𝐩𝐚𝐬𝐭 ˢᵘⁿᵃ ʳⁱⁿᵗᵃʳᵒᵘ (✓)

Nine

Míg gondolkodtam, hogy ugyan most nekem kéne talán megcsókolnom vagy ellökni magamtól ő megtette azt amit én sosem mertem volna igazából. Amint észbe kaptam visszacsókoltam neki, de egyikünk sem volt abban biztos, hogy mit is teszünk éppen. Miután elváltunk egymástól ő engem fürkészet, én pedig vörös arccal néztem rá. Ez nem helyes. Vagy is az amit én teszek. 7 hónapja szakítottam Tooruval és a sebeim nem gyógyultak be. Nem fogom megmérgezni ezzel Rint. Nem tehetem vele ezt, de mégis ismét érezni akarom az ajkait. Mielőtt átgondoltam volna rendesen a dolgokat, hogy ez jelenleg nem helyes, visszahúztam még egy csókra. Rin meglepődött a tettemre, bár én is ezt tettem. Nem ez az első csókom, mégis ez sokkal jobb mint amit Toorutól kaptam valaha.
Miután ismét elváltunk egymástól felültünk mindketten és míg ő a vörös arcomat nézte addig én éppen magamat szidtam.
-Rin, fogalmam sincs mit kéne mondanom, de.. Nem akarlak megbántani. - mondtam ki elég két értelműen. Kissé csalódottan nézett rám így gyorsan ki akartam javítani magam.
-Pontosabban a sebeim még nem gyógyultak be... - sóhajtottam. Továbbra sem vágott valami boldog arcot, bár nem tudom mit vártam azután, hogy elutasítottam valamilyen szinte. Viszont lehet nem is szeret, csak a hév volt.
-Sajnálom, nem gondoltam át teljesen a dolgokat. Viszont remélem nem vagy annyira hülye, hogy azt hidd a pillanat heve volt. - nézett rám komolyan. Pedig pont annyira vagyok hülye.
-De.. Rin, én meg foglak bántani. - mondtam elég halkan.
-Állok elébe. - jelentette ki. Erre fel kaptam a fejemet és azt hiszem a szívem is hevesebben kezdett el verni. Igazából azt sem tudom pontosan mit érzek iránta, de ezt nem mondhatom el neki. Nem akarom megbántani, viszont a jelenlegi állapotomban sikerülni fog.
Miután Rin elment azt éreztem, hogy valakinek ki kell öntenem a lelkemet, de Akito most Fuyuminál van, a Miyák pedig Rin legjobb barátai ezt nem mondhatom el nekik. Shin! Shinsuke meghallgat, hisz ő a legfőbb bizalmasom.
A sokadik csörögésre vette csak fel és kezdtem feladni, hogy ma tudok vele beszélni.
-Kedvenc unoka tesóm fél 9 van. Mi olyan fontos, hogy nem várhat holnapig? - kérdezte számonkérően.
-Az egyik csapattársad megcsókolt, aztán én, utána bevallotta, hogy szeret, de én elutasítottam, mert nem akarom megbántani! - hadartam el egy szuszra.
-Airi, te mégis mit tettél? - kérdezte.
-Tudom, hogy hülye vagyok. De nem állok a helyzet magaslatán. - kezdtem el pánikolni.
-Nem tudom mennyire emlékszel, de szinte ugyan ezeket a szavakat mondtad másfél évvel ezelőtt. - jelentette ki.
-Tessék? - kérdeztem elcsukló hangon.
-Gondold át az egészet. De tud, hogy én támogatlak csak légy okosabb most. - nyomta ki a telefont. Igen, már emlékszem. Miután az első randinkon Tooruval megcsókolt, egyből hívtam Shint, hogy elújságoljam a dolgokat, de semennyire nem voltam biztos a dolgomban. Sőt átgondolva ugyan úgy viselkedek mint akkor. Nem akarok az a lány lenni. Hisz az a lány gyenge, naiv, gyerekes, minden amire nincs szükségem. A szakításunk óta azon voltam, hogy megváltozzak és sínen is voltam, de jött Rintarou és mindent megváltoztatott. Borzalmasan fáj most ez a felismerés, hogy semmit sem változtam az elmúlt 7 hónapban. Tudom, hogy Rin nem lenne képes olyat tenni velem ahogy Oikawa tette, de ez nem ilyen egyszerű.

Mondanom sem kell, hogy szinte semmit sem aludtam. A tükörbe nézve megláttam egy lányt aki döntés képtelen. Nem akarok suliba menni. Pontosabban nem tudok Rin szemébe nézni és a többiek előtt úgy tenni mintha mi sem történt volna tegnap köztünk. El szeretnék tűnni a föld felszínről.
Rengeteg időm volt, így nyugodtan készülődtem és így is sokkal előbb be értem mint kellett volna. Egy hirtelen ötlettől vezetve inkább a zene terembe mentem ahol szerencsémre senki sem volt. Régebben mindig a zongora békét hozott rám és sokkal nyugodtabb lettem utána. Szép lassan kezdtem játszani megpróbálva a tomboló érzéseimet kiadni. Ezáltal néhol elég erőszakos, néhol pedig lágyan nyomtam le a billyentyűket.
Miután kiadtam magamból mindazt amit kitudtam elindultam vissza a terembe ahol már volt élet. Figyelnem kellett volna az időt, nem szeretném ha bárki meghallaná a játékomat.
Kissé feszülten mentem a padomhoz ahol Atsumu ült és beszélt Rinnel. Észre vették a jelenlétemet, de azt hiszem látták rajtam, hogy ki vagyok így hagytak. Konkrétan 5 percig bírta ezt Tsumu.
-Airi-chan legtöbbször a ragyogásod szinte felér hozzám, de ma még Sunarinhez képest is borzalmasan nézel ki. - bökta meg a fejemet.
-Tsumu ma ne. Kérlek! - néztem rá fáradtan. Furán nézett rám, de a csengő miatt nem tudott semmit se kérdezni. Egész órán néztem ki a fejemből és gondolkodtam, hogy mekkora lúzer vagyok.
-Kita-san! Minden rendben? - kérdezte a tanár.
-Nem igazán. Azt hiszem a nővérhez le kellene mennem. - néztem a mellettem álló személyre.
-Menjen! - engedett ki. Kicsit megkönnyebülve jártam a csendes folyósot.
A szobába beérve senki nem volt ott, de önkényesen lefeküdtem az egyik ágyra és aludni akartam.
-Nővér! Azt hiszem lázas vagyok, vagy valami hasonló - rontott be Kiyoko. Nagy szemekkel néztünk egymásra mire inkább csak megvontuk a vállunkat. Ő lepihent a mellettem lévő ágyra, én pedig az ablak felé fordulva csuktam be a szemeimet.
-Csak egy tipp, de szerintem Suna miatt vagy ilyen állapotban. - szólalt meg hirtelen Kiyoko.
-Lehet. Ne mond, hogy te pedig Samu miatt. - néztem rá.
-Lehet. De annyit biztosan tudok, hogy hülye az összes. - mondta durcásan.
-Most az egyszer egyet értek. - fordultam vissza az ablak felé. Ennyi volt az köztünk a beszélgetés, de elég volt.

Mikor felébredtem már szinte a nap is lement. A másik oldalamra nézve Kiyoko még aludt. A telefonomon 10 nem fogadott hívás volt, ami eléggé megijesztett. 5 hívás Akitotól, 3 Shinsukétól, 1 Samutól és 1 pedig Tsumutól. Akitot gyorsan vissza hívtam, hogy minden rendben van velem, csak kicsit rosszul éreztem magam így az orvosi szobában elaludtam. Nem sokkal később az ajtó kinyílt és Shinsuke lépett be Tsumuval az oldalán. Talán egy picit csalódtam, hogy Rin nem jött el, de az még jobban meglepett, hogy Samu sem. Biztosan tudja, hogy itt van Kiyoko és ő sem néz a lány szemében.
-Airi-chan! Kusano-chan! Nagyon aggódtam értettek! - kiáltott már az ajtóból Tsumu, mire Shin szúrosan nézett rá és egyből elhallgatott a fiú. Erre Kiyoko is felébredt és realizálva a helyzetett eléggé csalódott lett, hogy Samu nem jött el megnézni őt.
Mind a 4-en elindultunk haza és egész végig Tsumu próbált jó kedvet kihozni belőlünk ami egyáltalán nem sikerült. A házunkhoz érve Tsumu egy borzalmas poént sütött el amit egy szem forgatással díjaztam számára, pedig ő ölelést várt.
A házban Akito aggódva fordult felém és mért végig, hogy minden rendben van vagy sem. Legyintettem egyet és kedvtelenül mentem fel a szobámba. Nem kéne így viselkednem, hisz én utasítottam vissza őt és láthatóan nem akarok vele beszélni, sem pedig látni. Ő igazából csak jót tett, hogy nem jött el megnézni, de azért mégis megnézhetett volna.