok.