𝐩𝐚𝐬𝐭 ˢᵘⁿᵃ ʳⁱⁿᵗᵃʳᵒᵘ (✓)

Two

Rin a szemeimet vagy a számat nézte amitől még jobban zavarban voltam. Mikor a csengő megszólalt felpattantam és most az egyszer hálás voltam amiért valaki jött. Azt hittem a bátyám, de a húgom volt az.
-Aoi? Mit keresel itt? - kérdeztem meglepődve.
-Jöttem a nővéremhez ha már ő nem jön haza. - lépett be a lakásba.
-Na de Aoi! - csuktam be az ajtót. Ahogy meglátta Rint láttam ahogy éppen összeesküvés elméleteket gyárt.
-Rin ő itt a húgom Aoi, Aoi ő itt Suna Rintaro - mutattam be őket. A húgom végig mérte a fiút és továbbra is próbálta kitalálni ki is ő.
-A családotok minden tagjának A betűvel kezdődik a neve? - tanakodott a fiú.
-Hát... Öhm.. Igen. - válaszoltam. Visszaültem a fiú mellé, de kicsit távolabb, bár nem hinném, hogy a húgom előtt ismét olyan közel kerülnénk egymáshoz.
-Oké, akkor pontosan ő ki is? - kérdezte Aoi.
-Mint mondtam Suna Rintaro a neve. Barátok vagyunk és segítek neki matekba. - válaszoltam. Csalódott volt egy kicsit így inkább csak felment a szobájába.
-Biztos, hogy te vagy idősebb? - szólalt meg Rin kis idő múlva.
-Néha én is elgondolkozom, de igen én. - sóhajtottam.
-Lenne még egy kérdésem. Miért néz ki úgy a húgod mint minden lány az utcán?  - nézett a szemembe.
-Inkább csak rám akar hasonlítani. Pont így néztem ki a szakításom előtt. - kezdtem el nézni a földet. Azt hiszem életem legszebb pillanatát éltem át abban a szent percben, mikor Rin nevetését hallottam meg. Összehúzott szemöldökkel néztem a fiút és nem értettem mi ilyen vicces.
-Most tényleg úgy néztél ki? Mint minden második lány? - nevetett tovább.
-Rin!!! Nem olyan vicces! - ütöttem meg a vállát.
-Ohh, dehogy is nem. A vörös arcoddal meg pláne - nézett fel rám. El akartam takarni az arcomat, de sehogy sem tudtam. Viszont egyáltalán nem bántam, mert így hallhattam Rintaro nevetését.
Vacsora után a fiú haza ment és Aoi-val beszélgettem a suliról míg Akito haza nem jött. A bátyám szinte csak este jön haza és legtöbbször már olyankor alszom.
-Jövő héten haza jössz. - jelentete ki a húgom.
-Majd karácsonykor. - vontam meg a vállamat.
-Nem. Haza jössz jövő hétvégére. - mondta ellenállást nem tűrő hangon. A 15 évesek miért ilyen ijesztőek? Gondoltam, hogy nem oktalanul jött ide vagy pontosabban anyu küldte ide. Mióta ide költöztem egyszer sem voltam otthon, aminek a legfőbb oka az Ő, de mikor Miyagiba költöztünk sem igazán kedveltem az ottani életet. Mindig is Hyogot tekintettem a rendes otthonomnak. Ha anyu Aoi-t is ide küldte akkor tényleg haza kell mennem. Minden nap beszélünk és mindent elmondok nekik így nem értem minek rendelnek oda ahol a poklok poklát élem át.

Reggel korán keltem, mert a fiúk ma indulnak a Nemzetire és én is elmegyek nekik szurkolni természetesen. Gyorsan összekaptam magam, csináltam kávét, elköszöntem a bátyámtól és indultam is a vonathoz.
Az út közben zenét hallgattam, meg a közös csoportunkba írtam a fiúknak. Viszont nagy meglepetésemre Kiyoko is megjelent, mivel nem igazán volt hely így mellém ült le. Egy "tch" után az ablak felé fordulva néztem ki a fejemből.
-Mégis mi lett a nagy szerelmetekkel? - kérdezte Kiyoko.
-Megcsalt. Igen, pont azzal akire gondolsz. - válaszoltam egy nagy sóhajjal együtt.
-Még hogy legjobb barátnők voltatok. Az a csaj mindig is irigy volt rád. - forgatta meg a szemeit.
-Ugyan már. Csak miatta volt irigy, másra nem is tudott volna, hisz konkrétan ugyan úgy néztünk ki. Hosszú barna haj, 10 réteg smink és ugyan az a nyávogó lány - emlékeztem vissza a pár hónappal ezelőtti énemre.
-Legalább beismered, hogy idegesítő voltál. - mondta a mellettem ülő lány.
-Mindegy is. - fordultam vissza az ablakhoz.
-A zongorát nem kellett volna abba hagynod. - jelentette ki.
-Neked se a hegedűt. - mondtam neki rá sem nézve.
-Miután kirúgtak a csapatból, suliból és a hátam mögötti pletykák után? - nézett rám lenézően.
-Ha valamit szeretsz csinálni akkor semmi sem állíthat meg benne. - néztem rá unottan.
-Mintha ez rád nem lenne igaz. - forgatta meg a kék szemeit.
-Én azért csináltam, hogy ne csak a röpi kapitány barátnője legyek. - válaszoltam.
-Ne tégy úgy mintha nem élvezted volna soha. - mondta, de én nem reagáltam rá. Az elején tényleg Oikawa miatt kezdtem el, csak aztán komolyan jobb és jobb akartam lenni. Viszont ez is rá emlékeztet így inkább nem kérek belőle. Az út további része csendben telt, de a helyszínre érve összevesztünk, hogy hová is kell mennünk. Addig veszekedtünk míg Shinsuke meg nem szólított. Köszönés nélkül és elég flegmán mentünk oda a fiúkhoz.
-Hol lesz a meccsetek? - kérdeztünk egyszerre.
-Elsőnek a kisebb csarnokban. - válaszolta Shinsuke furán nézve ránk.
-Mondtam! - kiáltott fel diadalmasan Kiyoko.
-Most az egyszer igazad volt - forgattam meg a szememet.
Shinsukéhoz lépve sok szerencsét kívántam neki, utána pedig Tsumuhoz mentem kicsit biztatni, hogy legalább annyira jót adjon fel mint én, Samu éppen Kiyokoval beszélt így inkább hagytam őt. Utoljára Rinhez léptem aki ugyan úgy közömbösen nézett előre és izgulás semmi jelét nem véltem felfedezni az arcán, de semmi más érzelmet sem.
-Tudod, ha ez a meccs a tiétek lesz akkor egy héten át veszek neked epres tejet. - emlékeztettem a fogadásunkra.
-Ezt nem tudom elfelejteni, ne aggódj - mondta miközben a szemembe nézett.
-Kérlek míg felértek a lelátóra ne veszekedjetek. - kért meg Samu.
-Semmit sem ígérhetek. - válaszoltuk egyszerre.
Egymáshoz sem szóltunk míg a saját iskolánk szurkoló táborát nem találtuk meg, de nem sokáig bírtuk. Azon vitáztunk, hogy ki fogja az első pontot bevinni, de most nekem lett igazam.
Fogalmam sincs, hogyan de a meccs többi részébe nem veszekedtünk, sokkal inkább együtt szurkoltunk a fiúknak. Nem lepődtünk meg mikor ők győztek, de siettünk hozzájuk gratulálni. Én nagyok büszke voltam rájuk és ez volt az első mikor élesben láthattam őket. Kiyokoval mi indultunk is haza, ami elég nyugodtan telt, bár ez ami is lehetett, hogy szinte az egész útat végig aludtuk. Otthon Akitonak és Aoinak beszámolót tartottam. Mielőtt elaludtam volna írtam Rinnek, hogy ha holnap is nyernek kérhet tőlem bármit, de ha vesztenek akkor én kérek tőle akármit. Természetesen ő ebbe bele egyezett. Az elején csak osztálytársak voltunk, utána korrepetálni kezdtem amit mindketten utáltunk, de valahogy egy barátság alakult ki köztünk. Rin jelenlétét meg szoktam magam mellett, a délutánokat és egy fontos helyet kezdett el elfoglalni az életemben. Egy részem örül neki, de a másik fél, hogy belé szeretek és akkor volt Rin, nincs Rin. Viszont jelenleg nem szeretném elengedni.

Reggel ismét korán keltem hisz ma lesz a második meccsük a Karasuno ellen. Mikor meghallottam kik ellen lesznek egy kis pánik jött rám, hisz pontosan ismerem a fiúkat, főleg Tobio-t.
A vonaton ismét Kiyokoval voltunk aki nem aludt egy kicsit sem szerintem. Viszont így nyugodt volt az egész utazásunk.
Céltudatosan mentünk a nagy terembe ahol már kezdtek gyűlni az emberek, viszont mi inkább kint vártuk a fiúkat. Kiyoko Samu nyakába ugrott mikor meglátta a fiút és mivel Tsumu féltékeny lett iker testvérére elkezdett felém szaladni. Azt hiszem a nyakamba akart ugrani, de én ki kerültem és a barna hajúhoz mentem.
-Airiiii! Most miért? - nyavalygot Atsumu.
-Rintaro sokkal jobb társaság mint te. - fordultam a fiú felé.
-De ő tök unalmas. Ölelj már áttttt, csak egy öleléssss - jött közelebb hozzám.
-Nem. - jelentettem ki határozottan.
-Olyan gonosz vagy Airi-chan! - játszotta a sértődött fiút.
-Jaj, meg ne sajnáljak Tsumu. - forgattam meg a szemeimet.
-Szóval bármit kérhetek tőled ha nyerünk? - kérdezte Rin.
-Bármit. - mosolyogtam rá.
-Biztos vagy te benne? - nézett le rám.
-Biztos. Csak nem leszel annyira kegyetlen velem... Ugye? - húztam el a számat.
-Majd meglátod. - válaszolta ugyan abban a közömbös hangnem, én még is felfedeztem benne egy pici izgatottságot. Remélem semmi durvát nem eszelt ki, bár bízok benne így nem igazán félek.
Szerencsére a Karasunoval nem találkoztunk, de mikor a pályán megláttam őket egy büszke pillantást vetettem Tobio-ra és Shoyo-ra. Sokkal másabbak mióta utoljára láttam őket, de örülök, hogy sikerült eljutniuk eddig.
Kiyoko eléggé ideges volt, de nem is csodálom, hisz a pályán volt a régi szerelme. Noya volt az első akibe szerelmes volt, ha a klubban nem hazudtak akkor ez így volt.
Izgatottak voltunk mindketten végig és a meccs egyetlen egy percében sem lehetett unatkozni. Szomorúan és meglepetten néztem végig az utolsó pont megszerzését a Karasuno által. Biztos voltam benne, hogy az Inarizaki volt győzni, de nem. Hihetetlenül meglepett és elhinni sem akartam, hogy ez tényleg megtörtént. Kiyoko szaladt le gondolom Samuhoz, én pedig lassan indultam le fele ahol Rin fogadott és kézen fogva elvitt az öltözőig. Magához húzott és csak ölelt. Ez a tette mindennél jobban meglepett, de bátortalanul visszaöleltem. Miután kicsit elengedett az arcát kezdtem el tanulmányozni.
-Naaa, legalább egy kis érzelmet mutathatnál. - nyomtam meg az arcát.
-Mégis milyet? - kérdezte.
-Csalódottság, szomorúság vagy bármi. Biztos érzel valamit, na mutass egy kicsit. - néztem a szemébe.
-Csalódott és szomorú is vagyok, nem látszik? - hajolt lejjebb hozzám.
-Nem, egyáltalán nem. - nyomtam meg az arcát ismét.
-Ügyesek voltatok. És bármennyire is gondolom azt, hogy nektek kellett volna nyernetek ez van. Majd a következő sikerült, ha pedig az sem akkor az azutáni fog. - próbáltam vigasztalni.
-Nem vagy valami jó a vigasztalásban. - ölelt át megint.
-Legalább értékelhetnéd - fúrtam a fejemet a mellkasába. Már párszor megöleltem, de csak most veszem észre, hogy mennyire kellemes illata van. Mélyen beszívom a férfias illatát és csak Tsumu hangja zavar meg minket. Egyszer tuti meg fogom ölni. Nem kaptam elegendő Rin illatot, még szeretném érezeni, de Atsumu miatt ezt nem tehetem meg.